Díjazottaink a 61. Sterija Játékokon

Díjazottaink a 61. Sterija Játékokon

Hatvanegyedik alkalommal rendezték meg Újvidéken Szerbia legrangosabb színházi fesztiválját, a Sterija Játékokat. Az idén talán az eddigieknél is több díjat vittek haza vajdasági magyar színművészek, illetve olyan előadások, amelyek közreműködői, alkotói vajdasági magyar művészek.


Hazafiak - Vicencio Žaknić felvétele

A szakmai zsűri, azaz Miloš Latinović irodalmár, Ana Tasić kritikus, Saša Torlaković színész, Radivoje Dinulović egyetemi tanár és Željko Jovanović színházi szakember Urbán Andrásnak, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatójának, rendezőnek két díjat is odaítélt a legjobb rendezésért és a legjobb díszletért (Hazafiak című előadás, melyet a belgrádi Szerb Nemzeti Színházban mutattak be). Ugyanez a darab vitte haza a kritikusok és a legjobb zene díját is. (Az Urbán Andrással készített interjúnkat lapunkban olvashatják.)


RODOLJUPCI - 3 by STERIJINO_POZORJE

Emellett két vajdasági magyar színész, Balázs Áron és G. Erdélyi Hermina is hazavihette a legjobb színészi teljesítményért járó Sterija-díjat.


VIOLINISTA - 1 by STERIJINO_POZORJE

Balázs Áronnak ez a harmadik Sterija-díja, hiszen 2008-ban az 53. Sterija Játékokon dr. Frank-n-Furter szerepének megformálásáért (Rocky Horror Show, rendező: Nagy Viktor), valamint 2010-ben, az 55. fesztiválon az „Ő” szerepért (Maja Pelević: Narancsbőr, rendező: Kokan Mladenović) már díjazták. Az idén az Újvidéki Színház és az újvidéki Szerb Nemzeti Színház koprodukciójában létrehozott Hegedűs a háztetőn (rendező: Béres Attila) című előadásban Tevje, a tejesember szerepéért kapta meg a legjobb főszereplőnek járó Sterija-díjat és a Dnevnik napilap különdíját. A darab még három elismeréssel gazdagodott, hiszen a legjobb jelmezért és a legjobb koreográfiáért járó díjat is megkapta, és a fesztivál közönsége ezt az előadást tartotta a legjobbnak.


Balázs Áron - Hegedűs a háztetőn (Srđan Doroški felvétele) 

Balázs Áron: — Nem tudom, hogy egy díjnak vagy egy előadásnak örül-e jobban az ember, hiszen amikor tudja, hogy egy jó munkafolyamat ért véget, és a közönség szereti az elkészült darabot, az már magában egy óriási díj azoknak, akik létrehozták, de természetesen a mi szakmánkban a kollégáink elismerése mellett még ott van a kritika. Minden fesztiválon kritikusok és szakmabeliek fürkésző szeme figyeli az előadásokat, de végül is díjat kapni jó érzés. Ez is fontos elismerése a munkámnak, és azt hiszem, hogy a szíve mélyén mindenki vágyik valamiféle visszajelzésre, elismerésre a munkáját illetően. A Hegedűs a háztetőn egy meglehetősen nagy létszámú előadás. Most engem díjaztak a csapatból, de az öltöztetőknek, a fényeseknek, a hangosítóknak, az összes többi kollégának ugyanúgy közük van ahhoz, hogy egy olyan — szakmai zsűri által becsült — eredmény született, amilyen. Nem mondhatom, hogy nem esik jól az elismerés, de nem feltétlenül díjakban kell mérni a sikert. Egy igen hálás szerepről van szó, hiszen a közönség az első perctől kezdve a tejesembernek szurkol, és az összes megpróbáltatását végigköveti. Ha most visszagondolok a szerep megformálására, nem tűnik nehéz feladatnak, de az idő azért mindent megszépít. Nagyon sokat próbáltuk ezt a darabot, és most, hogy a huszonvalahányadik előadás után kell róla beszélnem, nem tudom már azt mondani, hogy nehéz, viszont fizikailag igen megterhelő előadásról van szó, én magam a három óra hossza alatt nem sokat vagyok színpadon kívül.


G. Erdélyi Hermina (Kovács Attila felvétele)

A legjobb színésznőnek járó Sterija-díjat a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színésznője, G. Erdélyi Hermina érdemelte ki az Édes Anna című előadás címszerepében nyújtott színészi alakításáért. (Rendező: Czajlik József. Kosztolányi Dezső regényének színpadi változatát Gyarmati Kata írta.)

G. Erdélyi Hermina: — A díjak jönnek-mennek. Nyilván fontos, hogy az ember szakmai visszajelzést kapjon. Én is fontosnak tartom a díjakat, különösen a szakmaiakat, viszont azt hiszem, hogy a közönségdíjakat az ember mindig közelebb érzi a szívéhez, hiszen azt maguk a nézők adják. A Sterija-díj azért nagyon nagy öröm számomra, mert nagyon szeretem Édes Anna szerepét. Úgy indultam neki az évadnak, hogy vajmi kevés esélyem van egy ilyen jellegű szerepet eljátszani, s aztán mégis minden szerencsésen találkozott, sikerült, és az az érzésem, hogy a nézők is szeretik. Ez az a szerep, amelybe megéri belehalni minden este, amikor játsszuk. Az pedig pluszöröm, hogy szakmai elismerés is járt vele. Meg kell mondanom őszintén, hogy nem könnyű az a nap, amikor Édes Annát játszunk. Egy picit mindig bennem marad. A nap is máshogy indul ilyenkor, és végig az estére készülök lelkileg, előadás után pedig haza is viszek belőle valamennyit. Középiskolásként olvastam először a könyvet, és már akkor is nagyon megviselt érzelmileg. Furcsának, megfejthetetlennek találtam. Kosztolányi sem kínál egyértelmű választ arra, hogy mi is Anna motivációja. Nehéz ezt megkeresni, s lehet, hogy nem is kell. Mi sem arra törekedtünk, hogy választ kapjunk a miértre. Az érzelmi állapotokat, a kiszolgáltatottság érzését akartuk kihozni belőle mindenféle szellemi nívón. Felkészülni a szerepre eleinte furcsa volt, mert a dramaturgiája nagyon különös és leleményes. Most, hogy elkészült, azt gondolom, csodálatos színészi lehetőségeket rejt magában, mert egyszerre lehet kívül és belül is lenni, s megment bennünket attól, hogy illusztráljunk. Menni kell vele, és jó vele menni, akkor is, ha tudom, hogy a végére mindig összetörök, és kicsavar. Színészileg az benne a nehéz, hogy kevés lehetőség van Édes Annaként érzelmileg kitörni, mert rengeteg elfojtott indulatot kell valahogy nem megmutatva megmutatni, de Annát éppen ezek viszik a rossz döntés, a gyilkolás felé. A próbafolyamat nagyon jó volt, Czajlik József nagyon jól vezetett bennünket, és Gyarmati Kata dramaturgiája csodálatos. Nem is tudom, mikor dolgoztam legutóbb ilyen jót egy szövegen.


EDES ANA - 1 by STERIJINO_POZORJE

A fesztiválon hét előadás versenyzett a fődíjért, melyet végül a belgrádi Atelje 212 Színház Pijani (Részegek) című produkciója nyert el (rendezte: Boris Liješević).


PIJANI - 1 by STERIJINO_POZORJE

Címkék: sterija_játékok

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink