— A magam bőrén győződtem meg annak a régi mondásnak az igazáról, mely szerint a pénz nem boldogít, de nem baj, ha van belőle bőven — mondja kesernyés mosoly kíséretében. — A családom esetében talán annyival bővülhetne a mondás, hogy nemcsak a pénz, hanem minden egyéb vagyon szebbé teszi az életet. Az évek múlásával sokszor gondolkodom el azon, hol és mikor bicsaklott ki az életünk, és mindig ugyanarra a felismerésre jutok: amikor gazdagok lettünk.

Valójában nem is tudom, gazdagok lettünk-e egyáltalán, vagy csak az anyám túlozta el a dolgokat, és irányította aszerint az életünket. Egy bácskai kisvárosban születtem, apám már közel járt a negyvenhez. Az ő szülei cselédként szolgáltak egy nagygazdánál, a családban sokan voltak, és nagyon szerényen éltek. Az anyám családja sem számított sokkal tehetősebbnek, de nem voltak annyian testvérek. Már legénykorba léptem, amikor elmesélték, hogy az anyai nagymamám bejárónő volt egy gazdag, újvidéki családnál, és annak az egyetlen fia ejtette őt teherbe. Az anyám tehát törvénytelen szerelemgyerek volt, akit a nagymama férje a nevére vett. Már nagylány volt, amikor megtudta, ki az igazi apja, és ettől kezdve megszállottja lett a vagyonnak. Persze, hangosan soha senki nem beszélt az igazi apjáról, így ő sem dicsekedett vele, de azt mondják, a viselkedése teljesen megváltozott. Azért annyira fel tudta mérni a helyzetét, hogy elfogadta apám házassági ajánlatát, és hozzáment.

A legkorábbi emlékeim szerint átlagos családi életet éltünk. Igaz, hogy anyám irányított mindent, de nem volt köztük sosem igazi veszekedés. Mint a falusi asszonyok általában, anyám is tiszteletben tartotta a hagyományt: az asszonyé a háztartás, a gyermek- és a jószágnevelés. Már iskolába jártam, amikor bombaként robbant a hír, hogy anyám nagy vagyont örökölt. Meghalt az igazi apja, és közjegyző által hitelesített végakarata szerint jelentős vagyona — egy újvidéki és egy falubeli ház, föld és készpénz — mind anyámat illette, mert az apjának nem született több gyereke, a felesége pedig korábban meghalt. Ettől a naptól kezdve nálunk teljesen más lett az élet. Anyám levette a fejkendőjét, levágatta a haját, majd ondoláltatta, a templomban egy padsort állíttatott fel, melyre ráfaragták a nevét, és mise idején csak mi ülhettünk ott. Apám egyik napról a másikra alacsonyabb rendűvé vált, anyám így is viszonyult hozzá. Mindenben egyedül döntött, ő hozta meg a vetéstervet, az ő kívánsága teljesült minden szinten. Az egész városka gúnyolta, viszont a pénze miatt mindenki meghunyászkodott előtte.

Megnősültem, elvettem egy rendkívül szemrevaló, nálam néhány évvel fiatalabb, egyszerű családból származó lányt. Anyám szerint a párom nem érdemelt meg engem, hiszen én „úri életet” tudok nyújtani, merthogy a vagyont majd én öröklöm. Azt sem engedte meg, hogy elköltözzünk, így a családi házban kezdtük meg a közös életet, ott született meg a két fiunk is. Anyám valósággal megmérgezte a kapcsolatunkat, hiszen az anyjuk ellen nevelte a fiaimat. Sem apám, sem én nem tudtuk útját állni a gőgjének, nagyravágyásának, fennhéjazásának. A feleségem rengeteget szenvedett, ezért vettem egy telket, és elkezdtem rajta házat építeni, hogy elköltözhessünk. Szegény apám sokszor sírva kért tőlem bocsánatot, hogy nem tud megvédeni anyával szemben. A ház még tető alá sem került, amikor a feleségemnek elfogyott a türelme, és beadta a válókeresetet. A fiúk iskolások voltak, az idősebb a nyolcadikat fejezte be, amikor kimondták a válást. Nem tudom, mennyi pénzébe került anyámnak, de a fiúkat nekem ítélte a bíróság...

Velük nem is volt baj, hiszen a nagyanyjuk minden kívánságukat teljesítette. A feleségem visszament az anyjához, számtalanszor próbálta magához venni a gyerekeket, ám ők mindig visszamentek a nagymamához. Szégyenkezve mondom ki, de mindkettőből félrenevelt felnőtt lett. Nem voltam képes rá, hogy a gyermekeimben csökkentsem az anyagi javak feltétlen imádatát. Egy alkalommal a fiatalabb fiam — aki az egyetemi tanulmányai vége felé jár — azt mondta: ne idegeskedj, apa, szeretem anyát is, de érdekesebb egy spanyolországi nyaralás, mint egy állatkerti látogatás Palicson, hiszen anyának sokszor még ez utóbbira sincs pénze! Két éve, hogy a szüleim meghaltak. Előbb apám ment el tragikus hirtelenséggel, majd néhány hónap múlva anyám is. Túl késő van már ahhoz, hogy változtassak az életemen, igazából már semmit sem akarok. Csupán azért mardos a lelkiismeret, mert a fiaimat nem tudtam kimenteni a vagyon bűvöletéből.

A nyitókép illusztráció: Pixabay.com