Az igazi gyógyulás bennünk kezdődik

Az igazi gyógyulás bennünk kezdődik

Egy babaarcú, határozott kiállású és megjelenésű fiatal, csantavéri lány Csepella Klaudia, akivel olvasóink már két alkalommal is találkozhattak.

Nem véletlen, hogy olyan sokan és gyakran felkeresik a lányt, hiszen életigenlése példaértékű, és minden akadályt hősiesen leküzd, mert egy célja van: élni akar!

A mindössze huszonöt éves lánynál nyolcéves korában cukorbetegséget, tizenhárom éves korában pedig lisztérzékenységet diagnosztizáltak. A pozitív gondolkodásának köszönhetően nem betegségként, hanem életmódként fogta fel a táplálkozásra való odafigyelést. Beszélgetésünkkor elmondta, hogy az elejétől fogva komolyan vette a mértéktartást, és betartotta az előírt szabályokat, hiszen az egészségéről van szó. A súlyosabb gond azonban húszéves korában jelent meg, amikor kiderült, hogy a petefészekrák harmadik stádiumában van. A sikeres, ám annál megterhelőbb és nagy fájdalmakkal járó műtétek, illetve a kemoterápia után Klaudia megpróbált visszatérni a normális kerékvágásba, a korához „illő” gondokkal foglalkozni, ám a megnagyobbodott nyirokcsomók újra veszélyeztették az életét, így másodszor is neki kellett vágnia a kemoterápiának.

* Mit éreztél akkor, amikor kiderült, hogy kiújult a betegség? Dühös voltál?

— Nagyon. Félős típus vagyok, de nem szoktam azzal foglalkozni, hogy mi lenne, ha... Ráérek majd akkor gondolkodni, ha bekövetkezik. Dühös voltam, viszont az töltött ki, hogy mielőbb legyek túl rajta, kezdjem el a kemoterápiát, hogy gyorsan megszabadulhassak ettől a pokoltól. Az első kemoterápiás kezelés után volt, hogy verssel írtam ki magamból a fájdalmat. Így vagyok mindennel, szeretem kiadni magamból azt, ami nyomaszt, mert megkönnyebbülök, és nem tartom helyesnek azt, hogy a szőnyeg alá söpörjek bármit is. A pillanat embere vagyok, muszáj akkor kiadnom magamból a mérget és a szomorúságot, amikor megtörténik, mert különben felemészt. A családom, a barátom és néhány jóbarátom mindmáig rengeteget segít, hogy minél könnyebben átvészelhessem ezt az időszakot is. A kemoterápiát illetően ugyanolyan nehéz a második nekifutás, ám igyekszem nem gondolni arra, hogy mi történik velem, és nem is beszélek annyit róla. A kezelések után nagyon rosszul vagyok, mások segítségére szorulok, és ez készít ki a legjobban, emiatt néha ingerült vagyok.

* Tudom rólad, hogy nagyon kreatív vagy. Mi ad neked erőt?

— Mindig is kreatív voltam, és muszáj annak lennem, mert teljesen kikapcsolja az agyam. A családban is én vagyok a dekoratőr, mindig alkotok valamit. Ilyenkor egy buborékban érzem magam, és utána mindig pihentebb vagyok. Van fölöttem egy védőangyal, aki visszahúz azokban a szituációkban, amikor valaki a kopaszságom miatt sérteget. Nehéz az ilyen negatívumokat kezelni és legyőzni, én azonban nem szégyellek kiállni magamért. Lerendezem ott helyben az illetővel, és megyek tovább. Nem tűröm, hogy bántsanak.

* Milyen a viszonyod a vallással?

— Nem vagyok templomba járó típus, és nem érzem, hogy akkor lennék jó hívő, ha a templomban imádkoznék. Szoktam imádkozni otthon és a kórházban, amikor fontos megkapnom fentről azt az érzést, azt a támogatást, amely szükséges a folytatáshoz. Mindenki hordoz magában egy templomot, és úgy gondolom, saját magunkban kell lerendeznünk a dolgainkat, ott kell kitakarítanunk. Volt bennem olyan érzés és félelem, hogy meg fogok halni, viszont rájöttem, hogy többet kell a hétköznapibb gondolatok irányába terelnem magam, mert hiszek a vonzás törvényében. Nem szabad negatív dolgokra gondolni, mert azokat fogjuk bevonzani, tehát ne arra koncentráljunk, amit nem akarunk, mert így valójában azt fogjuk táplálni.

* A rák esetében is elmondható, hogy a lélek és a test szorosan összekapcsolódik. Sikerült megfejtened, hogy mi lehet a betegséged lelki oka?

— Igen, egy természetgyógyász segítségével sikerült megtalálnom a választ. A test, a lélek, valamint a szellem összekapcsolódásából állunk össze, és mindegyik hat a másikra. Hiába gyógyítják a testi betegséget, ha a lelki okát nem tárjuk fel, és nem nézünk vele szembe. Az emberek többsége nem szélesíti a látókörét, és nem veszi észre, hogy nemcsak egy folyosóból áll az élet, hanem a hozzá tartozó szobákból is. Az igazi gyógyulás ott kezdődik, amikor nem az orvostudományra bízzuk magunkat, hanem felismerjük a betegség okát, és elkezdünk rajta dolgozni.

* Az sajnos tudvalevő, hogy mit vett el tőled a betegség, viszont a rengeteg tapasztalaton túl mit adott neked?

— Annak idején azért tanultam egészségügyi nővérnek, hogy segíthessek az embereknek. Aztán a kamenicai kórházban szerzett tapasztalatok alapján rövid időn belül rájöttem, hogy semmi esetre sem szeretnék a szabadkai kórházban dolgozni. Meg kellett húznom a határt a segítségnyújtás terén, meg kellett tanulnom egy kicsit önzőnek lenni, mert korábban azoknak az embereknek is a rendelkezésére álltam, akik ezt nem viszonozták, vagy nem érdemelték meg, és ez engem is kimerített. A betegségnek „köszönhetően” megtanultam nem szégyellni, ha a mosolygós természetem ellenére bizonyos napokon nem erőltetem magamra a jókedvet, mert az esik jól. Nem szeretek színészkedni. Olykor tartalékolni kell az energiát, és nem szabad rossznak érezned magad azért, mert nem segítettél olyannak, aki nem hallgatott meg téged, amikor szükséged volt rá. A barátok terén is tartottam egy nagytakarítást, melyre már szükség volt. Kaptam hozzám hasonló cipőben járó embereket, akikkel sok mindent megbeszélünk, és jólesik, hogy kikérik a véleményemet.

* Milyen terveid vannak erre az évre?

— Február 6-án letudtam az utolsó kemoterápiát, és számomra március 1-jén kezdődik az új év. Szeretnék elkezdeni tornázni, mozogni, hiszen több mint tíz évig táncoltam, és izomzatilag, illetve közérzetileg is el vagyok laposodva. Cél nélkül nincs értelme az életnek, viszont ami még a célnál is fontosabb, az az oda vezető út, melynek során kiteljesedsz. Szeretném lezárni az orvosokhoz járást, és úgy látom, hogy jó irányba haladok.

Klaudiának két születésnapja van: az egyik (az anyakönyvezett) február 4-én, a nemzetközi rákellenes világnapon, a másik pedig január 31-én, amikor átesett az életmentő műtéten. Azt gondolom, a két születésnap őt igazolja.

Címkék: Csepella Klaudia

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A következő lépés
Ép Testben
  • PERC Márta
  • 2014.09.01.
  • LXIX. évfolyam 36. szám
Lépésről lépésre a gyógyulás felé
Ép Testben
  • (P.M.)
  • 2014.01.24.
  • LXIX. évfolyam 4. szám
Facebook

Támogatóink