A megemlékezés részvevői

Október 2-án első ízben emlékeztek meg Járekon, a valamikori gyűjtőtábor helyszínén az ártatlanul fogva tartottakról és az életüket vesztett áldozatokról. A tábort 1944 decemberében kezdték el működtetni a partizán hatóságok, és 1946. április 16-án számolták fel. Eleinte a szerémségi németek egy részét internálták ide, 1945-ben pedig már magyarok is érkeztek. 1945 tavaszán 16 700 személy sínylődött a táborban, köztük az a több ezer zsablyai, csurogi és mozsori magyar is, aki túlélte az 1944 októberétől 1945 januárjáig szinte folyamatosan zajló atrocitásokat. A halálgyárban becslések szerint körülbelül 7000 ember vesztette életét.
A tiszteletteljes megemlékezésen jelen volt néhány egykori táborlakó, a rabságban szenvedők és elhunytak hozzátartozói, Csorba Béla, a VMDP alelnöke és néhány temerini lakos is. Az alelnök elmondta, hogy az idén végre fordulat állt be a járeki vezetés gondolkodásában, ami lehetővé tette, hogy keresztet állítsanak fel közvetlenül a láger temetője mellett. A sírokat egyébként a 70-es években eltüntették, és szeméttelepet alakítottak ki a temető helyén.
Hatvan év eltelte után csak most kerülhetett első ízben sor arra, hogy méltón emlékezzenek meg az áldozatokról. Ez annak is köszönhető, hogy Szerbia részéről van egy állami szintű jóváhagyási szándék, s hogy szeptember elején a járeki vezetőség és a Duna Menti Svábok Világszövetsége között létrejött megállapodás értelmében közösen kijelöltek egy emlékhelyet, ahova a keresztet fel tudták állítani. Idővel egy emléktáblát, illetve emlékhelyet szeretnének kialakítani a helyszínen, ahol majd méltóságteljesen lehet megemlékezni az ártatlan áldozatokról.
A megemlékezésen ott volt az az Örlés László, aki a járeki táborban látta meg a napvilágot. Családját Zsabjáról üldözték el a ,,felszabadító partizánok, várandós édesanyját és testvéreit egészen Járekig terelték, s több hónapig fogva tartották őket. Dusa Ilona a nagyapját veszítette el a táborban, 88 éves édesanyja a mai napig keserűséggel emlékezik vissza azokra az időkre. A megemlékezés részvevői egyetértettek abban: fontos, hogy 60 év elteltével végre beszélni lehessen a második világháború után történt atrocitásokról és igazságtalanságokról, az állam azonban még mindig adós az áldozatoknak és azok leszármazottainak a teljes erkölcsi és anyagi rehabilitációval.