* Pályakezdő művészként a kollázstól indultál, aztán sokáig a szürrealizmus hatotta át a festményeidet. Az utóbbi időben pedig egészen új oldaladról, az absztrakt festészetről ismerhet meg a közönség. Hogyan élted meg ezeket a korszakokat? Technikailag mi vonzott egyikben-másikban, és mi áll a továbblépés hátterében?

— A kollázsozást még középiskolás koromban kezdtem el, amikor az iskolai képzőművészeti feladatok mellett ki akartam kapcsolódni. Akkoriban csakis vegyes technikájú, kísérleti jellegű műveket készítettem, melyeknek a gerincét a kollázs adta. Ezt először Picassónál láttam, majd Sinkovics Edétől is ilyesmiket tanultam a régi TAKT-művésztelepeken, ahol ő művészeti vezetőként volt jelen, és velünk, fiatalabbakkal foglalkozott. Ekkor már megtettem az első lépéseket az absztrakció irányába. A szürrealizmust is elég korán kezdtem el művelni, előbb, mint a kollázs alapú műveimet. Az egyetemen tovább folytattam a kalandozásaimat a különböző kifejezési módok kutatásában, és közben figyeltem magamat, hogyan hatnak rám vissza. Némely stílus nagyon nyomasztóan hatott rám, noha vizuálisan tetszettek a sajátosságai. Ezeken igyekeztem gyorsan túllépni. Aztán visszakanyarodtam a középiskolás kollázsélményekhez, melyekben újra friss energiát és sok lehetőséget találtam. Ekkor már nem vegyítettem más technikákkal. Így jött létre néhány nagyon precízen és átgondoltan megkomponált művem, melyre nyilván te is céloztál. Később vázlatozásképpen készítettem kollázsokat. A szürrealizmus leginkább az egyetem utáni éveimet jellemzi, amikor Budapest után újra Temerinben éltem. Ekkor találkoztam Neo Rauch művészetével, mely nagy hatással volt rám, és elkezdtem követni a gondolkodásmódját, de megtartva a saját egyéniségem jellegzetességeit. Ez egy olyan képi világ volt, amelyet szélesebb körben is könnyebb befogadni, így egy jó kompromisszum volt az otthoni miliőben való megmaradáshoz és megértettséghez. Budapestre visszatérve már más ember lettem, más körülmények között, másképp festek. Eleinte — Vereb Lóránt elnevezésével élve — agrorealista nosztalgiaképeket festettem. Mezőgazdász családból származom, ezért ilyen képeim is vannak. Aztán szépen lassan minden átfordult az absztrakcióba. Erről a legnehezebb beszélni, mivel a legtöbb lehetőséget látom benne. Ez egy nagyon felszabadító, de ingoványos talaj. Nagyon hitelesnek és eredetinek kell lenni ahhoz, hogy érdekes legyen. Nagy kihívás ez, ám a vízióim legjobb közvetítője is egyúttal.

* A technikai váltások tematikailag is más jellegű képeket hívtak elő belőled. Ez természetes, magától értetődő része a fejlődésednek, (át)változásodnak, vagy inkább racionális döntés?

— Ez természetes és racionális döntés is. Híve vagyok a változatosságnak, a haladásnak, és ellensége az unalomnak. Ahogy a gondolkodásmódunk idővel változik, illetve az ismereteink bővülnek, már nem lehetünk ugyanazok. Így az önkifejezés útjai is kanyarognak, melyeket fel kell ismerni, és alkalmazkodni kell hozzájuk. Sosem értettem azokat, akik ugyanazt a stílust követik egész életükben… Nem értem, de csodálni is tudom ezeket az embereket. Egyébként nem szeretem, ha címkéket ragasztanak rám: a traktorfestő, a kollázsos, a vajdasági Neo Rauch stb.

* Ha már a racionalitást említettük, mennyire van ennek helye a művészetedben?

— Egyre kevésbé jellemző. Ahogy múlik az idő, a helyét az intuíció veszi át. Az improvizatív absztrakció, melyet művelek, ilyen műfaj. A gyors ötletek, a tudatalatti bekapcsolódása mindinkább szerephez jut. Amihez máskor kemény racionalitásra volt szükségem, az most már a zsigereimben van, átalakult rutinná.

* Kozmikus üzenetek a kiállítás címe. A kozmosz, a világűr már korábban is felfedezhető volt a műveidben. Számodra mit jelképez ez a motívum?

— Egy távoli, ismeretlen, megfoghatatlan teret, ahol a vízióim egy része tanyázik. Egy olyan helyet, amelyet nem sajátított ki senki, ez Istené. Persze mi, emberek a tudományunkkal megpróbáljuk megismerni és belakni, de csak egy pici részét ismerjük, és azt is nagyon hiányosan. Marad az emberi képzelet, mely egyelőre az egyetlen eszközünk, mellyel egy kicsit közelebb tudunk férkőzni hozzá. Szóval a világűr a képzeletem számára végtelenül izgalmas. És hát milyen is a kozmikus festészet? Lehet festeni mindenféle csillagokat és ufókat, de van metafizikai képem is, és ez az, ami számomra kihívás, ezt megragadni valahogyan. Ez ugyanolyan kimeríthetetlen és talán kiismerhetetlen, mint maga a világmindenség.

* Van egy másik motívum is, mely sokszor látható a festményeiden, és melyet az imént te is említettél, ez pedig a temerini táj, a vajdasági föld, mely számodra mindig is fontos volt. Mi van ezzel a motívummal most, hogy továbbléptél?

— A temerini tájat mostanában valóban mellőzöm. Legutóbb egy évvel ezelőtt festettem ilyen képeket. Úgy érzem, most jobb, ha pihentetem ezt a témát. Amit ezzel kapcsolatban mondani akartam, azt már elmondtam. Ha majd újabb mondanivalóm lesz, még több ilyen képet fogok festeni. Egyébként megközelíthetjük ezt egy kicsit máshogy is. A táj és a motívumok a tájban absztrahálódtak, elemeire bomlottak, és a vonalak, formák, színek helyet cseréltek, összekeveredtek mindenféle mással, de nyomokban felismerhetőek. Organikus és geometrikus formák, földszínek és élénk színek — a lényeg ugyanaz. Ha egy temerini tájban látunk egy sárga kombájnt, akkor ott is ezek az elemek vannak jelen, csak egy kicsit másképpen. A jól megszokott, úgynevezett valóságos formában. Végül is lemondtam és nem is mondtam le a temerini tájról.

* Vannak emberek, művészek, akik nagyon nagy hatással voltak rád, és akiknek az útmutatásait magadba is beépíted. Kit/kiket emelnél ki, és miért?

— Az eddig említetteken kívül még sok más alkotót kiemelhetnék, de akit még nagyon fontosnak tartok, az mindenképpen Albert Oehlen német kortárs festőművész. Az ő festészete számomra példaértékű. Az a magas fokú szabadság, amelyet a képein látni, nagyon inspirálóan hat rám. Emellett Siflis András barátom művészete is rácsodálkozásra késztet. Tőle is nagyon sokat tanultam. A hozzáállása és a kísérletező kedve magával ragad.

* Tudom, nehéz előre megjósolni, de hogy érzed, ez a mostani korszak is egy olyan állomás lesz az életedben, mint az előzőek, melyeket majd követ egy megint teljesen más érdeklődés, vagy olyan energiákkal tölt el ez a téma, amilyenekre korábban nem volt példa, így ez akár egy hosszabb korszak kezdete lehet?

— Az az érzésem, hogy néhány évig egészen biztosan ezen a nyomon fogok haladni az önkifejezés útján. Nem látom, milyen leszek a jövőben, és nem is foglalkozom vele. Derűlátó vagyok, így abban bízom, hogy akármilyen irányba változom is, biztosan jó irány lesz. Most még fogalmam sincs, merre változhatnék, de ismerve magamat valószínűleg nem fogok leragadni ennél a korszaknál sem.

Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág