Ne ugrálj, mert kapsz egy frászt!

Ne ugrálj, mert kapsz egy frászt!

„Ne ugrálj, vagy kapsz egy frászt.” „Elhallgass, mert repül a nyakleves!” „Lesz egy maflás, ha nem viselkedsz szépen!” „Akkora taslit adok, hogy a fal adja a másikat.” „Érik a tockos!” „Szétcsaplak, ha csúnyán beszélsz.” „Apád ad egy átszállóst, ha nem eszed meg a spenótot.” „Kell egy saller?”

Ezek a mondatok mind a pofonra utalnak, és mind be vannak csomagolva egy humorosnak szánt frázisba. Cseri Hanna, Komlóczi Zoltán és Várkonyi Dániel, azaz a pécsi Apolló Kulturális Egyesület Escargo Hajója nevű társulata kétnapos vajdasági turné keretében mutatta meg Tölgyfa Gergely Saller című előadása, illetve egy játékos foglalkozás keretében, hogy még mindig mennyire időszerű probléma a családon belüli erőszak vagy az alkoholizmus.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a pécsi Apolló Kulturális Egyesület együttműködésével megvalósult vendégjátékot a társulat a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központban és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban mutatta be. Az előadás főleg a középiskolás réteghez szól, viszont nagyon hasznos rá beülnie szülőnek, tanárnak egyaránt, hiszen a pofont is van, aki adja, és van, aki kapja. És ez az adok-kapok gyorsan felcserélhető pozíció. És szerencsések mindazok, akik egyik oldalon sem állnak túl sokáig, hanem elítélik az erőszak minden formáját. Mielőtt a középiskolások helyet foglaltak a közönség soraiban, részt vettek egy drámapedagógiai elemekre épülő előfoglalkozáson, melyen a diákokon és a színészeken kívül jelen volt egy drámatanár és egy pszichológus is, és több oldalról is megvizsgálták az erőszak témáját. Fontos erről még az előadás előtt beszélni, hiszen egy nehéz, összetett fogalom, és színpadra helyezve sem válik könnyebben fogyaszthatóvá, bár a pécsiek igazán jól követhető, egyszerű nyelven kommunikálnak a nézőkkel. Az utófoglalkozáson ugyanaz a kis csapat ült össze, és a fiatalok egyfajta összegzés után megbeszélték, mit is láttak, megpróbálták lezárni a történetet, tanulságokról, benyomásokról cseréltek eszmét.

Az előadásban nem egy lineárisan felépített történetet mesélnek el a színészek, hanem szituációkat villantanak fel, a nevek sokszor nem is lényegesek, nem is emlékszünk, kivel esnek meg a dolgok — megeshetnének akár velem, veled, velünk is —, magára a történésre viszont még napok múlva is pontosan emlékezünk. Megjelenik az aggódó apa, aki minden idegentől félti a lányát, és természetesen végül be is következik a baj: a lány beül egy száguldásimádó mellé a kocsiba, és balesetet szenved, túléli, majd eldönti, ezután megfogadja apja tanácsait. Rögtön az előadás elején megismerjük a fiút, akit a szülei erőszakkal akarnak leszoktatni a balkezességről. Ami természetesen nem olyan egyszerű, emiatt a fiú szenved, nem halad az iskolában, mindent nehezebben tud megcsinálni jobb kézzel, a szülei mégis kényszerítik. Megjelenik egy rossz házasságmodell, melyben a férj és a feleség egymáshoz való viszonya már régen nem a szeretetről szól, viszont zsarolásról, megfélemlítésről, érdektelenségről, elhidegülésről annál inkább. Az esten gyakran eszembe jutott, hogy „remélem, ezek a jelenetek senkinek sem ismerősek ebben a teremben”.  

Az előadás során több zenei betét is elhangzik, Cseri Hanna különösen szép hangján szólaltat meg ismerős dallamokat, melyek szövegét a társulat úgy írta át, hogy a témához illeszkedjenek. Az agresszióról szóló aranyos dalocskák éneklése előbb néhány kacajt eredményez, hiszen nem tudjuk még hova rakni a mókázást, később viszont eltűnnek a mosolyok, a dalocskáknak ugyanis sokkal nagyobb a súlyuk, mint az egyszerűen elmesélt szituációknak. 



Az előadásban szövegrészletek hangzanak el Borbély Szilárd Az Olaszliszkai című drámájából, Háy János novellájából és bármily meglepő is, de a Monty Python társulat jeleneteiből is. Emellett kabaréjelenetek is láthatóak, és több helyütt érezhető egy improvizációs vonal is. Az előadás nagy részében a humor dominál, amit a sötétebb hangvételű, nagyon komoly jelenetek hatványozottan ellenpontoznak.



Nagyon izgalmas, hogy a színpadon is fiatalokat látunk, fiatalok beszélnek fiataloknak ezekről a témákról, a gonosz felnőttekről, akikké nem szabad válniuk. Sokan használnak dokumentarista színházi formákat, a témával viszont nem túl sokan foglalkoznak színházban. A szabadkai közönség még emlékezhet Urbán András Dogs and drugs című előadására, melyben több helyen is megjelenik a(z) — családon belüli — erőszak témaköre, talán egy picit kevésbé dokumentarista formában. Az erőszakról beszélni, az erőszakkal foglalkozni rendkívül fontos, hiszen nap mint nap szembesülünk vele, de sokan nem mernek ellene tenni, hanem elfogadják, eltűrik, mások pedig szemrebbenés nélkül elmennek az utcán a feleségét felpofozó vagy a gyerekét bántalmazó ember mellett. Hiszen az nem a mi gondunk. Van, aki be sem ismeri magának, hogy erőszak áldozata. Az erőszak pedig nem csak a tettlegességről szól. A zsarolás, a megfélemlítés „bajnokai” legtöbbször szavaikkal tartják rettegésben áldozataikat. Ezt felismerni talán még nehezebb, mint a mindennapos pofonokat. Tölgyfa Gergely, a rendező el is mondta, nem az erőszaktevőkhöz szól az előadás, hanem az áldozatok szemét szeretnék felnyitni, hogy rájöjjenek: ők az elszenvedők.




A szerző felvételei

Az előadás 2015 nyarán második helyezést ért el az Ifj. Horváth István Nemzeti és Nemzetközi Amatőr Színjátszó Fesztiválon, valamint 2015 novemberében egy oroszországi amatőr színházi fesztiválon, az urál-altaji Ghubaka városában is nagy sikerrel játszotta a csapat.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Jó, hogy írtok... (3.)
Fiatalok Fiataloknak
  • KDTG
  • 2018.11.17.
  • LXXIII. évfolyam 46. szám
Jó, hogy írtok... (2.)
Fiatalok Fiataloknak
  • KDTG
  • 2018.11.14.
  • LXXIII. évfolyam 45. szám
Facebook

Támogatóink