Reggel a falunkban
Hajnalodik, kialszanak a csillagok,/ kakasok hívogatják a napot.
Víg csicsergésbe kezdenek a madarak,/ felkelnek lassan a fák, fűszálak.
Egy korán kelő a munkába igyekszik,/ csendesen és szépen, mint ahogy a gyümölcsfa rügyedzik.
Lassan benépesedik a Tito tér,/ s minden utas a buszba fér.
Tágra nyitja kapuit a piac,/ ahol visít a sok ijedt malac.
Kinyit a sarki újságárus is,/ még minden újságon a tinta friss.
Megkondul a félnyolcas harang,/ a sok alsós az iskolába szalad.
Egy biciklis diák már megint késik kicsit,/ s a nagy sietségben a lépcsőn megcsúszik.
Hirtelen csend lett a pékség,/ legtöbb vásárlójuk már az iskolapadban ül.
De a téren azért csak tombol a zsivaj,/ mert ismét elcsíptek egy szemtelen zsebtolvajt.
Egyszerre csak szirénáznak, valahol tűz van,/ sok-sok önkéntes a helyszínre rohan.
Messziről zakatol a ritka reggeli vonat,/ mely Becskerekre viszi a bátor utasokat.
Esik az eső, s megállnak az események,/ eláznak a piaci vásárlók szegények.
Szétoszlik a sűrű tömeg is a téren,/ vígan fütyörészve lassan én is hazatérek.
(Szabó Árpád verse)

Egy mosoly az alkotás és a tanulás közötti szünetben - Szabó Árpád

Szabó Árpád 1995. augusztus 22-én született Nagybecskereken. Írni és olvasni már óvodásként megtanult. Negyedikes lehetett, amikor megírta legelső zsengéjét, de a szélesebb olvasóközönség csak egy év múlva találkozott nevével. Ezután pedig mind gyakrabban. A legényke a torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola nyolcadikos tanulója, Tóth-Horváth Andrea osztályfőnök meglehetősen élénk tagozatában. Telis-tele ambícióval, további csiszolás előtt álló tehetséggel és mindazzal a rátarti sértődékenységgel, amellyel általában minden robbanásra kész tizenévest jellemezni lehetne. Amiért azonban vallatóra fogtuk, az nem más, mint a Reggel a falunkban című költeményének sikere. Versét Antalfalva község idei szavalóversenyén adta elő, s jutott vele tovább a kevevárai körzeti döntőbe.
- Miért éppen a versírás? Mert lehetett volna mesét is mondani, rajzolni, muzsikálni, esetleg sportolni?
- Tulajdonképpen a versek választottak engem, hiszen már kicsi koromban szokásom volt csak úgy rímeket farigcsálni. Ötödikes lehettem, amikor karácsony táján írtam egy verset osztálytársaimnak. Ekkor aztán ők is felfigyeltek rám.
- åk is? Ki még?
- A tanáraim. Éveken át nógattak, biztattak, írjak verset, hadd jelenjen meg az újságban! A sok sikerélménynek köszönhetően végül valóban megtetszett a versírás. Megtaláltam magam benne.
- A társaid mesélték, de egy versedben magad is említed, hogy nagy szurkoló vagy.
- És nagyon szeretek biciklizni. Van egy Capriollo Cobra versenybiciklim, mellyel még csúszós télidőben is szokásom suliba meg mindenhová járni, bár estem már el vele néhányszor. Szerintem ez is egy sport. Nyáron a haverokkal rengeteget biciklizünk a faluban. A Forma-1-t mindig figyelemmel követem a tévében. Eleinte csak azért, mert az apám is nézte, de aztán kiéreztem belőle azt a bizsergetést, amelyet az ún. adrenalinbombás, csúcssebességű sportok tudnak kelteni. Sokáig Michael Schumacher volt az eszményképem.
- Kanyarodjunk vissza a rímekhez. A legutóbbi községi szavalóversenyen a saját költeményedet adtad elő. Milyen érzés volt?
- Egészen más volt, mint mondjuk egy ismert költőét elmondani, egy olyat, amelyet a zsűri már többször hallott. Ez nem különcködés, csak egyszerű ráérzés. A zsűri meg nem győzött csodálkozni. Emlékszem, ugyanígy volt az óvodában is, amikor az óvónő egy nemzetközi rajzpályázaton való részvételre bátorított. Fogtam hát a filctollakat, és lerajzoltam az utcám hóban játszadozó gyermekeit.
- Annak a vernek, amellyel továbbjutottál a körzeti megméretésre, ugyancsak a szeretett környezetedről szól. A falusi reggel neszeiről, megszokott zörejeiről...
- Szeretek a falumról írni. Eseményekről és pillanatokról. Ez utóbbiakat úgy írom, mintha lelassult volna körülöttem az idő. Pár másodpercnyi események néha ,,egész'' verset követelnek.
- Munkáidat többször is olvashattuk különféle lapok gyermekrovataiban. Szüleid, de főleg a barátaid, osztálytársaid hogyan tekintenek e nem mindennapi hobbidra, hiszen a szokványostól elütő életstílus, azaz a népszerűség nemritkán irigykedésre is ad(hat) okot.
- Irigyeimet nem tartom számon, csak a barátaimat. A szüleim büszkék rám, iskolatársaim közül pedig többen is megkértek már, szavaljam el nekik egyik-másik versemet. Azokat is, amelyek az Iskolacsengő c. diáklapunkban, továbbá a helyi református egyházközség Nyitott Ajtó című lapjában, a Hét Nap hetilap gyermekrovatában vagy a Jó Pajtásban jelentek meg. Persze, a kevésbé sikerültebbek közül is, melyek nagyja része még a számítógépemben van.
,,Mellesleg'' szólva Árpi egyik verse az idei Vajdasági Magyar Kalendáriumban is helyet kapott, továbbá a požarevaci Srpska Kuća kiadóház 2009. évi füzetecskéjében is, amely a Dél-Bánság általános iskoláinak száz ifjú költőtehetségéről adott számot. A múlt hónap óta az ifjú költőpalánta legújabb művei a http://koltocsirak.ning.com/ web-oldalon is olvashatóak.
- Jövőképek, elképzelések? Május végén ugyanis már kiröppentek az elemiből! Hova tovább, és vajon folytatod-e a versírást?
- Nagybecskereken számítógépjavító-technikusnak szeretnék kitanulni. Ez a város immár a verseimben is megjelenik. Bár nem estünk még túl sem az általános iskolai záróvizsgákon, sem a felvételin, furcsamód máris különlegesen jó érzéssel tölt el, hogy - ha sikerül - magyarul tanulhatok tovább. Ráadásul abban a városban, ahol az anyakönyvek szerint ,,felszínre bukkantam''. Én mindenesetre továbbra is írni és ,,költeni'' fogok. Remélem, a későbbi verseim is megjelennek majd valahol.