Ebben a megemlékező írásban azonban nem fejteném ki bővebben ezt a témát…

Bajor Imre tizenkilenc évesen a budapesti Állami Déryné Színház deszkáin, az alapoktól tanulta meg a szakma fortélyait. Számos kollégája szinte fél évszázaddal idősebb volt nála, ám a nagy korkülönbség ellenére is mindig megtalálta velük a közös hangot. Később fájdalommal gondolt vissza korosabb színésztársai elvesztésére, és emiatt gyakran érezte úgy, hogy számára nincs hely ezen a földön. Arról álmodozott, hogy visszatérnek majd a békebeli idők, és újra megjelennek a legendás Agárdy Gáborhoz — akivel tizenöt éven át mindennap találkozott a rádiókabaré felvételén — hasonló emberek. Azért sem találta a helyét ebben a világban, mert azok a fiatalok, akikkel még nem sokkal korábban a kávéját és a párizsis szendvicsét hozatta a sarki büféből, immáron társulatigazgatókként mondták meg neki, hogyan működik a színház. Egész életében nagy gyereknek tartotta magát, aki folyton nevettetni akart, és gondtalanul élni — ami saját bevallása szerint legtöbbször mégsem sikerült neki…

Azon munkálkodott, hogy a nap mind a huszonnégy órájából kisajtolja az emberi lét nélkülözhetetlen eszenciáit. Minden pillanatban a szeretetben keresett kapaszkodót, így lendítve át magát a hétköznapi gondokon. Imádta, hogy ő állhatott a társaság középpontjában, az ezüstkorba lépve azonban már nem volt hajlandó mindenki bohóca lenni — egyszerűen belefáradt az életbe.

Karrierje során olyan nagy sikerű filmfeldolgozásokban tűnt fel, mint a Meseautó vagy az Egy szoknya, egy nadrág, amely alkotások a rendszerváltás után újfent bizonyították: egy magyar film is lehet nézett. Mindemellett a Linda, a Szomszédok című teleregény, a Szeszélyes Évszakok, a Tv a város szélén, a 7-es csatorna, valamint a Pasik állandó csillagaként a tévéképernyőn is tündökölt. 2003-ban pedig a Mágnás Miska címszereplőjeként hozzásegítette az Operettszínházat, hogy az Budapest leglátogatottabb kultúrpalotája legyen. Utoljára a Verebes István rendezte Lovagias ügy című előadásban volt látható, melyben Kabos Gyula nyomdokaiba lépve öltötte magára Virág úr szerepét. A premier után egy kritikus meg is jegyezte: Bajornak minden este Thalia szentélyében kellene mókáznia, s hősünk ezt meg is tette volna, ha több lehetőséget kap rá. Igaz, az is fontos szempont volt a számára, hogy megfelelő társakkal léphessen a közönség elé, olyanokkal, akiket elfogad, akikkel együtt tud dolgozni — nagyon sok olyan előadó volt ugyanis, akinek neve mellett nem akarta a sajátját látni a műsorfüzetben. 

Bajor Imre érezte, hogy közeleg a végső pillanat, ezért a végrendeletét még idejében megírta. Tudta, hogy búcsúznia kell, ám remélte, hogy nem végleg. Kivárta a kedves publikum tapsát, és csupán azt kívánta, hogy legyünk boldogok. A színpad talán még most is várja egy másik világban, melyben van még hely egy ilyen Kicsihuszárnak is…