Az ürményházi versmondók, a felkészítőjük és a szurkolótábor

Hatodik alkalommal tartották meg az ürményházi Művelődési Otthonban a Bárka elnevezésű ökumenikus, evangelizációs szavalóversenyt, amelyen magyar költők vallásos költeményeivel ezúttal összesen harminc alsós, felsős, illetve középiskolás diák léphetett színre. A részvevők Muzslyáról, Nagybecskerekről, Zentáról, Székelykevéről, Magyarittabéről, Szabadkáról, valamint a magyarországi Makó és Csongrád városából érkeztek, de természetesen felléptek helybeliek is. A kétévente megrendezésre kerülő rendezvény főszervezője - több helybeli magánszemély támogatásával - az Ürményházi Ifjúsági Klub és az ennek keretében működő Hagyományápoló Kör volt. Fővédnökként a Csongrád megyei önkormányzat jeleskedett, közgyűlésének alelnöke, dr. Zakar Péter úr az eredményhirdetést követő díjátadásban is segédkezett. Az elhangzott szavalatok értékelésének feladatát Tari István óbecsei közíró, Marton Ilona magyarittabéi tiszteletes asszony és mgr. Viola Lujza ürményházi magyar szakos tanárnő vállalta magára. A rendezvényről, illetve annak a közéletben betöltött szerepéről Dulka Andor tanár úr, a verseny egyik megálmodója és főszervezője nyilatkozott.
- Maga az evangelizációs szavalóverseny ötlete, amely szinte a kezdetektől fogva jogosan viseli magán a Kárpát-medencei jelzőt, a magyar államiság ezredéve, illetve a kereszténység kétezer éves jubileuma alkalmából fogant meg bennünk. Az első megmérettetést 2000-ben szerveztük meg itt, Ürményházán. Több alkalommal voltak erdélyi (dévai, kolozsvári, aradi) részvevőink, az utóbbi időben pedig inkább a magyarországiak jelennek meg. Újat, hiánypótlót hoztunk akkortájt létre, hiszen ilyen jellegű témát feldolgozó rendezvényt a korábbi korszakban iskolás gyerekekkel aligha lehetett tartani. Felemelő azt tapasztalni, hogy a fölkészítők évről évre egyre bátrabban fedeznek föl ,,új'' költeményeket, azoktól a költőktől is, akik a múlt rendszerben mellőzve voltak. Ugyanakkor nemcsak az értékmentést szolgálja e verseny, hanem a különböző vidékekről érkező, hasonló korú fiatalok és szakmabeliek találkozására, ismerkedésére is alkalmat ad. A Dél-Bánság népességében igencsak fogyatkozó faluja így tud hírt adni magáról a világnak. Hogy létezik, hogy még vannak olyan történések, amelyek kapaszkodót kínálnak a megmaradáshoz.
* Az idei fellépők között mindössze két helybeli, továbbá két székelykevei diák képviselte a délvidéki szórványmagyarság dél-bánsági régióját. De mi van azon települések magyar ajkú diákjaival, akik anyanyelvüket a családon kívül kizárólag csak az anyanyelvápolói csoportokban gyakorolhatják? Versenyképesek lehetnek a homogénebb közegből érkező versmondókkal szemben? Szabad-e egyáltalán versenyt hirdetni e tájon ezen tényállások ismeretében?
- Igen, a versmondó találkozónkat a kezdetek óta versenyként hirdettük meg, de csak és kizárólag azért, hogy a szakzsűri által is értékelhessük azt a munkát, amit a tanulók és a fölkészítőik újra és újra befektetnek. Czakó Gábor évekig volt visszajáró zsűritagunk, általában híres költők, közéleti személyiségek, a szakmához közel álló emberek soraiból áll össze a bizottság - és ennek már önmagában vonzerőt kellene jelentenie. A rendezvény nyilvános felhívása az idén a VMPE, a Fókusz, a VMMI és több más hazai és külföldi oktatási és kulturális intézmény honlapján szerepelt, a benevezés részleteit ismertető elektronikus levelet küldtük szét ismerőseinknek. Korábban a pályázat az írott sajtóban is megjelent: a mostanitól alig eltérő visszhanggal. Más eszközünk nincs, és sajnos útiköltséget sem áll módunkban fizetni. Ellenben az a bizonyos ajtó nyitva áll, mindenkit nyílt szívvel várunk, mert meggyőződésem, hogy az anyanyelvápolói csoportokban is el lehet érni a versenyhez szükséges képességet. Természetesen lényegesen több pedagógusi pluszmunka kell egy ilyen környezetből érkező gyermek nyelvi pallérozásához, az idegen nyelvi akcentus mérsékléséhez. Emberpróbáló feladat, ám semmiképpen sem lehetetlen küldetés!
A szakzsűri minden versmondót dicséretben részesített. Különösképpen azokat, akik előadásmódjukban - idézem -: ,,a csöndet is a ritmus szolgálatába tudták állítani'', de méltányolta azok igyekezetét is, akik választott költeményeiket sajátos, ízes tájnyelvükön adták elő. Ajándékot és emléklapot a szervezők minden részvevőnek biztosítottak, hazaindulás előtt pedig ízletes ebédet a helyi 3+2 csárdában.