Dave Grohl és csapata Budapesten

Dave Grohl és csapata Budapesten

Dave Grohl napjaink egyik legszerethetőbb rockszupersztárja. Nemcsak amiatt kedveljük, amit zeneileg nyújt, hanem a karaktere miatt is. Az interjúkban nem nagyzol, még mindig két lábbal áll a földön, és sokszor mesél a gyerekeiről is, hiszen három kislány boldog édesapja.

Többször is láthattunk a YouTube-on olyan videókat, amelyekben bizonyította, hogy a rocksztár is ember. Egy alkalommal éppen a stúdióban felvételezett egy szólórészletet a gitárján, aminek közepén a kislánya odabújt hozzá, és azt súgta a fülébe, hogy: apa, én ezt már unom, gyerünk haza! Dave teljes nyugalommal kérte tőle, hogy még egy kicsit legyen türelemmel, nemsokára vége. Mert, ugye, a gyerekei szemében ő elsősorban apu, és nem egy világhírű előadó.

Pályafutása eléggé összetett. Jómagam akkor találkoztam a nevével, amikor a Foo Fighters együttes egyre sikeresebb lett. Ám kiderült, hogy munkássága ennél lényegesen régebben kezdődött. Hozzám hasonlóan a legtöbben énekes-gitárosként ismerik, pedig dobosnak sem utolsó! A zenei pályáját ugyanis egy olyan „kis zenekarocskában” kezdte, mint a Nirvana. Bizony, én is meglepődtem, amikor szembesültem ezzel a ténnyel. A csapatnak meglehetősen tragikus története van. Mint tudjuk, éppen kezdett ismertté válni, éppen kezdtük dúdolni az olyan dalokat, mint a Come as You Are, az About a Girl vagy a Smell Like Teen Spirit, amikor az énekes örökre otthagyta a csapatot. 1994. április 5-én Cobain máig tisztázatlan körülmények között öngyilkos lett a seattle-i házának garázspadlásán. Állítólag közben az R.E.M. Automatic for the People című albumát hallgatta. A holttestre csak három nappal később talált rá egy villanyszerelő. Nos, így ért véget a Nirvana.

Dave viszont folytatta, 1994-ben megalapította a Foo Fighters nevű zenekart, mely azóta nagyon sikeres lett, és közben a kaliforniai Queens of the Stone Age nevű rockegyüttesben is sokszor láthattuk, hallhattuk vendégelőadóként.

Visszatérve a Foo Fightersre: először is mit jelent a neve? A foo fighter kifejezést a II. világháborúban használták a pilóták, méghozzá az azonosítatlan repülő tárgyakra. A zenekar, mint már említettem, 1994-ben alakult meg, és a következő évben már ki is adta a saját nevét viselő debütáló anyagát. Ezután további hét nagylemez következett. A fiúk sikerét jól bizonyítja, hogy az eddig megjelent nyolc albumuk a világ csaknem összes országában arany- és platinalemez lett, emellett tizenegy Grammy-díj és négy Brit Awards-díj büszke tulajdonosai, nem mellesleg pedig korongjaikból eddig több mint 25 millió fogyott el. Kitartó munkájuknak és az olyan slágereiknek köszönhetően, mint az Everlong, a Monkey Wrench, a My Hero, a Learn fo Fly, az All my Life, a Best of You, a The Pretender, a Walk vagy a Something Nothing, megkerülhetetlen zenekarrá váltak, mely a legnagyobb fesztiválokra kap meghívást, illetve rengeteget turnézik.

A budapesti koncerttel kapcsolatban tudni kell, hogy jegyet előbb csak a hivatalos rajongói klub tagjai vásárolhattak, és csak utánuk kapott lehetőséget az őket kedvelő „egyszerű” zeneszerető ember. A koncertre a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor június 26-án, 20 órai kezdettel.


Nyitókép: Musiccrowns.org

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Zenei hírek
Zene
  • Zvekán Péter
  • 2017.04.21.
  • LXXII. évfolyam 15. szám
A nagy Gatsby bulijában jártunk
Zene
Facebook

Támogatóink