Hagyományos újévi koncertjével zárta az évet december 30-án a szabadkai Filharmónia. Arról, hogyan valósultak meg a tervei, melyek gördülékeny működésének hiányzó láncszemei, hogy mire számíthatunk az új esztendőben, Miroslav Jovančić festő- és zeneművésszel beszélgettem, aki a szabadkai Filharmónia elnökeként a szervezési feladatokat látja el.
- Ön a Filharmónia újraalakulása, 2007 óta tölti be az elnöki tisztet. Hogyan tekint vissza az eddigi munkára, illetve a 2011-es évre?
- Én egy viszonylag hálátlan időszakban léptem erre a posztra. Amikor több okból is gondok merültek fel a Filharmónia fennállásával kapcsolatban. Egy rendkívül jó periódust követően a 2007-et megelőző másfél-kétéves szünet alatt már-már reménytelennek látszott a helyzete, amikor néhányan ráeszméltek, hogy kár volna csak úgy veszni hagyni, hiszen nagy múltra tekint vissza. Egy lelkes csoport ismét felvetette az ötletet, hogy élesszük fel a Filharmóniát, és azokban a nehéz pillanatokban helytelen lett volna hátat fordítani a problémáknak. A kérdés az volt, ki fogja vállalni ezt a hálátlan pozíciót. A Filharmóniának akkor sem volt - és most sincs - állandó próbaterme. Mindannyian tudjuk, hogy Szabadka nem rendelkezik megfelelő koncertteremmel. A Városháza díszterme kétszáz fős, nem felel meg egy nagy zenekar számára, és nem is koncertterem. A döntés az volt, hogy mentsük meg a zenekart, és várjuk ki a megfelelő pillanatot, így hidaljuk át a helyzetet. Itt léptem be én a képbe. 2007 előtt is csak néhány alkalommal koncertezett évente a zenekar. Kisegítőkkel, mivel a város zenészeivel jelenleg nem tudjuk betölteni az összes zenekari helyet. Nem akartuk, hogy elvesszen az a nagyszerű hagyomány, amellyel dicsekedhet ez a város.
2007 után évente pályázat útján próbáljuk megszerezni a városi és tartományi támogatásokat, ezekből a forrásokból finanszírozzuk a programunkat.
2011-ben a zene világnapján és a város napján kortárs zenét adtunk elő a Városháza előtt, és szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk. Olyan tömeg láthatta és hallhatta a zenekart, amelynek egyébként nem lenne rá lehetősége. A visszajelzések pozitívak voltak. Amennyiben az időjárás megengedi, az idén is szabadtéren játszunk. Legutóbbi föllépésünk az újévi volt, akkor két hangversenyt adtunk.
- Mennyire stabilizálódott a Filharmónia helyzete?
A szabadkaiak számára nagyon fontos ez a zenekar. Nem hiszem, hogy bárki is meg szeretné szüntetni. Ebben a tekintetben biztos, hogy ez a hagyomány nem fog elveszni, a kérdés csak az, hogy milyen színvonalon fogunk működni. Ezt pillanatnyilag nehéz megmondani. Koncert- és próbaterem híján nehéz lesz tartani a szintet. A szabadkai Zeneiskola nagyon fontos partnerünk, onnan érkezik a zenészek java része. A Filharmónia támaszt kapott a Zeneiskolától, de mint említettem, a szabadkai erőkből nem tudjuk teljes egészében összehozni a zenekari korpuszt, más városokból is hívnunk kell művészeket. Ez nemcsak velünk történik így. Kisváros vagyunk, a helyzetet örököltük. A vendégzenészekkel viszont tapasztalatokat cserélhetünk, s ez jótékonyan hat a munkánkra. Habár nyilván minden igyekezet ellenére érződik a teljesítményen az állandó, folyamatos munka hiánya. A folyamatos munkához viszont szükség van arra, hogy visszakaphatjuk a próbatermünket, valamint azt a lehetőséget, hogy még 15-20 munkahely nyíljon Szabadkán a zenészek számára, és egyesüljön a zenekari korpusz. Az ideális helyzet az lenne, ha egy állandó karmester hetente tudna dolgozni egy állandó zenekarral.
- Lányi Ernő, a Filharmónia alapítója számos európai zeneművészt is szabadkai vendégszereplésre invitált. Mennyiben őrizte meg ezt a hagyományt a Filharmónia?
- Azok voltak az aranyévek. A zenekarnak fényes múltja van, nagy nevek játszottak, a zenei élet nagyon magas színvonalú volt. Ezt a színvonalat mi jelenleg persze nem tudjuk elérni, de a lehetőségekhez mérten mindig arra törekszünk, hogy néhány fontosabb művészt is meghívjunk, így történt tavaly is. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a zenei élet nemcsak abból áll, hogy nagy művészeket hívunk meg, hanem abból is, hogy a most karrierjük elején álló művészeknek is lehetőséget adunk a bemutatkozásra. A Filhamónia alapításakor az egyik elv az volt, hogy műveljük a klasszikus zenét, emellett pedig támogassuk a fiatal művészeket. Minden évben ehhez próbálunk igazodni. Szabadkai, vajdasági fiatal tehetségeket szeretnénk bemutatni, akik már most olyat tudnak nyújtani, amit érdemes megismerni.
- A műsor összeállításakor a nagy klasszikusok vagy a kortárs zeneszerzők műveiből válogatnak inkább?
- A nagy klasszikusokat csakis megfelelő korpusszal lehet előadni. A programot úgy alakítjuk ki, hogy megbeszéljük a meghívott karmesterrel, mely műveket játsszuk. Egy Wagner-zeneművet például nem játszhatunk, hiszen nincs hozzá megfelelő kapacitásunk. Részben ez is közrejátszik a repertoár összeállításában. Mindenki belátja, hogy csakis olyan műfajokban gondolkodhatunk, amelyeket viszonylag színvonalasan tudunk előadni. Ebből kifolyólag a program egy része mindig a klasszikus literatúrából származik. De az idei, a 2012-es évi első hangversenyünkön kizárólag kortárs zenét játszunk. Két vajdasági zeneszerző műveit fogjuk előadni, Konstantin Stefanović szabadkai és Verebes Ernő zentai zeneszerzőkét, akik most dolgoznak ezeken a Filharmónia számára. Remélem, hogy februárban befejezik, és átadhatjuk őket a zenekarnak gyakorlásra. Az első koncertet április első felében tartjuk. A közönség hozzászokott a klasszikusokhoz, a kortárs zene befogadása mindig rizikós, de mi vállaljuk a kockázatot. Mert ahogyan őrizni és ápolni kell mindazt, amit örököltünk, úgy kaput kell nyitni az előtt is, ami a jelenben születik meg. A művészet feladata nemcsak az, hogy az elvárásokat kielégítse, hanem az is, hogy ízlésformáló és útmutató legyen.
- Mire számíthatunk még 2012-ben?
- Erre nehéz választ adni azelőtt, hogy jóváhagynák a projektet. 2012-re eggyel több koncertet terveztünk, illetve kéthavonta szeretnénk tartani egyet-egyet. Ami az idei évre is biztosnak mondható az említett tavaszi koncerten kívül, az a városnapi és az újévi hangverseny. Ezenkívül terveztünk egy kisebb koncertet, amelyet elvihetnénk Vajdaság minden részébe, de máshová is, népszerűsítve a komolyzenét. Terveztünk egy koncertet a zene világnapjára is, de nem biztos, hogy kapunk rá pénzeket.
- Ön nyilván elfogult ebben a kérdésben, mégis mi a véleménye, mért van szüksége Szabadkának a Filharmóniára?
- Nem lenne elég az újság terjedelme arra, hogy megválaszoljam ezt a kérdést, hiszen számtalan szempontból meg tudnám indokolni. Kezdjük azzal, hogy minden város, így a mi városunk múltját és jelenét is meghatározzák az intézményei. Egy színház, egy szimfonikus zenekar vagy egy zeneiskola nagyban befolyásolja a város életét. Ebből a szempontból nagyon is fontosnak tartom, hogy létezik a Filharmónia. Továbbá azért is, mert a zeneiskolába járó fiatal növendékeknek lehetőséget kell adni arra, hogy dolgozzanak, fellépjenek. Ezenkívül a közönség részéről ugyancsak tapasztalható igény a színvonalas zenei élet iránt. Az állandó Filharmónia ki tudná elégíteni Szabadka zenei igényeit. Ez a város sokkal többre képes annál, mint amit jelenleg mutat. Nem kellene megbékélni a fennálló helyzettel. Olyan célt kellene kitűzni és elérni, hogy a Filharmónia olyan intézményként éljen a köztudatban, amely a városnak erőt, energiát nyújt, és amiről messze földön is emlegethetik. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy itt alakuljon ki Szerbia egyik erős kulturális központja. Szabadkán rendkívül nagy az energiaakkumuláció, de még mindig nem tud megfelelőképpen kibontakozni. Nem szabad megelégedni a helyzettel, hanem merészet kell álmodni, és meg is kell valósítani az álmunkat, ami majd egy magasabb szintre emeli a várost.