Az egyik kollégám csodafalunak nevezte a közép-bánsági Erzsébetlakot, és bizonyára senkit sem hagy közömbösen ennek a világ zajától jól elrejtett településnek a szépsége. Már az oda vezető útról, a Bégáról, a halastavakról, a Császár-tó természetvédelmi területről is ódákat zenghetünk, a háromnyelvű helységnévtáblát elhagyva elsősorban a fehérre meszelt törzsű szibériai nyírfasort csodálhatjuk meg, majd szembetűnik az utca tisztasága, rendezettsége is. Már kezdjük is érteni, hogy miért érzik jól magukat azok a vendégek, akik a fokozatosan erőre kapó falusi turizmus áldásainak élvezetéért látogatnak el Erzsébetlakra.
Küzdelem a magyar osztályokért
A vidék 74 méteres tengerszint feletti magassága enyhén kiemelkedő szigetet alkot, valószínűleg a terület egykor sziget volt a Pannon-tengerben. A Nagybecskerektől 17, Belgrádtól 60 kilométerre fekvő Erzsébetlakot a világhálón található ismertető szerint 1600 holdnyi földterület övezi, ám ebből csak mintegy 600 hold művelhető. A lakosság egy része korábban halászattal foglalkozott, de a konyhakertészet, a nádvágás és újabban a falusi turizmus is sok családnak nyújt megélhetést. Az idén hagyományteremtő szándékkal szerveztek nádvágó világbajnokságot, és számos egyéb ötlettel is igyekeznek fellendíteni a magyarok, szerbek, bolgárok, szlovákok alkotta kis közösség életét. A faluban valóban él a többnyelvűség, ott-tartózkodásunk során többen hangsúlyozták: elképzelhetetlen, hogy a más-más nemzethez tartozó szomszédok vagy utcabeliek ne értsék egymást.
Az óvoda szerb nyelvű, az általános iskola alsósai magyar, szerb, illetve szlovák osztályba járhatnak, ötödiktől nyolcadik osztályig viszont ismét mindenki szerb nyelven tanul — magyar és szlovák anyanyelvápoló órákkal és a hétvégi bolgár iskolával kiegészítve. A magyar gyermekek többsége a nagybecskereki középiskolákban az anyanyelvű tagozatokat választja, hogy a főiskolán vagy az egyetemen a leggyakrabban ismét az állam nyelvére váltsanak. 
Pozsár-Halász Éva tanító néni, aki egyben a helyi Császár-tó Magyar Művelődési Egyesület elnöke is, elmondta: minden tavasszal komoly küzdelmet folytatnak a magyar gyermekek beiskolázásáért. Ilyenkor sorra járják a családokat és próbálják meggyőzni a szülőket, hogy magyar első osztályba írassák a kicsinyeket. Az idén csak nyolc óvodás volt, őket kell szeptembertől „háromfelé” osztani.
— Bizony, előfordult, hogy az udvarba be sem engedtek, egyszerűen hátat fordítottak nekem. Ilyenkor nagyon elszomorodom, de tudom, tovább kell taposni a sarat, mert különben hol lennénk és hova jutnánk? — mondta Éva, miközben a tájházat szemléltük. Az épület egyébként nem csupán a régi tárgyak bemutatására szolgál, kemencéjét, nyitott kéményű tűzhelyét használják is, lepényt, kalácsot sütnek benne az erre járó csoportoknak, a táborozó gyermekeknek.
A művelődési egyesület kis tánccsoportjának, a Pipacsnak, 26 tagja van — beleértve az óvodásokat is. A nagyobbak tánccsoportja a Szitakötő, az asszonykórus a Tavirózsa nevet viseli. Szép, beszédes nevek a vizekkel körülvett élettérben.

Milyen az erzsébetlaki birkapaprikás?
A Császár-tó, az écskai halastavak, a Tisza és a Béga torkolata, Titel, Újvidék, Belgrád közelsége, az érintetlen természet, a szennyezetlen levegő arra késztette a helybelieket, hogy Erzsébetlakon turisztikai egyesületet alapítsanak.
Saját házában jelenleg öt család vállal összesen 30 vendéget, a Tartományi Környezetvédelmi Titkárság és az olaszországi, lombardiai támogatással öt-hat évvel ezelőtt felépült nemzetközi kutató- és oktatóközpont kényelmes szobáiban, valamint az udvarban lévő három házikóban 22-en szállhatnak meg, a katolikus parókián szintén harmincan férnek el.
— Ez majdnem száz személy — összegzi Pozsár István, az egyesület elnöke. — Jönnek hozzánk horgászok, vadászok, és kikapcsolódásra, csendre, finom, egészséges ételekre vágyó nagyvárosiak is. Lehet sétálni, kerékpározni, vagy csak egyszerűen élvezni az egyedülálló erzsébetlaki vendégszeretetet. Tervezünk különféle víkendprogramokat, amelyekkel még inkább idecsalogathatnánk a látogatókat. Az áraink mérsékeltek, a szállás magánházaknál 5 euró, a reggeli és a vacsora 3-3, az ebéd szintén 5 euró. Az érdeklődők finom házi termékeket, kolbászt, túrót, pálinkát stb. vásárolhatnak. Van néhány nagyobb rendezvényünk, mint amilyen az augusztusi Juhásznap, a szeptemberi falunap, az októberi Édes nap, vagy a katolikus és az evangélikus templom búcsúja, azonkívül újabbakat is szeretnénk meghonosítani.   
Arra a kérdésre, hogy mire lenne még szükség a faluban, Pozsár István a medencét említette. Annak tudatában, hogy a települést különféle vizek veszik körül, a válasz furcsának tűnhet, de a magyarázat egyszerű: a magánosított halastavak gazdái nem engedélyezik a fürdőzést.
Pozsár János az elnöke az idén áprilisban alakult Amatőr szakácsok, hagyományápolók és környezetvédők egyesületének, melynek már több mint harminc tagja van. Egyelőre azzal szeretnének némi bevételhez jutni, hogy minden hónap utolsó szombatján értékesítik a maguk főzte birkapaprikást, de egyéb elképzeléseik is vannak, például a hagyományos disznótorok szervezése, a lakodalmi szokások éltetése.
János vőfélyként is tevékenykedik, és sajnálattal állapítja meg: egyre kevesebb a munkája, hiszen évente már csak két-három lakodalmat tartanak. A magyar kulturális egyesületben feldolgozták az erzsébetlaki lakodalmas szokások egyikét, a mennyasszony-búcsúztatást. 
— Nagyon nehéz volt a Gyön-gyösbokréta szabályzata által megkívánt hét percbe beleférni — mesélte János, aki szerint a teljes lakodalom eljátszása is vonzó lehetne a turistáknak. Tőle értesültünk arról is, hogy a mulatság elképzelhetetlen az ebédre felszolgált híres erzsébetlaki birkapaprikás nélkül, melybe egész krumplit főznek bele. Hogy az étek valóban fejedelmi, arról mi is meggyőződhettünk. 

Hogy mindenkinek jó legyen!
A Simon házaspár, Anna és János két barátságos szobát kínál a vendégeknek. Míg Annuska néni a frissen sült palacsintát tette elénk, János bácsi a kertben lévő fóliasátrával kívánt dicsekedni. Nyugdíjaséveiben organikus termelésbe kezdett, büszkén mutatta a fürtös, magasra futó paradicsombokrokat.
— Először kutat fúrattam, mert a növényeket nem szabad vezetékes vízzel locsolni, majd felállítottam az első, tíz méter hosszú fóliasátramat. Ez a mostani 22 méter hosszú, 2,5 méter magas, 4,8 méter széles. Csepegtetős öntözőrendszerem van, permetként csalánlét használok. Kezdetben a konyhakertészet csak a család szükségleteit elégítette ki, most már eladásra is jut. Nálam a paradicsom első és utolsó ára is száz dinár, és mondhatom, van rá kereslet. Nem akarok ebből meggazdagodni, inkább csak eltöltöm az időmet. A melegítés bevezetésén is gondolkozom, mert elképzeltem, milyen jó lenne újévkor a ropogós malacpecsenye mellé friss paradicsomot kínálni. 
Annuska néni, aki az iskolában is szakácsnő, nagyon szeret sütni-főzni. A patikatisztaságú kamrájában házi készítésű befőttek, savanyúságok garmadája vonzza a kíváncsiskodó tekinteteket.
— Az ételt a saját termesztésű, egészséges zöldségfélékből és az itthon nevelt baromfi és disznó húsából készítem, magunknak is, a vendégeknek is. Kizárólag kútvízzel főzök. Ez nem gyorsétel, mert szerintem egy rendes ebédre legalább három órát rá kell szánni. A vendégeink horgászok, nyugdíjasok, szerelmespárok, akik nemcsak innen a környékről, hanem Nišből, Kraljevóból, sőt Romániából, Magyarországról, Bulgáriából, Szlovéniából és Horvátországból is érkeznek. Természetesen vannak közöttük olyanok is, akik évről évre visszajárnak.
Annuska néni életfilozófiája egy mondatban megfogalmazható: ha becsületesen, szívvel-lélekkel dolgoznak, akkor a vendégnek is és a háziaknak is jó lesz. Ebben csak igazat adhatunk neki!