Táncházünnep Ópusztaszeren

Táncházünnep Ópusztaszeren

Beszélgetés Mohácsy Alberttel

Szeptember első napján nyitotta meg kapuit Ópusztaszeren az V. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója. A forgatag végén beszélgettünk Mohácsy Alberttel, a rendezvény szakmai vezetőjével.

Az előző négy találkozót Szentendrén rendezték, mi áll a váltás hátterében?

— Az idei rendezvény anyagi hátterét egy  Európai Uniós pályázat biztosította, amely feltételül szabta a rendezvény ingyenességét, és azt, hogy el kell hagyni Budapest vonzáskörzetét. A szervezők így új helyszín után néztek, olyan színteret kerestek, amely a már bevált szentendreihez mind szellemiségében, mind pedig népi kulturális környezetében hasonló. Az ötletelés során Zala megye és Ópusztaszer jött szóba, az utóbbi mellett döntöttünk. A váltás egyben tükrözi a jövőt is, a találkozót valószínűleg minden évben máshol fogjuk megrendezni.

* Beszélne a programról dióhéjban?

— Öt udvaron, hangulatos portán három-három zenekar, összesen tehát tizenöt együttes lépett fel, óránként váltva egymást reggel tíztől délután négy óráig. Ezt követően egyórás közös „örömmuzsikálásra” invitáltuk a hallgatóságot. A központi nagyszínpadon három, egyenként háromnegyed órás blokkban folyt a program. Egy-egy részben hangszerbemutató, énektanítás és táncház szerepelt, egymással szoros kölcsönhatásban. A duda bemutatásához kapcsolódóan somogyi tánc- és énektanításban vehettek részt az érdeklődők, majd a tambura vitte a prímet bácskai dalokkal és táncokkal, a tekerőhöz pedig dél-alföldi tánc és ének dukált. Ezeket egészítette ki két 45 perces színpadi produkció, amelyben Boka Gábor és az üllési Fonó Néptáncegyüttes vásári komédiáját láthatták a nézők. Vezérelvem volt, ha már a Dél-Alföldre mozdulunk ki a fővárosból, akkor ennek a régiónak szánjunk nagyobb szerepet.

* Kárpát-medencei találkozót hirdettek meg, kik és honnan érkeztek külhonból?

— A nyárvégi csúcsszezon kicsit behatárolta a vendéglistát. Májusban kezdtük a szervezést, többen viszont addigra már elígérkeztek, így a Pósfa zenekart és a Heveder Bandát sem tudtam idecsábítani. A fellépők listája így is sokszínű volt, Erdélyből a Rezeda zenekar, Délvidékről a Juhász Zenekar és a Fokos zenekar, Felvidékről hagyományőrzők érkeztek – utóbbiak Gömör három különböző faluját képviselték. Kárpátaljáról idén sajnos nem sikerült együttest vendégül látnunk, de ha jövőre tényleg Nyíregyháza környékére települünk, mint hírlik, akkor már biztosan könnyebb lesz egyeztetnünk velük is.

* Egy közönségnapra és egy szakmai napra fűzték fel a programot.

— Az első napi, ingyenes programokra a nagyközönséget vártuk, s elégedettek lehetünk az érdeklődéssel. Az egész napos muzsikálást népi kézműves bemutatók egészítették ki, itt a gyermekek is megtalálhatták elfoglaltságukat. A Hagyományok Háza népzenei-néptáncos-kézműves kiadványait külön sátorban lehetett megvásárolni. Este gálaműsort láthattak az érdeklődők, itt is a dél-alföldi súlyozás érvényesült: a Szeged Táncegyüttes négy számmal állt színpadra, őket egy-egy produkcióval a bátmonostori hagyományok letéteményese, a Danubia Tamburazenekar, a Fölszállott a páván feltűnt Csizmadia Anna és édesanyja, illetve a már említett gömöri hagyományőrzők váltották.

* A holnapi nap pedig a szakmáé!

— A korábbi bevált gyakorlat szerint négy hangszeres mesterkurzus várja az előzetesen regisztrált jelentkezőket. Bácskai tamburás, dél-alföldi tekerős, kupuszinai énekes, valamint a hagyományőrző muzsikusok közreműködésével gömöri vonós szakmai napot tartunk. Egy új elemmel is bővül a program – ha már több nemzedéket képviselve vagyunk itt. Érzek ugyanis egy kimondott-kimondatlan feszültséget a mostani ötvenes-hatvanas zenészek és a pályakezdők között. Ez nem meglepő, hiszen minimum négy zenész generáció mozog a „pályán”, eltérő felkészültséggel, koncepcióval. Másképpen nézi a világot, aki még látta az „öreg Icsán” széki prímást, és mást fogalmaz meg, aki esetleg csak néhány éve játszik, és városi cigányzenész példaképeket talált magának. „Értsünk szót!” elnevezéssel egy olyan beszélgetést kezdeményeztem, ahol nem igazságot kívánunk tenni, de mindenki elmondhatja álláspontját, kibeszélheti magát.

* A feszültségek tisztázása az ezeréves népzene további fejlődését is szolgálja?

— A fejlődés szó helyett inkább a változást használnám. Az igazi, szerves fejlődés szerintem akkor volt, amikor természetes környezetében az adott faluközösség zenei igényei befolyásolták leginkább egy-egy zenekar repertoárját, játékmódját. Azért ne feledjük, a közösséget mindig is érték külső hatások – szerintem a vasút megjelenése volt a nagy vízválasztó, az elzárt közösségek ekkor váltak sokkal nyitottabbá. A rádió, a televízió –és az utóbbi évtizedekben az internet – természetesen tovább fokozták ezt a hatást.

* A táncház szó nyomatékkal szerepel a találkozón.

— A táncházmozgalom negyven évvel ezelőtt bontott zászlót, városi értelmiségiek – mérnökök, írók, költők, filmrendezők álltak a kezdeményezés élére. Gombamód szaporodtak a táncházak, az amatőr táncegyüttesek. A következő nagy lépés az intézményesülés volt, ma már számtalan iskolában lehet néptáncot-népzenét tanulni alap- közép- és felsőfokon. A sok-sok civil egyesület mellett állami támogatással megalakult a Hagyományok Háza, amely napjainkban építi ki Kárpát-medencei hálózatát. A táncház-módszert amúgy Japántól Uruguayig, Kanadától Ausztráliáig  a világon mindenfelé megtalálhatjuk. Jelenleg a mélyfúrásra koncentrálunk, mert amíg a reneszánsz polihisztor mindenhez értett egy kicsit, addig napjaink felkészült szakemberei nagyon kis részletekről tudnak szinte mindent. Megértük azt is, hogy végzett néptáncpedagógusok tanítják vissza helyben egy-egy vidék mára elfeledett tánchagyományait.

* Mint zenész, hogyan vegyül e körforgásban?

— Az előző találkozókon a Dűvő zenekar bőgőseként vettem részt, az idén, szervezőként már más kihívásokkal találkoztam. Csizmadia Annát kértem, hogy az énektanításhoz hozzon magával idős adatközlőket Kupuszináról. Lesújtó volt a válasz: már nincsenek köztünk. Tudomásul kell vennünk, hogy letűnt az aranykor… Mi még talán elcsíptük a végét, éppen ezért legfontosabb feladatunk a régi mesterek nyomába állni, tisztességgel, alapossággal őrizni és továbbadni tudásukat, hogy hetven éves korunkra miránk nézhessenek úgy fel az akkori fiatalok, mint mi egykor az öregekre.

 

Mohácsy Albert Bonyhádon nőtt fel, ott kezdett el zenélni a Szélkerék zenekarban. Pályafutását a fővárosban két évtizedig a Méta zenekarban folytatta, immáron tíz éve a Dűvő zenekar tagja. Főállásban a Duna Művészegyüttes zenésze, emellett oktat is, tudását többek között a Nádasdy Kálmán Művészeti iskolában és a Bartók Béla Konzervatóriumban osztja meg az ifjabb nemzedékkel.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Kárpát-medencei Magyarok Zenéje
Zene
Magyarország elfogyott?
Zene
  • Zvekán Péter
  • 2018.10.29.
  • LXXIII. évfolyam 43. szám
Facebook

Támogatóink