Kapitalizmus és patkányfarm

Kapitalizmus és patkányfarm

A Kosztolányi Dezső Színház csapata Zlatko Paković rendező vezényletével decemberben bemutatta a Kapitalizmus geometriai sorrendben ábrázolva című előadást.

Tömény absztrakt filozofikus nyelvezet, egy patkányfarm, melyet menekültek működtetnek, puskák és Slavoj Žižek. Izgalmas színház, ahol tanulhatunk, és lehet, hogy még a filozófiakönyvet is újra elővesszük majd.
 
Ez a néhány éve Európán áthömpölygő embertömeg lassan az életünk része lett, (szülők riogatják gyermekeiket: „Vigyázz, elvisz a migráns!”, mások ételt osztanak nekik, sokan pedig még mindig nem tudják eldönteni, mit is gondoljanak erről az egészről) s természetszerűen a színházi előadásokba is bevándoroltak. A Kosztolányi Dezső Színház darabja egy patkánytelep (húsfeldolgozó és értékesítő üzem) alapítói körül forog, akik több éve Szabadkán élő, a társadalomba tökéletesen beilleszkedett migránsok és néhány városlakó. A gyár vezetősége üdvözli a közönséget, Szabadka polgárait (minket), megköszönve nekik (nekünk) a segítségüket (segítségünket?), nyitottságukat (nyitottságunkat?), melyet a farm irányába tanúsítottak (tanúsítottunk?).
 
Köszönet ezért, Szabadka dicső polgárai, köszönet a toleranciájukért, ami megkövesedett szokásaik és az előítéletek széles mezeje miatt, tudjuk, nem lehetett könnyű. De máris kifizetődött. Önök között is, született szabadkaiak, vannak olyanok, akik mielőtt mi kivetődtünk volna ennek a kiszáradt tengernek partjára, elhagyott kutyák módjára éheztek, három évvel ezelőtt még kongtak az ürességtől zsebeik, de Allah legyen a tanúm, nekünk köszönhetően ma már zsíros dinárok, forintok és eurók csörögnek bennük. Ez a város újjászületett, mert megvívták a harcot önnön kulturális undorukkal szemben, és győzelmet arattak saját maguk fölött!
 
Egy klasszikus sikertörténet körvonalazódik. Miközben a szereplők végigvonulnak egy divatbemutatót vagy gálaestet szimbolizáló vörös szőnyegen, lassan megtudjuk, ki honnan és hogyan érkezett Szabadkára. (Vörös szőnyeg, vörös szónoklat.) Patkányhús-értékesítés. Ez az az óriási ötlet, amelyet a túlélés, a megmaradás és a beilleszkedés érdekében kitalálnak. Nevezhetnénk ezt egy őrült piaci résnek, hiszen a patkányok köztudomásúan gyorsan szaporodnak, nehezen kiirthatóak, túlélik talán még az atomtámadást is. Mégsem fogyasztjuk a húsukat. Mégiscsak patkány. Egy undorító állat. De mennyivel undorítóbb, mint a saját ürülékében fetrengő disznó? Semennyivel. Honnan tudjuk, hogy nem ízletes a húsa, ha soha nem próbáltuk? Nem tudjuk. A feketehumor végigvonul az előadáson.
 
Ha nem eszitek a Szeretet testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Mert a Szeretet teste valóságos étel s a vére valóságos ital. Aki eszi a Szeretet testét és issza a vérét, benne megmarad, és az is benne. Az, ki Szeretetet eszik, általa él.”
 
A szeretetről szóló, csámcsogva előadott hegyi beszédek, a halálra ítélt kapitalista, akinek akasztása mégsem sikerül, ezért gyorsan tart egy szónoklatot, végül pedig Molnár Zoltán mint Slavoj Žižek szlovén filozófus felteszi az irónia i-jére a pontot, és különös ízzel fűszerezi a patkánypörköltet. Az angol nyelven tartott okításai végén ő is részt vesz a közös ebéden, és patkányhús helyett egy másik, sokkal „soványabb”, „egészségesebbnek tűnő” menüt fogyaszt, majd tele hassal és kövér pénztárcával vonul el.
 
„I’m really more and more becoming Stalinist. Liberals always say about totalitarians that they like humanity, as such, but they have no empathy for concrete people, no?”
 
Nagyon ébernek kell lennünk, ha az előadás szövegének minden mondatát be akarjuk fogadni, tökéletesen meg akarjuk érteni, illetve értelmezni. A Kosztolányi Dezső Színházra oly jellemző témaválasztás, az aktualitásokra, a jelenkorra és annak problémáira való reflektálás ennek a darabnak is része, viszont ezúttal egy elemelt, továbbgondolt nyelvezettel. A színészek több alkalommal is szó szerint előadnak. Mint egy katedrán. Köszöntenek bennünket, mesélnek nekünk. Felvilágosítanak és tanítanak. Táblákon levezetve próbálják a fejünkbe verni a tudást. A kapitalizmusról dalolnak, és azt elemzik.
 
„Kapitalizmus az is, ahogyan érzünk. Kapitalizmus az is, ahogyan érzékelünk, ahogyan figyelünk, reagálunk. Kapitalizmus az is, ahogyan álmodunk és álmodozunk… Gyűlöljük a multikat, amelyek hamuvá és porrá törik az emberek lelkét! Gyűlöljük a banántársaságokat, akik kirabolják a harmadik világ gyerekeit. Gyűlöljük a bankokat, akik kizsákmányolják a szegényeket!”
 
Nem néznek bennünket hülyének, de néha mégis annak érezhetjük magunkat. Az első mondat, dal, mely felhangzik: Theatre is not only the Queen of the Arts, but also the most moral Art. A színházra, a színház feladatára az előadás több pontján is elhangzik utalás. A színésznő megérti, hogy saját karrierjével menti meg a világot. Megérti? Megmenti? Megmentheti? Az előadás legerősebb pontja a színésznőt alakító színésznő monológja. Itt akár egy bizonyos első felvonás végét is feltételezhetnénk, ha volna első és második felvonás. Sőt, a rendező itt akár pontot is tehetett volna az előadás végére. De nem tett.
 
Száz és száz olyan előadást láttam, amelyben a kapitalizmus globális kártékonysága elleni egyetemes forradalom szükségességéről beszélnek, azon kitüntetett, kivételezett, megkülönböztetett kisebbség ellen, amely kihasználja az emberiség óriási többségét. És a közönség azt hiszi, annyi elég, hogy elment a színházba. Az előadás alkotói azt hiszik, annyi elég, hogy megcsinálták az előadást...”
 
Megcsinálták. Mi pedig elmentünk megnézni.
 
„Az úgynevezett társadalmilag angazsált előadások arra szolgálnak, hogy a társadalomban rejlő forradalmi potenciált lázadó színházzá szelídítsék. Ezért vagyunk fizetve, erre adnak pénzt: hogy színházi előadás formájában esztétikai hatássá alakítsuk át a lázadás igényét.”
 
Az előadás valóban tömény, de nem úgy kell fogyasztanunk, mint egy jó tömény italt. Nem egy hajtásra. Inkább kortyonként, s akár újranézve.
 
Dramaturg: Gyarmati Kata, zeneszerző: Mezei Szilárd, zenei korrepetitor: Milan Boca, mozgás: Kiss Anikó, szereplők: Nagyabonyi Emese, Demeter Helga m. v., Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Molnár Zoltán m. v.
 
„Kezdetben volt a Jövő, és
A Jövő a Szeretetben
Volt, és a Szeretet volt a
Jövő. És kezdetben volt a
Szeretet. És ez a Jövő.
Cserébe egy egész világot nyerhettek.
Ha nincs Szeretet, semmi nem megengedett.
Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól!”

Molnár Edvárd felvételei

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink