Májusi kávé

Májusi kávé

A Zentai Magyar Kamaraszínház talán egy icipicit el van hanyagolva a vajdasági magyar színházpalettán a többi magyar színházhoz képest. De ez érthető, ha azt nézzük, hogy még csak nemrég alakult meg állandó társulata, Zenta város is kisebb, mint Szabadka vagy Újvidék, a csapat pedig egy osztály tagjaiból áll, tehát nagyjából egy generáció.

Amit viszont nem szabad elfelejteni, hogy mekkora akarattal, szívvel és szakmai alázattal dolgozik itt mindenki, és hogy a színészek milyen jók. Főleg akkor, ha jó kezekbe kerülnek. És most jó kezekbe kerültek, és néhány különösen jó találkozás házasságából megszületett egy olyan bemutató, amelyben minden a helyén van. Ez pedig a Május van, tisztelt Úr


Gergely Árpád felvételei

Igazából nagyon könnyen el lehet dönteni egy előadásról, hogy az jó vagy nem jó. Mégpedig az alapján, hogy tetszett vagy nem tetszett. Aztán lehet filozofálni, hogy: „nem tetszett, de jók voltak a színészek” (ez még mindig egy nem), vagy: „tetszett, de nem voltam kibékülve a végével” (még mindig nem), esetleg: „jó volt a zene és a díszlet, de a rendezés döcögött” (és még mindig egy nem). Amikor egy májusi estén egy bemutató után kilépünk az utcára, két dolgot érezhetünk (a májusi zápor utáni levegő illatán kívül): egy IGENlő mosolyt vagy egy fanyar NEMet. És bennem most egy nagy igen volt, amikor kiléptem a színházteremből a valóságba. Szerettem volna még egy kicsit ott maradni a parkban vagy a kávécsarnokban, esetleg megkóstolni a szármát. Nem szoktam leírni ilyen mondatokat, és olyan bután is hangzik, de nagyon-nagyon tetszett az előadás. Nagyon tetszett benne minden. Szerettem. Az elejétől a végéig. Valóban egy igazi színházi élményt szerzett a csapat. Mezei Kinga rendezői kezei alatt formálódott Szép Ernő szövege Góli Kornélia dramaturg ceruzájának segítségével, s formálódtak a színészek is Szép Ernő-sre, és alakítottak nagyon nagyot a színpadon. Századelős hangulat, mesterien megfogalmazva. Mintha azok, akik az előadást készítették, valóban abban a korban éltek volna. A kávé illatát szinte érezni a teremben. A kávéház illatát. A századelős kávéház illatát. A kávécsarnok illatát. Mert az biztosan másmilyen illat volt, mint amilyet manapság érezhetünk. Három egyfelvonásosra tagolódik az előadás, ezek pedig a Május, a Kávécsarnok és a Tűzoltó. Dupla szereposztással játsszák a darabot, viszont aki végig ott van, az Lőrincz Tímea. Nagyon ott van. Három egészen eltérő női karaktert láttat, gondosan végigvitt érzelmi világukat, saját szívét is a színpad deszkáira téve. Ilyet csak a nagyok tudnak. És nagyon szépen vezetgeti Szép Ernő elveszett férfikaraktereit. Mert mindhárom történetben ráfér az urakra egy kis női hímzés. A Májusban Dévai Zoltán, az öngyilkosjelölt ötvenes, aki nem tudja kivárni, hogy a szerelmespár elhagyja a parkot, és ő nyugodtan „megöngyilkolhassa” magát, ezért a történetét előadva távozásra szólítja fel a fiatalokat. Aztán gyorsan megjelenik a rendőr (Nešić Máté), és lekapcsolja a kalandort (Virág György), a lány így egyedül marad az önjelölt halottal, akinek már nem először nem sikerül az öngyilkossága. A lány szép lassan, kíváncsiskodva, majd tettetett haraggal és egy kis huncutsággal, madárfüttyel meggyőzi, és lebeszéli az öngyilkosságról. Végül is sokkal jobb egy fiatal lánnyal vacsorázni és táncolni menni, mint lógni egy fa ágán. Lőrincz Timinek valóban nagyon jól áll ez a kor. A ruhák (Janovics Erika tervezte őket), a szavak és ez a fajta századelős színjátszás is.

A második rész helyszíne a kávécsarnok, ahol bizonyos gondok merülnek fel egy bizonyos tisztelt úr kuglóffogyasztása és a mamája körül. A tisztelt urat tisztelt Rutonić Róbert, illetve tisztelt Nešić Máté színművész urak formálják meg az előadásban, váltott szereposztásban. A kuglófot a kuglóf alakítja, Rozi lelkemet pedig Gnädig Kornélia. És megszólal az az isteni zene, amelyet most is hallgatok. Fekete Pál Falevél, falevél című remek nótája, ez a csak arra a korra jellemző hangszerelés és felvétel. A zenét talán ezen az egy dalon kívül Mezei Szilárd szerezte, és azt is hallgatnám, mert nagyon szépen segíti a hangulatot, beleúszik a jelenetekbe, szépen hullámzik a szoknyákhoz és a lufikhoz.

A harmadik részben aztán megjelenik a tűzoltó, és nem tudom abbahagyni a mosolygást. Egy palócosra húzó nyelvjárás és egy kis játékos kacérkodás, rébuszok, majd végül a harang, mely tüzet jelez. Szegény tűzoltónk nem tudja eldönteni, melyik tűzzel is kellene foglalatoskodnia: a kintivel, melyre a harang hívja, vagy a szép özvegyasszony keblében gyúlt tüzet kellene oltania. Papp Arnold tűzoltója bajuszcsavarintósan jó, nem is tudtam, hogy ez az Arnold ekkora komikusi képességekkel bír. A második szereposztás szerint Virág György oltogatja a tüzeket.

Szép Ernő szövege annyira magával ragadó, hogy végig fülelek, nehogy egyetlen kis szót is elmulasszak. Néhol egészen mai frázisokat hallunk, néhol pedig a kor eltúlzott udvariaskodásából eredő poénjai fűszerezik a beszélgetést.

A figurák nagyon szerethetőek, néha eszembe is jutott, hogy ezt az előadást nézni olyan, mintha egy régi magyar filmet néznék, csak színesben és élőben — meg persze nem Jávor Pállal és Karádyval. És persze szerelmesek. És keresik a boldogságot. Most ezen lehet mosolyogni, de nem éppen azt keresi mindenki a világon? Szerelem, szerelem, szerelem. Hát igen. Enélkül nem múlhat el egy (vagy három) Szép-történet.

Ami biztos, hogy én meg fogom nézni az előadást még legalább egyszer, annál is inkább, mert a másik szereposztást még nem láttam, és biztosan tudom, hogy az is ugyanilyen jó lesz, ha nem jobb. És mert rájöttem, hogy a május a legszebb nevű hónap az évben.














Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A végzet asszonya(i)
Színház
Minek a szív…
Színház
Facebook

Támogatóink