04-11-1.jpg Rimaszombati csoportkép vendégekkel és házigazdákkalA rimaszombati (Felvidék) A kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári Társulás, valamint az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ együttműködési megállapodást írt alá Gömörország fővárosában a közelmúltban. A voltaképpen csa...
A rimaszombati (Felvidék) A kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári Társulás, valamint az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ együttműködési megállapodást írt alá Gömörország fővárosában a közelmúltban.
A voltaképpen családi ''vállalkozás”-ként pulzáló, az embert az emberrel összekötő aprócska, A kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári Társulás szinte a semmiből, a szemhatárunkat egyre szűkítő ''alkonyat” pereméről bukkant fel szűkebb pátriánkban valahol az idei rügyfakadásban. Ízlésesen felépített fényképkiállításokkal, továbbá a látottakhoz kötődő diafilm-vetítésekkel röpke pár hónap alatt egy olyan vidék bontakozott ki előttünk, amelynek polgárai -- szlovák nyelvtörvény ide, eurós pénzbírság oda! -- a legzordabb idő(k)ben is meg tudták őrizni entitásukat. Sajátságos nyelvüket, ember- és jótétemény-központú világnézetüket.
Szeptember 17-én egy tizennyolc fős küldöttséget szállító mikrobusz gördült ki az újvidéki -- telepi -- MMK székházának parkolójából Gombár Edit útvezetői szerepkört is vállaló egyesületi titkárral és Nikola Barbul talpraesett sofőrrel. A kapcsolatkereséshez kijelölt kétnapos útvonalba mindenekelőtt Rimaszombat, Nemesradnót, Hanva, Tornalja, a Betlér-kastély és a büszke krasznahorkai vár került bele, de Rozsnyón, Sajógömörben, Beretkén meg a fölötte húzódó Murány Áttörés Tanösvényen, s nem utolsósorban a domicai cseppkőbarlangban is készültek élményfotók. Értékes hangfelvételek, amelyek Zsapka Attila verséneklő, Igó Aladár népi fafaragó- és festőművész (munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével is megtisztelték), Nagy Ákos hanvai tiszteletes úr és A. Marton Gyula -- Don tornaljai költő, szabadművész és galériavezető gondolatait őrzik. No, meg azokat a spontán pillanatokat, amikor furulyaszó zurgásába kapott bele az esőcseppeket szárító szellő Tompa Mihály (1817--1868) magyar költőnek, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselőjének örök nyugvóhelye tövében ''odafönt”. Mindez gazdagon megtetézve a szívekből felszakadó magyar énekek ''lenyomatával”.
Voltaképpen házigazdáink, gömörországi mindeneseink, Benedek László, a Gömöri Fotóklub elnöke és leánya, Balázs Emese a Társulás szervezője is ezzel a kéréssel kísérték ki a néhai somoskői határátkelőhöz az újvidéki, nyékincai, platičevói, temerini és torontálvásárhelyi lakosokból, rendhagyó körülményességgel összeverbuvált délvidéki ''legénységet”. Mert tény és való, hogy -- a további konkrét tettekre kész lépések nélkül! -- önmagában a pecsétes papír vajmi keveset ér! Pedig nem szabadna felednünk: közös és sűrű szövétnekként egy a múltunk. Erről szólt a KorZár verséneklő együttes frontemberének a vajdasági kultúrkülönítmény tiszteletére ''összehozott” előadói estje is a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében.
A Radnóti Miklós emlékezetére készült, Töredék nevet viselő, csaknem egyórás előadás záróakkordjait egy közösen előadott Horváth Sándor-dal (''Mert a haza nem eladó, ezüstpénzre sem váltható; / mert a haza lelked része, határait belédvéste, ezer éve, ezer éve a hit...”) képezte. Végül az okmányok is aláíródtak. A gömöriek nevében a négypontos szándéknyilatkozatot Balázs Éva, a Társulás elnök asszonya látta el kézjegyével, az újvidékiek nevében pedig dr. Csáky S. Piroska elnökségi tag, a Magyar Kultúra Lovagja kapott erre felhatalmazást. Minthogy a megállapodás értelmében mindkét fél szívügyének tekinti a magyar kultúra és hagyomány ápolását, ilyen szellemiségben igyekeznek majd a továbbiakban is fejleszteni a közös programokkal, csereprogramokkal és kirándulásokkal elképzelt együttműködést. ''Képbe” került továbbá a kisméretű, ún. ''emberek közötti”, humán jellegű, határon átnyúló természetű helyi közösségek fejlesztésére tett kezdeményezés, melynek hosszú távú megerősítésével mind a vajdasági, mind a szlovákiai magyarság kulturális igényeit is ki lehetne elégíteni.
Egy igen egyszerűen hangzó, néha mégis oly nehéz türelemmel kiböjtölendő gondolatot követve: mindegy, milyen hosszú az út, ha célba vezet!