Andrási helyett Gyarmati a Magyar Társulat élén

Andrási Attilát, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vezetőjét május 31-ei hatállyal felmentik tisztségéből. Június 1-jétől a társulat irányítását Gyarmati Kata veszi át. Mindezt Hajnal Jenő, az MNT elnöke közölte a Magyar Nemzeti Tanács január 5-ei sajtótájékoztatóján.

— Ljubica Ristovskival, a Népszínház igazgató asszonyával egyeztetve abban állapodtunk meg, hogy Andrási Attila rendezőt 2015. május 31-ével felmenti művészeti vezetői pozíciójától. A Népszínház Magyar Társulata új művészeti vezetőjének Gyarmati Katát kértük fel, aki vállalta a megbízást. Andrási olyan rendező volt, akivel a társulat kiváló színészei több éven át együtt dolgoztak a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínháznál, egyszersmind úgynevezett messziről jött ember volt, aki nem vett részt a belső történésekben, joggal bíztunk tehát benne, hogy képes lesz a népszínházi modell repertoárját kialakítani és feladatait ellátni. Az elmúlt félév — hiszen Andrásit 2014. június közepén nevezte ki az igazgató asszony az MNT kulturális bizottságának javaslatára — azonban olyan méltatlan helyzetet eredményezett, amely immár tarthatatlanná vált. Tarthatatlanná, mert annak, ami a magyar társulaton belül folyik, semmi köze a művészethez, a népszínházi működési forma kihívásaihoz és feladataihoz. Ezen változtatni kellett! Meg kell adni az esélyt a Népszínház Magyar Társulatában dolgozó művészeknek, hogy a feladataikra összpontosíthassanak, hogy olyan erkölcsi és művészi állapotok alakuljanak ki, amelyekbe az új művészeti vezető beléphet, és ezt a társulat csakis maga tudja elérni. Ha ennek az az ára, hogy Andrási Attila ne maradjon művészeti vezető, akkor ezt az árat a döntéshozók meghozzák, megfizetik —mondta Hajnal. (T. T.)

(A sajtótájékoztatón elhangzott teljes nyilatkozat weboldalunkon olvasható.)

Akiknek a hátán csattant

Kérésünkre Körmöci Petronella nyilatkozott róla, mi játszódott le az elmúlt hónapok során a társulat életében, mi a társulat véleménye az MNT döntéséről, hogyan fogadják az új művészeti vezetőt, valamint hogy milyen tanulságot vonnak le a történtekből.

A színfalak mögött

Mandátuma megkezdése óta Andrási a munkaköri leírásának szinte minden pontja ellen vétett. Semmilyen kapcsolatot nem ápolt a társulattal, a „székfoglaló” után mindössze egyszer volt hajlandó társulati gyűlést tartani, akkor sem folyhatott érdemi beszélgetés. A társulat kijelentette ugyan, hogy nem ért egyet a döntéssel, de a színház érdekében hajlandó volt a közös munkára, megpróbált nyitni az új művészeti vezető felé. Körmöci még a pályázatában kifejtett programját is felajánlotta, Andrási azonban ettől teljes mértékben elzárkózott. Nem vállalta annak a lehetőségét sem, hogy jól működjön együtt a színészekkel. Annak ellenére, hogy ő maga is kijelentette, milyen értékes társulatot kapott, nem kívánt vele együtt dolgozni.

A próbatermet a társulat hosszú évek alatt hozta rendbe a Népszínház és a város segítségével, illetve önerőből. Megszüntetésével borzasztó hiány keletkezett, hiszen Andrási nem gondoskodott másik teremről. A színészek később arra kényszerültek, hogy a szerb kollégák próbatermébe könyörögjék vissza magunkat, amikor ők éppen nem próbáltak.

Az új művészeti vezető semmilyen hagyományt nem kívánt követni. Telt házas előadásokat vett le a repertoárról. Szabadkán a közönség azt is megszokta, hogy karácsonyra kap egy könnyed, vidám darabot. Arról, hogy miként fogadta a Mindszentyt, a drasztikusan megcsappant nézőszám tanúskodott.

A társulat és a közönség egyet akar

Az Andrási által meghirdetett éves program már az első előadástól kezdve sem működött. Az új vezető a társulat színészeit alig foglalkoztatta, a havi repertoár szegényes lett, az előadások nézőszáma előadásról előadásra rohamosan csökkent. A társulat tagjai közül többen is eljutottak arra a pontra, hogy ha ez így folytatódik, akár pályát, országot váltani is készek, tehát nincs vesztenivalójuk.

Ezt a bizonytalanságot a közönség is érzékelte. A felháborodás egymástól függetlenül, de egyidejűleg fokozódott a társulatban és a közönségben. Elkezdett épülni a Második Nyilvánosság elnevezésű közösségi oldal, mely „lájkolóinak” száma immár az ezerkilencszázat is meghaladta. Ebből egyértelműen kiderül, hogy van itt egy olyan erős közönségréteg, amely művészileg ugyanazt szeretné, mint amit a társulat. Kialakult egy párbeszéd. Egymástól függetlenül, de egymást támogatva harcolnak egy ügyért, hogy Szabadkán jó színház legyen.

Kereszttűzben

Több alkalommal is előfordult, hogy a sajtó, de akár az MNT is, nem teljes információkra alapozva téves adatokat közölt tényként. Pozsgai az előadásáról nyilatkozva azt mondta, hogy a felajánlott főszerepet valaki visszautasította a társulatból, a felkért színész azonban nem társulattag.

Hajnal Jenő például botrányba fulladtnak nevezte Táborosi Margaréta rendezését, mivel az nem készült el a premier kitűzött időpontjára. A szakmai bemutató utáni csúszás az előadás csiszolása érdekében azonban nem új keletű a művészvilágban. A szóban forgó előadást azóta is sikeresen játsszák.

A társulat számára az is érthetetlen, hogy a döntéshozók miért nem kérik ki a tagok véleményét a saját „sorsuk” kérdéseiben, hiszen valamennyien értelmiségiek, akik nyilvánvalóan jót akarnak a színháznak és a közönségnek is.

Konklúzió

Az elmúlt időszak eseményei a társulat számára egyrészt nagyfokú bizalomvesztést eredményeztek az MNT-vel szemben, másrészt nagyon megnyugtató számára a Második Nyilvánosság, mely a továbbiakban is jelen lesz, és ha bármi hasonló történik, akkor is felemeli a szavát.

Ami közvetlenül érinti a társulatot: ez a csapat egyébként is egységes volt, a tagjai pedig ebben a szorult helyzetben még közelebb kerültek egymáshoz. Érdemi vitát folytattak egymással, és két szélsőség között érvelve végül olyan nyilatkozatok születtek, amelyekkel mindenki egyet tudott érteni. Sikerélményként élték meg, hogy egy emberként fellépve, nem birkamód tűrve, a Magyar Társulat kiharcolta az igazát.

Körmöci szerint Gyarmati Kata személyével, művészi koncepciójával kapcsolatban nem merült fel kétség. Ha Gyarmati nemcsak a tudását és a hozzáállását hozza ide, hanem a szívét is, akkor nagyon jó munka jöhet létre — ebben reménykednek. Egyöntetűen elfogadják őt új művészeti vezetőnek. A döntésnek köszönhetően végre mindenki megnyugodhat, és innentől kezdve már érdemi munka folyhat.

A bizonytalanság viszont mindaddig fennáll, amíg a döntést írásban nem rögzítik, ezért a társulat ennek sürgetését követeli. 

Társulatban gondolkodom

Gyarmati Kata lesz június 1-jétől a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának új megbízott művészeti vezetője. A társulat a nyílt levelében egyhangúlag elfogadta az erre vonatkozó döntést. Gyarmati Katát az elképzeléseiről, a színházi felfogásáról, a társulatokról kérdeztük.

* Pályáztál már vezetői posztra, egészen pontosan igazgatóira az Újvidéki Színházban. Június 1-jétől mint megbízott művészeti vezető fogsz dolgozni. Hogyan ért a felkérés híre, s miért vállaltad el?

— Az Újvidéki Színházban eltöltött évek számomra nagyon szépek, meghatározóak és szakmailag, valamint emberileg is tartalmasak voltak. Ott kezdtem el a pályafutásomat, és nagyon sokat köszönhetek annak a közegnek. Ezután Budapestre mentem, mert úgy éreztem, hogy eleget kell tennem annak a hívásnak, amely többünket érintett. A Bárkában eltöltött időszak is gazdag volt szakmailag, majd hamarosan a Stúdió K Színházban találtam magam, mely mérföldkő volt az életemben. Azzal a társulattal olyan kötetlen körülmények között lehetett együtt dolgozni, amelyek igen ritkák, és mindenképpen megbecsülendőek. Az ott eltöltött idő frissítően hatott rám. László Sándor igazgató visszahívott Újvidékre, és annak ellenére, hogy nagyon jól éreztem magam Budapesten, úgy döntöttem, haza kell jönnöm. Újvidéken az elmúlt hat évben olyan művészi kalandokban vettünk részt, amelyekre mindig szívesen fogok emlékezni, és nem elhanyagolható, hogy új minőségemben, művészeti vezetőként belekóstolhattam a társulatformálás és a repertoárkészítés rejtelmeibe. Elkezdtem hosszú távú tervekben gondolkodni, noha az a meggyőződésem, hogy a színház ugyanannyira a pillanatnyi inspiráció közege, mint a megtervezettségé. Amikor Venczel Valentin lett az Újvidéki Színház igazgatója, a kezdeti egymásra hangolódási időszak után sem volt kérdés, hogy maradnom kell, mindenki ezt akarta, tudtuk, hogy közös dolgunk van a társulattal. De aztán ismét érkezett egy felkérés Budapestről, és eldöntöttem, hogy megint itt az ideje a változtatásnak. Magam miatt. Nekem van erre szükségem. A terv az volt, hogy az évad végéig Újvidéken maradok, hogy a rám bízott munkát el tudjam végezni, majd szeptembertől elkezdek dolgozni Budapesten. És ekkor érkezett a felkérés, amely felülírta az előzőt, mert bármennyire romantikusan hangzik is, úgy érzem, ha a mi közegünkben tudok szakmailag hasznos lenni, és a szabadkai társulatnak is tudok valamit nyújtani, akkor ezt kell tennem. Ismerem a tagokat, dolgoztunk már együtt, és megtisztelő a belém vetett bizalmuk. Ezért vállaltam el.

* Mennyire tudod a Népszínházra vonatkoztatni az Újvidéki Színházhoz átadott pályázatban szereplő terveidet?

— Én társulatban gondolkodom. Azokban a művészekben, akikkel együtt dolgozom. Ez egy új helyzet, másik város, más emberek, testre kell szabni a gondolkodást, mert a jó színházi recept sajnos nem patentként működik. Ez benne a kihívás. Ettől izgalmas. És talán ettől is művészet... Mert mindig másmilyen tud lenni vagy lehet. Nem tartanám egészségesnek, ha kihagynám azokat a hatásokat az életemből, amelyek a másik embertől érkeznek. Az én színházi gondolkodásom megítélése nyilvánvalóan feltételez, feltételezhet valamilyen irányt, de hagyom magam inspirálódni az új közeg által. A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának repertoárját ugyanolyan körültekintéssel szeretném megformálni, mint az Újvidéki Színházét. Remélem, ez lesz a közös pont.

* Miben látod a különbséget a két színház jelenében és jövőjében?

— Valóban fontosak a különbségek, de én arra szeretnék összpontosítani, hogy a mindenkori színházi produktum szempontjából mégis legyen egy közös kritérium minden esetben — és ez az, amit nagyon nehéz megvalósítani, mert annyi mindentől függ, sokszor kiszámíthatatlan dolgoktól is, és sajnos nem mindig sikerül, a legnagyobb jó szándékkal sem, hogy műfajtól függetlenül művészileg erőteljes, a közönségével kommunikáló, a jelenben funkcionáló előadások szülessenek. Azt gondolom, erre a mi társulataink képesek.

Hosszú és türelmes munkával talán elérhetjük, hogy a mi, vajdasági magyar színjátszásunk az európai élvonalba kerüljön.

* Lehetséges jövőképnek látod-e, hogy a vajdasági magyar színházak olyan színházi kategóriákba legyenek besorolva, mint kísérletező/alternatív, népi/nemzeti, kamara-, gyermek-/báb-, s ezek szerint alakuljon a repertoárpolitikájuk is, vagy egy színháznak többféle előadást kell játszania?

— Manapság sok az átfedés, a felsoroltak már nem föltétlenül egymást kizáró kategóriák. Én szeretem a sokszínűséget, és az a gyanúm, hogy a nézők sem ilyen szempontok alapján választanak maguknak kedvenc teátrumot, hanem a születő előadások színvonala alapján. Nem hiszem, hogy a nézők megharagszanak, ha egy program változatos, és több lehetséges közönségréteget is figyelembe vesz. Minél szélesebb körben tud hatni egy színház, annál jobb, annál gazdagabb. Az arculat természetesen kialakul, kategóriákba való besorolás nélkül is, ha eredményesen dolgozunk.

* Miben látod egy darab sikerességét a közönség szempontjából nézve?

— Ez nagymértékben függ attól, mennyire tudjuk megragadni azt a színházban feldolgozandó témát, amely sok embert foglalkoztat. Nagyon kell figyelni rá, hogy mi érdekli az embereket, és arra is, hogy mi az, aminek érdekelnie kellene őket, de mégsem foglalkoznak vele, hiszen a közönség — véleményem szerint — nyitott az újra. Manapság sokan állítják, habár szerintem ez mindig is így volt, hogy sok a nehéz téma, sok a gond, nagy a sötétség, és ha még a színháztól is ezt kapják, az még jobban megnehezíti az élet egyébként sem könnyű pillanatait. De én azt tapasztalom, hogy az emberek végül is szeretnek gondolkodni, és tartalmas időtöltést kívánnak maguknak, ha elmennek megnézni egy előadást. A befektetett energia valahol mindig megtérül.

(A nyitókép Szabó Attila felvétele)