A szabadkai Népszínház szerb társulata az új színházi évadot egy klasszikus dráma színpadra vitelével kezdte, ám már a rendező és a főhősnő megválasztása is azt sugallja a nézőknek, hogy Borisav Stanković énekes darabja, a Koštana sokkal többről szól, mint amiről maga a szerző írni szeretett volna.

Első olvasatra a mű — amely 1902-ben született — melodrámát ígér, hasonlót, mint Georges Bizet Carmen című operája: a gyönyörű és szenvedélyes cigánylány mindenkinek elcsavarja a fejét, s később ez a tűz lesz a veszte — elégeti. De lássuk, miről szól az Urbán András által színpadra álmodott Koštana, amelynek címszerepét Elor Emina, az Újvidéki Színház Pataki Gyűrű-díjas művésznője alakítja.

• Noha tudjuk, hogy nem először szerepelsz szerb nyelvű alkotásokban — láthattunk a Vrati će se roda (A gólyák visszatérnek) tévéfilmsorozatban epizódszereplőként, a belgrádi Atelje 212, az Újvidéki Színház és a Banja Luka-i színház közös koprodukciójában, a Sedam i po (Hét és fél) című darabjában, valamint mostanában az újvidéki Studentski Kulturni Centar által színre vitt Ubiti Zorana Đinđića (Megölni Zoran Đinđićet) című előadásban is — mégis felmerül a kérdés: hogyan lettél a Koštana címszereplője?

— Véletlenül ráakadtam a meghallgatást hirdető felhívásra, és mivel szeretem az új kihívásokat, jelentkeztem az audícióra. Sajnos, az első körből kimaradtam, mert akkor éppen fellépésem volt, de a második meghallgatásra már elmentem, miután beszélgettem a rendezővel, Urbán Andrással, hogy egyáltalán érdemes-e próbálkoznom. Akkor kiderült, hogy Olja Đorđević, a szerb társulat művészeti vezetője is gondolt már rám, tehát a levegőben lógott, hogy esetleg én is számításba jöhetek.

• Bizonyára hozzájárult ehhez az is, hogy Szendrődön (Smederevo), az idei nemzetközi nyílt színházi fesztiválon is elnyerted a legjobb női főszereplőnek járó díjat az Opera ultima című darabban nyújtott alakításodért...

— Minden bizonnyal segített a válogatásban az is, hogy játszottam már zenés darabokban, de teljesen más musicalekben fellépni vagy egy operaparódiában, és megint más egy eredeti, népzenei motívumokon alapuló, úgynevezett etnofolk stílusban énekelni. A Koštanában pedig különösen nehéz, mert dél-szerbiai tájszólásban és roma nyelven énekelek, mikrofon nélkül, mindössze három zenész kíséretében. Az ének lényeges eleme a műnek. Már maga a szerző is beépített korabeli népi dalszövegeket az alkotásába, de mi Irena Popović Dragović újabb szerzeményeire támaszkodunk. Az Urbán András által megrendezett színműben nagyon kevés a prózai szöveg, a dialógus, a hangsúly a zenén, a dalszövegen van, hiszen Koštana minden életérzését kiénekli magából. Ő a dalnak és a dalból él.  Emellett gyönyörű, elcsavarja minden férfi fejét. Mágikus vonzereje van, de nem romlott, feslett nő, csak szabad akarata szerint szeretne élni. Ugyanakkor cigány. Tehát más etikai, erkölcsi mércékkel méri a világot. Más, mint a többiek, s ez a mássága messzemenően kirí a patriarkális környezetből, amelyben él. Egy tehetséges, mélyen érző nő, aki felvállalja önmagát, és sem a pénzért, sem a szerelemért nem akarja feladni valódi énjét. De mivel egyedül van, nincs esélye arra, hogy legyőzze környezete lehúzó erejét.

• Tragédiával fejeződik be a mű?

— Ahogy vesszük. Koštanát végül házasságba kényszerítik, és elveszíti a szabadságát. ,,Bilincsbe verik.’’ Persze attól függően, hogy ki mit tart értéknek az életben, így is meg úgy is megélheti a zárójelenetet: ,,Na, végre, csak hogy megszabadultunk tőle!’’ — ez a hagyománytisztelők nézete. Vagy: ,,Jaj, szegény, felfalták a disznók!’’ — ami viszont a másságot és az emberi jogokat tisztelők véleménye lehet. Embere válogatja, ki mit gondol(hat) és szűr(het) le végkövetkezésképpen.

• Milyen volt a próbafolyamat, és hogyan érezted magad az új csapatban?

— Palicsi születésem ellenére most játszottam először a szabadkai Népszínházban (igaz, egyszer a magyar társulatban helyettesítettem valakit), de a rendezővel, Urbán Andrással már dolgoztam a Marat Sade-ban. Nagyon izgalmas ,,kirándulás’’ volt ez számomra. András szereti megdolgoztatni, gondolkodásra, elemzésre késztetni a színészeket. A szöveg nála mindig csak egy kiindulópont, ő inkább a ,,sorok mögötti’’ dolgokra összpontosít. Ezúttal a MÁS-ságot, a diszkriminációt próbáltuk boncolgatni, mindenféle megközelítésből: milyen nőnek, tehetségesnek, kisebbséginek... lenni.

• Ilyen szempontból akkor rád talált a szerep, mert vegyes házasságban születtél, Szabadkáról Újvidékre költöztél, évről évre te viszed el a közönségdíjat az Újvidéki Színházban... Ezek az élettények beépültek a teáltalad megformált Koštanába?

— Ezen még nem gondolkodtam. Mindenesetre a Koštanát nem lehet csak úgy eljátszani. Ugyanakkor azonosulni sem szerettem volna vele. Meg kell élni az életét. A kiátkozott művészi tehetségét, a tiszta nőiességét, a mélyről fakadó érzéseit és szabadságvágyát, a kitaszítottságát, begyepesedett környezetének elutasítását. Az ő karakterében benne van minden: a faji, vallási, nemi, emberi, művészi diszkrimináció, s mindez ma is időszerű kérdések sorát veti fel.

• Anyanyelvi szinten beszéled a magyar és a szerb nyelvet, de magyar iskolákba jártál és egy magyar színtársulat tagja vagy. Megkockáztatom tehát a kérdést: magyar színésznőnek tartod magad?

— A színésznek a szó, a beszéd csak az egyik kifejezőeszköze a sok közül. Sohasem gondolkodtam azon, hogy milyen nemzetiségű színésznő vagyok. Számomra csak az a fontos, hogy hiteles, a választott hivatásomhoz hű és alázatos művésznő legyek. Ugyanakkor jó ember, jó (állam)polgár. S azt tartom helyesnek, ha mindenki esetében tiszteljük és elfogadjuk azokat az adott tényeket, körülményeket, amelyekbe beleszületett. Mert nem volt más választása. De ha felnőtt korában mégis más irányt vesz az élete, ahhoz is joga van. Senkire semmit nem szabad ráerőszakolni.