VENDÉGSÉGBEN

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Szerelmünk, Budapest - A szabadkai Népszínház magyar társulata a Merlin Színházban Csáth Géza-Fekete Péter Emma című novellaadaptációját mutatta be (reprízzel), a Tháliában pedig a Kosztolányi és a halál című dance macabre-t - Színház: a lélek ékszere, az ékszer lelkeMÁRAI Sándor Kassát szerette meg...

Szerelmünk, Budapest - A szabadkai Népszínház magyar társulata a Merlin Színházban Csáth Géza-Fekete Péter Emma című novellaadaptációját mutatta be (reprízzel), a Tháliában pedig a Kosztolányi és a halál című dance macabre-t - Színház: a lélek ékszere, az ékszer lelke
MÁRAI Sándor Kassát szerette meg a verseket, a nőket, a bort, a becsületet s az értelmet, mely a szívhez beszél. Mi, vajdasági magyarok, nem mondhatjuk azt, hogy Budapesten születtünk, de ami Márainak Kassa volt, nekünk az a ,,Duna gyöngye', a Lánchíddal, színházaival, s ottjártunkkor mindig arra gondolunk, hogy nem azt sajnáljuk, amit nem éltünk meg átokverte egünk alatt, de sok mindent sajnálunk, amit nem néztünk meg a Nemzetiben vagy a Madáchban Latinovits Zoltánnal, Mensárossal, Majorral, Tolnay Klárival...
Nincs hazánk, nincs. De Budapest, a város puszta létezése, erkölcsisége és erkölcstelensége szívről szívre, lélekről lélekre száll itt, a bánsági tanyavilágban, a romló Szabadkán... Oda megyünk ,,haza', vagy onnan térünk ,,haza', nem tudnám megmondani.
Most itt vagyunk. Áprilisban - a gyémánt hónapjában. Ilyenkor Budapest koronaékszer. Egy-egy színháza a lélek ékszere, az ékszer lelke.
Szerelmünk, Budapest.
Vendégek vagyunk. Itt minden MADE in Hungary, hungaricum. Tessék, tessék, talán először a Lánchídon csámborogjuk végig, s aztán gyerünk, gyerünk a Gellérthegyre, a Tabánba. Igen, itt vendégek vagyunk. Mintha Lorin Maazel vezényelné 2006 tavaszát... Budán ,,lakunk', a Hűvös-völgyi úton egy szállodában. A lányok nyílnak, mint a rózsaszínű rózsák. De nincs idő térdre hullni előttük, rohanjunk át Pestre, homlokunkon az Úr érintésével lépjünk színpadra. Vagy sétáljunk végig a Váci utcán. Velünk slattyog a nagyvilág: angolok, amcsik, gallok, németek, arabok, olaszok... Magyar szót alig hallunk (mintha Szabadka városközpontjában lennénk). Ide fut a világ - Budapestet látni és meghalni. (Nápolyt feledjük el.) Szikráznak a kirakatok, előkelő dámák a Kempinski Hotel előtt.
Ez Budapest...
A Deák-téren, nem messze a Merlin Színháztól, az élelmiszerbolt ajtajánál párás szemű emberke. Nyakában tábla lóg: ÉHES VAGYOK! József Attila éhezője: ,,Már nem törődnek semmit sem idővel. / A harapások majdnem összeesnek, / de jól megrágnak minden falatot.' Odább, a Dob utcában, nem messze a zsinagógától az ortodox kóser húsboltban haszidok zajonganak: ,,Szól a kakas már...' - a magyar haszidok egyik legkedvesebb dalát hallom. Sokan sohasem feledkeznek meg a Teremtorol, többen mindig hordanak a fejükön valamit.
Ez is Budapest...
Budapest színházváros! Egy-egy mű imakönyv! Itt mindenki tragikus színész: Kern András, a slemil, a Vígszínházban a hannoveri sorozat-gyilkosként, Haarmannként esik letargiába, az ,,örök vagány', Bodrogi Gyula a Tháliában nyűglődik a hatalmas díszletképben, s a műsorfüzetbe a szabadkaiakat is beszorították. A Merlinben előadatik - két alkalommal - Csáth Géza-Fekete Péter Emma című novellaadaptációja, Fekete Péter rendezésében, G. Erdélyi Herminával a címszerepben és az áttetszően érzékeny, sérülékeny anyagból gyúrt többi színésszel, akik évről évre bemerészkednek a tüskebokrokba nem akarván beleszürkülni a hétköznapokba.
Utolsó csöngetés - és megkezdődik a ,,külföldiek' játéka, hogy bebizonyítsák: százféleképpen akarnak élni, de anyanyelvükön beszélni, akkor is, ha elreped minden pohár...
Színházvárosban vagyunk...
Odakünn ,,lehunyja kék szemét az ég'. A bent, a fülledt levegőjű teremben percekig zúgó vastaps Nekünk szól: Herminának, Petronellának, Suzanának, Natáliának, Rozinak, Viktóriának, Ferencnek, Zolinak, Bélának, Csabának, Ervinnek, a két Attilának, a Boragó együttesnek és természetesen a rendezőnek - a színháznak. Muszáj nézni az Emmát, mert a szereplők olyan világba csöppennek, amelyet már nem találunk meg magunkban. Utaztunk - a Merlinbe értünk partot, pedig hát sokan jártak ezen az úton. Csáth Géza minden szava kincs, most már közkincs. Az előadás líra, kínzó drámaiság, humor elegye egy muzsikáló dobozba rejtve.
Színházunk erősen él Budapesten. (Élhetett a Murlin Murlóval is.) Aztán elült az ováció, s néhány perc múlva válltáskám legrejtettebb zugába dugtam a diktafont, amely tiszta szívű emberek vallomását őrzi az előadásról. Nem folytattam ezekért a vallomásokért körvadászatot. Mindenki szívesen állt rendelkezésemre, amikor azt mondtam, hogy szabadkai újságíróféleség vagyok.
Nem talányos csattanó egy-egy vélemény. Némelyiket talán valamiféle udvarias gesztus erőltette be a diktafonba. De én láttam a nézők arcát, láttam a szemüket - maradt a budapestiekben valami, amiről eddig azt hittük, hogy csak a miénk.
Íme a csöndtörő szavak:
HAJÓS András (muzsikus, tévésztár): - Én nem vagyok színházi kritikus, ritkán járok színházba. De az előadás nagyon hatásos. Örülök annak, hogy fiatal színészek ilyesmire képesek. Azt éreztem, hogy megtalálták magukat abban a távolinak tűnő világban. Egészen szokatlanul összerímelt a muzsika, a mozgástechnika a szöveggel. Magyarországon ritkán ilyen élményszerű egy előadás.
KOLLÁR Sára (egyetemi hallgató): - Furcsa világ tárult elénk. Furcsa s mégsem visszataszító. Az első pillanatokban azt mondtam magamban: ,,csapdába estem', itt aztán nem lesz ugrabugra, ,,sosem halunk meg'. Csáth Gézáról hallottam, a műveiről is, erről a novellájáról viszont kevesebbet. Ebben az előadásban minden ,,vérre ment', elfogadtam ezt a műfajt is, mert a színészi játék és rendezés lenyűgöző. Magát az írót megszemélyesítő színész nagyon jól értelmezte szerepét... A barátnőimnek ezt mondtam: ne szomorkodjatok, ez csak egy színdarab... de ezért a mű tragikuma lehangoló.
GOLDSCHMIED József (programigazgató): - Megdöbbentően színvonalas az előadás. Ezúttal másik arcukat mutatták meg nekünk. Le mertek merülni a pokol mélyére. Nem vallottak kudarcot egyetlenegy jelenetben sem. Azt remélem, hogy az idén, Kisvárdán is ilyen hálás tapssal jutalmazza meg a szakma és a közönség a bravúrt... Az viszont igaz, hogy mi, itt, keveset tudunk Csáth Gézáról. Nem ártott volna egy alkalmi brosúrában méltatni az író munkásságát...
ANDRÁSI Attila (rendező): - Valamennyi szabadkai színésznek két arca, színházi maszkja van, melynek egyik oldala önfeledten nevet, mint a Charley nénjében, a másik keservesen sír, mint az Emmában. Volnának apróbb észrevételeim, de a színészek játéka feledteti velem a műszaki és egyéb ,,bakikat...'
LENDVAI István (rendező): - Hadd térjek magamhoz... Nehéz véleményt mondani most azonnal... Igazából én nem ismerem ezt a társulatot. De most már tudom, hogy Szabadkán egy áldozatkész csapat működik. Tudja, a tehetség semmi. Sok tehetség, nagyon sok tehetség, az már valami. Ezt a ,,valami'-t láttam a színpadon ma este.
Címkék: VENDÉGSÉGBEN

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Vendégségben a kongresszuson
Körkép
Délvidékiek vendégségben a délvidékieknél
Körkép
  • TURONYÁK Izabella
  • 2007.11.28.
  • LXII. évfolyam 48. szám
Facebook

Támogatóink