Véget ért a lényegi kutatás

Véget ért a lényegi kutatás

Halottak napján a vajdasági magyarok az 1944/1945. évi vérengzések áldozatairól is megemlékeznek.

A II. világháború idején és közvetlenül utána elkövetett, etnikai alapú incidensek történészi feltárására, közbeszédbe emelésére hozták létre a Szerb—Magyar Akadémiai Vegyes Bizottságot 2010-ben, a Magyarország és Szerbia államfőjének 2009. novemberi találkozóján született megállapodás értelmében. A bizottság munkájáról hol többet, hol kevesebbet lehetett hallani, eredményességéről megoszlanak a vélemények. A Magyar Tagozat titkárát, a bajmoki származású dr. Hornyák Árpádot, a Pécsi Tudományegyetem BTK Modernkori Történeti Tanszékének egyetemi docensét, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársát kértem fel, hogy válaszoljon az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

* Működik-e még a vegyes bizottság?

— A lényegi kutatás a végéhez ért. Áttekintettük a legfontosabb szerbiai országos és vajdasági regionális levéltárak állományát, és a magyarországi központi levéltárakban — a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában — is jelentős kutatómunka folyt. A vegyes bizottság úgyszólván takaréklángon működik, tevékenysége, legalábbis ami a magyar felet illeti, az eredmények publikálására és az áldozatok adatait tartalmazó adatbázis rendezésére korlátozódik.

* Milyen konkrét eredményeket hozott a feltárómunka? 

— Új dokumentumok kerültek elő, eddig ismeretlen névsorok az áldozatokról. A katonai közigazgatás működésére vonatkozó adatok bukkantak fel, illetve a korábban is ismert források a célzott kutatások keretében új megvilágításba kerültek. Az atrocitásokról, illetve a helyszínenkénti eltéréseikről is megalapozott és dokumentálható források kerültek elő, melyek révén többnyire alátámaszthatóak a korábban „csak” az oral historyban felbukkanó adatok. Végül, de korántsem utolsósorban elkészült egy, az áldozatok adatait tartalmazó adatbázis, melynek élesítése folyamatban van.

* Milyen módszerek szerint dolgoztak? 

— Levéltári kutatások, elbeszélő történet, közismertebb nevén oral history gyűjtés. Az ezek által nyert adatok egybevetése, kiértékelése és forráskritikai elemzése.

* Milyen együttműködés alakult ki a két tagozat között? 

— Az együttműködést alapjában véve jónak nevezhetjük. Folyamatos tanácskozások közepette (évente egy-két alkalommal találkozott a két bizottság delegációja) a két tagozat többé-kevésbé rendszeresen tájékoztatta egymást a nála folyó munkáról, a nehézségekről és a tervekről.

* Mi az, amiben egyetértenek, és hol voltak/vannak/maradtak törésvonalak? 

— Amiben teljes egyetértés volt a két tagozat között, az a munka jelentőségének megítélése, illetve a feladat elvégzésének szükségessége. Módszertani kérdésekben viszont voltak és vannak eltérések. Ezek közül a legfontosabb, hogy kit kell áldozatnak tekinteni: mindenkit, aki valamely kivégzetteket tartalmazó listán szerepel, vagy csak azt, aki ellen nincs „érvényes” elmarasztaló ítélet. Ebben a kérdésben a bizottság szerb tagozatában megoszlottak a vélemények, a magyar tagozat azonban egyöntetűen az előbbi mellett érvelt, nem tekintve jogszerűnek a rendkívüli körülmények között rendkívüli módon lefolytatott eljárások során hozott ítéleteket — lényegében tehát tartva magát az ártatlanság vélelmének elvéhez.

* Milyen publikációk jelentek meg? 

— A bizottság magyar tagozatának tevékenységét és kutatási eredményeit dokumentálják a már megjelent, illetve előkészületben levő kiadványok. A bizottság kutatási eredményeit a Magyarok és szerbek a változó határ két oldalán, 1941—1948 (Budapest, 2016), illetve ennek a szerb nyelvű kiadása, a Srbi i mađari sa dve strane promenjive granice, 1941—1948 (Budapest, 2016) című tanulmánykötet foglalja össze. A bukovinai székelyek délvidéki történetét A zenélő kút. A bukovinai székelyek a Bácskában (1941—1944) (Budapest, 2016) mutatja be. Megjelent továbbá a vizsgált korszak előtörténetének forráskiadványa, a Délszláv levéltári források Magyarországról, 1919—1941 (Budapest—Pécs, 2016) című kiadvány is. Papp Árpád szerkesztésében két kötetben adták ki a délvidéki események és lét megéléstörténetét, Igaz történetek Mindenkiföldjéről — Vajdaság/Délvidék (1941—1981) I—II. (Zenta, 2015, 2017) címmel. Ezenkívül a napokban jelent meg egy szerb nyelvű tanulmánykötet is a XX. századi magyar—szerb kapcsolatok történetéről: Susreti i sukobi. Ogledi o srpsko-mađarskim odnosima (Clio, Beograd, 2017). Előkészületben van továbbá a délvidéki magyarság 1941 és 1948 közötti történetének forráskiadványa, Magyarok a Délvidéken, 1941—1948 címmel.

* Beváltotta-e a bizottság a hozzá fűzött reményeket?

— Úgy vélem, hogy minden tekintetben. Nagyon széles körű és mélyreható levéltári, illetve visszaemlékezés-gyűjtő munka folyt. Aligha túlzok, ha azt állítom, hogy a politikumnak egyik országban sem lehet oka panaszra a bizottság tevékenységét illetően. Jó értelemben véve szolgálta a politika érdekét, mely ebben az esetben megegyezett mindkét nemzet és nemzetrész érdekével. Ez pedig nem volt más, mint megbízható anyagot nyújtani az árkokkal terhelt múltat áthidaló híd megépítéséhez.

* Milyen hatással volt a bizottság munkája a két ország történészei körében, illetve a közvéleményben?

— A legfontosabb hatása az, hogy Szerbiában tematizálták a kérdést. Immár nem tabuként tekintenek rá, a szerb közbeszéd részévé vált. Talán nem szerénytelenség részünkről azt hinni, hogy munkánknak szerepe volt abban, hogy 2013 júniusában sor kerülhetett a két államfő közös főhajtására a csúrogi emlékműnél. Ez tehát a közvetett, távolabbra mutató, részben politikai, részben társadalmi haszna a munkánknak. Van azonban konkrét, gyakorlati és tudományos eredménye is a bizottság bő fél évtizedes működésének, feltáró munkájának: új adatok kerültek elő, számos publikáció született, mely segíti a tragikus események további, tudományos alapossággal való feltárását.

* Várható-e még valamilyen tevékenység?

— A továbbiakban a főszerep ismét az egyéni kutatóké lesz, akik a rendelkezésükre bocsátott adatok és források nyomán elindulva megalapozott mikrokutatásokba foghatnak. Így lehet egy-egy kisebb — tehát viszonylag könnyen a teljesség igényével feltárható — településre koncentrálva rekonstruálni és felmérni az atrocitások valódi mértékét, fényt deríteni a konkrét áldozatok kilétére (akár továbbiakra is bukkanni), rekonstruálni, hogy miként folytak le az atrocitások, és miként élte meg egy-egy település ezt a korszakot. Mindez hozzásegíthet mindennek a részletesebb, mélyebb megismeréséhez. A bizottság ebben a formájában befejezte működését, nagy valószínűséggel azonban nem vész el, legfeljebb csak átalakul. A magam részéről szerencsésnek tartanám, ha egy sokkal szélesebb és sokrétűbb kutatási palettával bíró történész-vegyesbizottságként működhetne tovább, mely a két nemzet együttellése metszéspontjainak együttes feltárására fókuszálna. Feladata lenne bőven, mert az évezredes egymás mellett, illetve együttélés során pozitív és negatív találkozási pontokra egyaránt akad sok példa.


A nyitókép Szabó Attila felvétele

 

A Magyar Tagozat munkájáról a www.magyarszerbmult.hu és a www.magyarszerbmult.btk.mta.hu, a Szerb Tagozat tevékenységéről, valamint az áldozatok névsoráról pedig a www.komisija1944.mpravde.gov.rs és a www.vojvodinakom1941.org.rs holnapon tájékozódhatnak. 

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Eredmények, tervek, kapcsolatok
Interjú
Facebook

Támogatóink