A piarista gimnázium tudós tanárainak

A piarista gimnázium tudós tanárainak

A bánsági középtanoda címmel a Bácsország Honismereti Társaság kiadásában jelent meg Németh Ferenc újabb helytörténeti munkája. A könyv a nagybecskereki piarista gimnázium történetét dolgozza fel. Az 1846 és 1920 között létező intézmény az idén lenne 170 éves.

A piarista gimnázium tudós tanárainak szentelt kiadvány bevezetőjében Nagybecskereknek, a gazdag múltú Bega menti városnak az évszázadokra visszanyúló élete jelenik meg. Megtudhatjuk például, hogy 1846 táján a helyi kaszinó dísztagja volt Széchenyi István gróf, egyszer Liszt Ferenc is megfordult a városban, a századfordulón pedig majdnem sikerült megnyerni Ady Endrét, hogy vállalja el a Torontál lap szerkesztői posztját.

A bánsági középtanoda, a piaristák gondjaira bízott nagybecskereki hatosztályos tanintézet 226 tanulóval ünnepélyesen 1846. október 3-án nyitotta meg kapuit. Az első igazgatója Gruber József volt. Ez azért volt jelentős esemény, mert a tanulni vágyó bánáti gyermekeknek a továbbiakban nem kellett sem Szegedre, sem Temesvárra menniük, hiszen Becskereken is tanulhattak. Az 1846-ban megkezdett munkát azonban a kényszerítő történelmi fordulat következtében 1920-ban be kellett szüntetni. Hetvennégy év alatt a mintegy kétszáz tanár néhány ezer diákot oktatott.

Mivel az épületnek jól felszerelt, gazdag szertárai, gyűjteményei is voltak — a Bánság madárvilágát bemutató Kuhn-féle gyűjtemény, a Torontál megye flóráját szemléltető, 570 növényfajtából álló Buget-féle gyűjtemény, Kodár Ernő 5800 darabot kitevő bogárkollekciója stb. —, egy időben múzeumként is megnyitották a nyilvánosság előtt. Az első világháború kitörésének évében a könyvtárában több mint 15 000 kötet sorjázott, közöttük igazi ritkaságok is.

A könyvet lapozgatva megtudjuk, hogy a nagybecskerekieket már a XIX. század húszas-harmincas éveiben egy középiskola felállításának gondolata foglalkoztatta, de az ötlet megvalósulását főképp az gátolta, hogy nem volt rá elég pénz. A megyében közzétett, adakozásra biztató felszólítás jó visszhangra talált, 1842-től ugyanis egyre többen ajánlottak fel kisebb-nagyobb összeget a tanoda javára. A gimnáziumi tőke addig gyarapodott, mígnem végül 56 712 forintot és 53 krajcárt sikerült összegyűjteni — ebből a becskereki polgárok nagylelkűségét 40 652 forint és 7 krajcár bizonyítja. Az anyagiak rendeződése után újabb vitás kérdés merült fel, mely három táborra osztotta a lakosságot: kire bízzák a tanítást? Az egyik csoport a minoritákat, a másik a piaristákat, a harmadik — s eleinte belőlük volt a legtöbb — a világi tanárokat támogatta. Az utóbbiak úgy vélték, a leendő gimnáziumban két-két katolikus, protestáns és görögkeleti vallású tanárt kellene alkalmazni. Az idő múlásával azonban azok kerekedtek felül, akik a kegyes tanító rendet találták a legmegfelelőbbnek. Ezzel azonban még korántsem oldódott meg minden, hiszen a piarista rend képviselői is feltételeket szabtak.

Aki az egyezkedés részleteire és a bánsági középtanoda további sorsára is kíváncsi — például arra, hogyan hagyták el végül a tanárok a várost 1920. augusztus 4-én —, annak mindenképpen ajánljuk Németh Ferenc számos adatot, korabeli dokumentumot, fotót és illusztrációt tartalmazó könyvét.


Az alábbi képre kattintva olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Lívia

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Merülés
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink