A rendkívül impozáns, 700 oldalas kiadvány a történelmi Bánságban (a Maros, a Duna, a Tisza és a Déli-Kárpátok határolta térség) még meglevő, vagy valaha létezett magyar vonatkozású történelmi, kulturális, tudományos emlékjeleket és emlékhelyeket mutatja be. A szöveg három nyelven, magyarul, románul és angolul íródott.

A kötet rendkívül áttekinthető. A térség igaz történelmét feldolgozó tanulmánnyal kezdődik, majd bemutatja a történelmi Bánság három részét, amelyek más-más országhoz kerültek. A települések ábécésorrendben követik egymást, a színes térképek, fotók a tájékozódást segítik.

Magyarországról 9, Romániából 68 és Szerbia bánáti részéről 35 falu, város került be a válogatásba. Ezek a következők: Beodra, Bocsár, Csóka, Écska, Egyházaskér, Elemér, Fehértemplom, Feketetó, Hertelendyfalva, Hódegyháza, Kanizsamonostor, Kisorosz, Lukácsfalva, Magyarcsernye, Magyarittabé, Magyarszentmihály, Módos, Muzslya, Nagybecskerek, Nagykikinda, Padé, Pancsova, Per-
lasz, Rábé, Sándoregyháza, Szaján, Szé-
kelykeve, Szerbcsernye, Szerbittabé, Temespalánk, Torontáltorda, Toron-
tálvásárhely, Törökbecse, Törökkanizsa, Versec.

Az érdeklődők ismertetőt és népességi adatokat találnak a településekről, az ott született neves személyiségek és a magyar vonatkozású emlékjelek, köztéri szobrok, emléktáblák, neves emberek sírjai a temetőben, kriptákban, kopjafák, magyar szenteket ábrázoló festmények a templomokban stb. felsorolását.

A történelmi Bánság egysége

• Mi volt a szándékuk a kötet megjelentetésével? — kérdeztük Szász Enikőt.

— Úgy érezzük mi, romániai magyarok, de főleg azok, akik a bánsági szórványban élnek, hogy a többségi nemzet nem akar tudomást venni rólunk, nem fogadja el a tényt, hogy a magyarság országalkotó nemzet, sok évszázadra visszanyúló történelme van, és nagyban hozzájárult a térség szellemi örökségéhez. Úgy kezelik a bánsági magyarságot, mint egy olyan etnikai képződményt, amely a 18—19. század folyamán egyszerre csak valahonnan megjelent a térségben. Mi azt szeretnénk, ha elismernék, a török hódoltság és az osztrák uralom előtt is létezett itt magyar élet, Bánság a történelmi Magyarország része volt.

A népszámlálási adatok sajnos azt mutatják, hogy a romániai Bánságban élő magyarság évtizedeken belül felmorzsolódik. Ezzel a tragikus ténnyel számolnunk kell, ezért úgy gondoltuk, olyan dokumentumot nyújtunk át az olvasóknak, amelyből nemcsak az derül ki, hogy itt voltunk, hanem az is, hogy mit csináltunk, mit hagytunk hátra.

Úgy érzem, sikerült bizonyítani, hogy ez a terület földrajzi, kulturális, történelmi vonatkozásban egy entitás. Hiába szakították háromfelé, hiába tettek minket kisebbséggé, itt az ideje, hogy egymásra találjunk. Sajnos még mindig nagyon keveset tudunk egymásról. A Temes megyében megrendezett Bánsági Magyar Napoknak éppen az az egyik célja, hogy kapcsolatot teremtsen, erősítse a határon átívelő szálakat.

A leltárkönyv születése

Szekernyés János ismertetőjében hangsúlyozta: a történelmi Bánság országnyi terület volt, nagyságban a mai Belgiumnak felel meg. Az összetartozó tájegységet három részre tagolták, létező „vérereket”, pl. vasutakat vágtak el, nagyon sok település gazdasági fejlődését vetette vissza a határok erőszakos megváltoztatása. Ebben az időben kezdődött a magyar emlékművek eltüntetése, ami a két világháború között és a kommunista érában is folytatódott. A könyv máris javításért kiált, de nemcsak azért, mert továbbra is szűnnek meg az emlékhelyeink, hanem azért is, mert manapság — szerencsére — újabbakat állítanak fel.

A szerző által leltárkönyvnek nevezett kiadványt az utazásainkra nehezen vihetjük magunkkal, hiszen a súlya három kilogramm, mielőtt azonban útra kelnénk, áttanulmányozhatjuk, kijegyzetelhetjük a látnivalókat.

— Hosszabb ideje foglalkozom helytörténettel, a temesvári Heti Új Szóban most is megy egy sorozatom, amely az 500. folytatásnál tart. Húsz esztendeje minden második héten megjelent egy rész — avatott be minket a munkájába Szekernyés János. — Az emlékjeleink sokszor nem a szándékos rombolás, hanem a tudatlanság következtében semmisülnek meg. Ezért fontos, hogy a könyvben nem csupán magyar nyelvű a szöveg.

Könyvtár, levéltár, sajtó segítségével kutattam, de be is utaztam ezt a vidéket. Nem egy helyen mi takarítottuk meg a gaz borította sírkövet, hogy le tudjuk fényképezni. Az emlékek nyomában járva megismertem a tájegységet, az ottani embereket. Siralmas dolgokkal is találkoztunk — ledőlt sírkeresztekkel, összetört vagy eltűnt emléktáblákkal —, de pozitív példákat is találtunk. Az élmények által nemcsak tapasztalatokat szereztem, hanem gazdagodtam is. Sok településen a magyarság már szórványban él, és jelen van egy általános nemtörődömség, figyelmetlenség is a múlt iránt, amin változtatni kell. Talán ez a könyv is segít ebben, hiszen megismerteti az emberekkel az emlékhelyeinket, és tudatosítja bennük, milyen értékeket birtokolnak.