Keszég László rendezésében mutatta be Tennessee Williams Camino Real című darabját a szabadkai Népszínház Magyar Társulata március 11-én, a Jadran Színpadon. A művet először fordították le magyar nyelvre — a fordítást Upor László készítette —, így az előadás magyar nyelvterületen, ahogyan a régióban is, ősbemutatónak számít.
Mit tegyen az ember, ha egy hosszú útról fáradtan megérkezve szeretne felfrissülni a kút vizétől, de még mielőtt odaérne hozzá, a kéretlen tanácsadók azt mondják neki, ne is próbálkozzon, mert a kút kiszáradt.
Kilroy (Hajdú Tamás) is pontosan ezzel a csalódással az arcán ült le Camino Real terén, és vette számba a lehetőségeit, próbált meg észszerűen kiutat találni, miután a semmiből odavetődve senki nem tudta neki elmondani, mi az a hely, ahová keveredett. Nehéz is volna elmagyarázni egy olyan szürreális hely mibenlétét, mint amilyen Camino Real, a város, melyet falak vesznek körül, és melybe csak befelé vezet út. Ahol megállt az idő, és a múltbéli korszakok meg a jelen figurái úgy járnak-kelnek ott, mintha összefutottak volna egy kínos nyaraláson, és kénytelenek volnának egymást elviselni, maguk sem tudják, meddig még.
Casanova (Mezei Zoltán) és Byron (Pálfi Ervin), a Kaméliás hölgy (G. Erdélyi Hermina) meg Esmeralda (Pámer Csilla), a Kártyavető (Vicei Natália) és Gutman (Csernik Árpád) karaktere olyan archetípusokat vonultat fel a darabban, amelyek mindenkor jelen vannak a társadalmunkban. A pénzember, aki mindent kézben tart, csak épp a lelkükkel fizetnek neki ezért, és ha az ember megpróbál egy kicsit önálló lenni, gondolkodni, ellenszegülni, azonnal nevetség tárgyává teszik, hogy aztán megalázva, összetörve még hálás is legyen azért, ha adózhat. A csapdába ejtett ember, aki legfőképp saját kétségbeesésének fogja, ezen a helyen is csak a számára fenntartott illúzióba kapaszkodik. El sem tudja képzelni, hogy nincs szüksége mankóra, mert nagyot estek mellette azok, akik megpróbáltak ez ellen tenni, akiket később nagy művészekként és gondolkodókként vésett emlékezetébe a társadalom, valamint az elfeledett hősök, akik hiába voltak becsületesek, mégsem becsülte meg őket senki.
A pénz, a hatalomvágy, a fényűzés csak néhány azok közül a hamis értékek közül, amelyeket Camino Realban uralkodó jelentőségűvé igyekeznek emelni a szemfényvesztés nagymesterei. A legfőbb értékek ezen a különös helyen mégis a tiltott szavak és tabuk: a testvér, az őszinteség, a becsület vagy az igaz szerelem fogalma meg a közelünkben lévő ember melegsége. Az már más kérdés, hogy egy hamis világban meddig tarthatóak fenn ezek az igaz értékek. De talán erre is tanulság, hogy hagyjuk-e magunkat becsapni, ha választ keresünk a kérdésre, kiapadt-e az emberség forrása, vagy odalépünk a kúthoz, és megmosdunk benne, ahogyan azt Don Quijote (Péter Ferenc) tette.
Összetett szimbólumrendszerrel átszőtt intelligens kirakós ez az előadás, mely agyserkentő és nemesítő jellegénél fogva valósággal életet lehel a nézőbe. Teszi mindezt nagyon szórakoztatóan, pontosan ügyelve rá, hogy a súlyos monológokat könnyű jelenetekkel tompítsa, s így a nézőnek legyen ideje feldolgozni a látottakat.
Az előadásban szerepelt még Baráth Attila, Pesitz Mónika, Sziráczky Katalin, Szilágyi Nándor, Szőke Attila, Ralbovszki Csaba, valamint Takács Tibor — Faki. További munkatársak: Marija Kalabić (díszlettervező), Marina Sremac (jelmeztervező), Zságer-Varga Ákos (zeneszerző), Gyarmati Kata (dramaturg), Szőke Attila (koreográfus), Bíró Tímea (rendezőasszisztens), valamint Dudás Szilvia (ügyelő, súgó).
Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág
