Jól halad az óvodafejlesztési program

Jól halad az óvodafejlesztési program

A tavaly útjára indított és 2019 végéig tartó Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program forrása összesen 38,5 milliárd forintot tesz ki.

Jelenleg mintegy 52 000 határon túli magyar óvodás van, a cél viszont az, hogy a számuk legalább 60 000-re duzzadjon, azaz a vegyes házasságból származó gyerekek is nagyobb eséllyel kerüljenek magyar intézménybe. Egyébként a Kárpát-medencében ez a rendszer 1647 óvodát és 3000 óvodai csoportot ölel fel.

Az óvodafejlesztési program során Erdélyben 54, Felvidéken 11, Kárpátalján 10, Vajdaságban és Ausztriában pedig 1-1 új óvoda, illetve bölcsőde létesülhet. Emellett Erdélyben 50, Felvidéken 95, Kárpátalján 59, Vajdaságban 6, Muravidéken 1, Horvátországban pedig 6 intézmény újulhat meg — olvashattuk az MTI-hez eljuttatott összegzésben.

Vajdaságban csaknem 6000 gyermek jár óvodába, s a programnak köszönhetően az első ütemben, tehát a tavalyi és az idei évben, 6 óvodai szórványközpont létesül — Maradékon, Nagykikindán, Nagybecskereken, Székelykevén, Ürményházán és Zomborban —, 19 óvodára felújítás, bővítés, eszközfejlesztés vár, 129 iskoláskor előtti intézmény kap magyar jellegű játszósarkot, valamint 63-ban EU-konform játszóteret alakítanak ki. A második ütemben is fejlesztések, valamint további 10 épület felújítása várható, emellett Szabadkán anyaországi és szerbiai támogatással egy olyan korszerű iskoláskor előtti intézmény épül, amely a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar gyakorlóóvodájaként is működik majd. Az első ütemben előlátott projektumokra 500 millió forint áll rendelkezésre, melyből 375 milliót a Magyar Nemzeti Tanács koordinálásában használnak fel, 125 milliót pedig az egyházi óvodafejlesztésekre fordítanak. A második ütemben további 320 millió forint várható. Fontos megjegyezni, hogy óvodákat emlegetünk ugyan, de a program a bölcsődékre is vonatkozik, a támogatás valamelyik formájából pedig mindazon helyekre jut, ahol magyar nyelvű óvodai nevelés folyik.

— A 2017. év egyik kiemelt kezdeményezését — mely az idén is folytatódik —, a vajdasági magyar óvodafejlesztési programot a magyar kormánynak köszönhetően két síkon valósíthatjuk meg — hallottuk Jerasz Anikótól, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökétől. — A tevékenység egyik része a humán erőforrásra, vagyis az óvónőknek szervezett továbbképzésekre összpontosul, a másik az iskoláskor előtti intézmények felújítására, az eszközbővítésre, a játékok beszerzésére. Az egyenként 130 000 dinár értékű, magyar jellegű játéksarkot Vajdaság-szerte minden olyan óvoda megkapja, ahol magyar nyelven is foglalkoznak a gyerekekkel. Az ajándék polcot és szekrénysort, képeskönyveket, szakkönyveket, ügyességi, társas- és didaktikai játékokat, bábokat, bábszekrényt tartalmaz, illetve olyan tanszereket, amelyek az anyanyelvünkre és a szimbólumainkra utalnak. Az óvodapedagógusok ezekkel az eszközökkel színesebbé tudják tenni a környezetismereti, logikai, matematikai és anyanyelvi foglalkozásokat.

Az előző év novemberében és decemberében négy továbbképzést tartottunk négy témakörben, melyekre több mint száz óvónőt hívtunk meg. A terveink között szerepel, hogy mind a négy témakörben ismét megszervezzük ezeket a háromnapos konferenciákat. Az első Zentán lesz márciusban, A korai intervenció kérdései és néhány területe címmel.

 

Új játszósarkok a zentai óvodákban

Zenta községben a Hófehérke Óvoda mind a tíz épületébe megérkezett az új játszósarok. Ottjártunkkor a gyerekek farsangi hangulatban, jelmezbe öltözve fogadtak bennünket. Kopasz Ildikó igazgatónő hasznosnak találja a kezdeményezést, mert nem igazán van lehetőségük magyar jellegű játékok beszerzésére. Különösen olyanokra nem, amelyek sokat segíthetnek a részképességek fejlesztésében a vizualitás, a verbalitás és a mozgáskészség terén.

Az óvodák az utóbbi időben több helyről is kaptak támogatást, mely mindig jó helyre került — például a zentai Rotary Club, a VMSZ zentai Ifjúsági Fóruma és az Intellektus Ifjúsági Civil Szervezet által gyűjtött adományból játékszereket és ágyakat vásároltak —, viszont a szükséges eszközök listája még elég hosszú.

— Hat óvodánk van Zentán, illetve négy a falvakban, s ezekkel az épületeinkkel sok gondunk adódik, hiszen a ’60-as, ’70-es években készültek. Beázik a tető, elavultak a nyílászárók, állandó felújításra szorulnak a bútorok — ismertette a helyzetet az igazgatónő. — Az ablakcserére az önkormányzattal közösen pályázunk, két épületünk már rendben van, a harmadikra most adtuk be a szükséges dokumentációt. Két óvodában városi központi fűtés van, hétben gázzal, egyben pedig pellettel gondoskodunk a megfelelő hőmérséklet eléréséről. Decemberben ki kellett cseréltetni egy gázkazánt, majd januárban a Pitypang Óvodában lyukadt ki a kazán. Az ilyen meghibásodásokat nem tudjuk előre betervezni. Óvónőink kreativitása határtalan, ezért barátságos, szép környezetet teremtenek a gyerekeknek, a régi bútorainkat viszont a mesterek alakítják át ügyesen, hiszen új asztalokat, székeket, polcokat varázsolnak belőlük. Ez nem akkora csoda a mai világban, amikor mindennel takarékoskodni kell. A legtöbb nehézséggel a jelentősebb beruházások, például a nagyobb kőművesmunkák során találkozunk, mert ezeket nem tudjuk egyedül megoldani. A tíz épületben 620 gyermekkel foglalkozunk, jelenleg várólistánk is van, mert azokat a kicsinyeket, akiket most akartak beíratni, sajnos nem tudjuk fogadni. Egyébként augusztus végén alig tudtuk megalakítani a csoportokat, mert a bölcsődés és a kiscsoportba folyamatosan jelentették be a növendékeket. Egy kicsit ellentmondásos, amiről most beszélek, hiszen a ’80-as években még 1200 gyermek járt a zentai óvodákba, most azonban fele annyian, ám némelyeket mégis várólistára kell tennünk. Ez a helyzet azért alakulhatott ki, mert nem alkalmazhatunk több munkaerőt, viszont a törvény szigorúan előírja, hogy egy óvónő hány gyermekkel foglalkozhat. A végzős csoportokban kevesebb az óvodás, ám a bölcsisek és a kicsik jóval többen vannak. Bizakodó hangulatomban azt mondom, hogy a következő években több iskolás lesz, és talán az elvándorlás is megáll, de ezt nem tudhatjuk előre.


A szerző felvételei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink