„Egész életünkön keresztül mindig csak a jelent birtokoljuk és sohasem többet. A különbség csak az, hogy eleinte hosszú jövőt látunk magunk előtt, a vége felé pedig hosszú múltat magunk mögött” (Schopenhauer).
Sokszor elgondolkodom rajta, hogy a hajlott korú emberek vajon hasonlóképpen vélekednek-e az öregségről, igaznak tartják-e a fenti idézetet.
Cicero például hatvankét éves korában írta meg az öregkort dicsérő esszéjét. Ő akkor már aggastyánnak számított. Ma már az átlagéletkor 65-70 év, vagyis az ötvenesek, sőt még a hatvanasok sem számítanak öregnek, csupán érettebbnek, tapasztaltabbnak.
Cicero szavai arra biztatnak: „Öleljük hát szívünkre az öregséget, és szeressük: tele van gyönyörűséggel, ha élni tudunk vele [...] Minden élvezet a végére halasztja azt, ami a legkellemesebb benne. Igen kellemes a már alászálló, de még nem rohamosan zuhanó idő...” Tegyük hát ezt!
Számos példa mutatja, hogy hajlott korban is lehet életvidám az ember. Szupernagyik és szuperpapik nem csak a filmekben, rajzfilmekben szerepelnek — közöttünk is élnek. Gondoljunk csak az életének kilencedik évtizedében járó nénikére, aki hajnalban kel, leszedi a kertjében illatozó virágot, hogy csokorba kötve egész délelőtt árulhassa a piacon. Nem, semmiképp sem akar mások segítségére szorulni, inkább maga próbál meg tenni valamit a megélhetéséért. Vagy ott a másik, aki naponta megfőz a gyermekeire, unokáira, kitakarítja a lakást, az unokákat elviszi óvodába, iskolába. Pedig túl van már a hatvanon... Aztán a fáradhatatlan sportember, aki naponta jár edzeni, bevásárol, kertészkedik — pedig már rég elmúlt hetven...
Ők mindannyian meghazudtolják a korukat, átrajzolják az öregségről kialakított torz képet, mely szerint az idős ember tehetetlen, megkeseredett, segítségre szorul. Igaz, a vitalitás megőrzéséhez sok minden kell, elsősorban jó egészség és életkedv. Célok, melyek nem korfüggőek, hanem időtállóak és megvalósíthatóak. Az öregség ugyanis nem azonos az elmúlással, csupán az idő múlása látszik meg a testen, a mozgáson...
Október 1-jén az idősek világnapját ünnepeljük. Legyünk hát tisztelettel és megbecsüléssel irántuk, hiszen az ajándékba kapott öregség nem szánalmassá, hanem éppen ellenkezőleg: kiváltságossá teszi őket...
