Rózsaszínből, aranyból, naplementéből és művirágból nem volt hiány az idei TAKT-on, az alkotótábor témaköre ugyanis hivatalosan is megengedte, hogy az itt alkotó művészek olyan eszközökhöz nyúljanak, amelyekkel mindennapi munkájuk során igencsak csínján kell bánniuk.
A Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor, azaz a TAKT július 29-e és augusztus 8-a között harmincharmadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Szőreg melletti Hevér-tanyán. Központi motívuma a - képzőművészek által hagyományos körülmények között általában kerülendő - giccs volt.

Negyvenen a TAKT-on

A TAKT kuratóriuma az idén oly módon szigorította meg a jelentkezést, hogy arra egy tíz korábbi munka felmutatásával készült portfolió és egy, a tábor ideje alatt megvalósítandó programterv beadását tette kötelezővé a jelölteknek, elkerülve ezzel az egyre inkább terjedő ingázást. A negyvenszemélyesre redukált alkotótábor résztvevői az újvidéki Bogdan Šuput Képzőművészeti Szakközépiskola diákjai, a KMV képzőművészeti pályázatainak díjazottjai, az újvidéki, belgrádi, budapesti és szegedi képzőművészeti akadémia hallgatói, valamint az idősebb, már befutott művészek közül kerültek ki. Minden bizonnyal ezeknek az újításoknak volt köszönhető, hogy az idei táborlakókból egy jó hangulatban alkotó csapat kovácsolódott össze, mely a nappali munka és önzetlen segítségnyújtás után az esti tábortűznél együtt nevetett a művésztelepet misztikusan körüllengő 23-as számról szőtt vicceken, zenélt, táncolt és énekelt a '80-as évek slágereit keverő Traktordiszkóban vagy a temerini Chameleon zenekar koncertjén.

Új művészi utak keresése

A TAKT hagyományos nyári programját két évvel ezelőtt tette tematikussá a temerini szervezőcsapat - hallottuk Utcai Dávid képzőművésztől, a tábor művészeti vezetőjétől. A tűz-víz és a sárkány témakörét művészi megközelítésben már kimerítették a fiatal képzőművészek, ez alkalommal pedig a tavalyi tábor egyik utolsó estéjén a Kis Endre festőművésztől hallott ötletbe kapaszkodtak a szervezők. A TAKT szellemisége ugyanis továbbra is azon az elven alapul, hogy elsősorban az új művészeti utakat kereső képzőművészeknek ad kibontakozási lehetőséget - ehhez pedig kiváló ugródeszka volt az idei témamegjelölés. A giccs motívuma első hallásra megtorpanásra késztette a művészeket - hogyan hozzanak létre olyan művészi alkotást, amely a giccsre épül, önmagában viszont nem minősül annak - a tábor első néhány napja után azonban hihetetlenül inspiratívan hatott az alkotókra. A téma sokszínűsége a szemléletben és a technikai megvalósításban is számtalan lehetőséget kínált az elgondolásra, a rendelkezésre álló idő szűkössége miatt azonban nem egy ötlet csupán elméleti koncepció maradt.
A tábor ideje alatt Sinkovics Ede festőművész és Dudás Szabolcs fotóriporter munkásságába nyerhettek betekintést a művésztelep résztvevői, azonkívül megismerkedhettek a vizualitással immár szervesen összefonódott Symposion folyóirattal is, melynek motívumai visszaköszöntek egy, a főszerkesztő, Sirbik Attila és Takács Tibor által néhány négyzetméteren kitapétázott falról és a helyszínen szitanyomással készült pólókról is a táborban.

Mi a giccs?

A giccsre számos definíciót találhatunk a különféle képzőművészeti lexikonokban, lényegében azonban mindegyik arra utal, hogy az ilyen alkotás kliséket követ, felszínes, és elsősorban az elvárásoknak kíván megfelelni. A témában elmélyedve azonban az is kiderül, hogy a giccs mindenki számára egy kicsit mást jelent.
- Első hallásra valóban felfoghatatlan, hogy egy képzőművész, aki egész életében arra törekszik, hogy még véletlenül se csináljon giccset, most tudatosan erre reflektál - véli Ricz Géza Szegeden élő szabadkai festőművész. - Nem hiszem, hogy a giccset le lehet írni egyetlen definícióval - a giccs inkább érzésszerűen fogalmazódik meg az emberekben, az iránta való hajlam mindenkiben megvan, de a határai mindenkiben máshol lelhetőek fel.
Ricz sajátos irányból közelítette meg a giccset. Egy természetes tárgyat, ez esetben a Hevér-tanyán található gémeskutat, műanyaggal vonta be, és a környezetétől teljes mértékben elütő pink színűre festette, és ilyenformán a valóságos tárgy ''rossz” minőségű másolatát kapta. Így a gémeskút esztétikátlanná, ámbár tájidegen elemként is funkcionáló land art alkotássá vált.

A giccs rossz?

Kis Endre festőművész is úgy véli, a giccset csakis szubjektív módon lehet megítélni.
- Ha országokra, kontinensekre bontjuk a megközelítést, a kulturális különbségek olyan nagyok, hogy nekem, innen a Vajdaságból, Közép-Kelet-Európából nehéz megértenem, hogy Mexikóban vagy Brazíliában miért csicsázzák agyon magukat az emberek, vagy hogy Indiában mért festik be az elefántokat. Mindez ősi szokás, mely a kultúra részévé vált. Számunkra azonban idegen, ezért giccsnek éljük meg - magyarázza Kis. Szerinte bizonyos fogalmak szorosan hozzákapcsolódtak a giccshez, például az, hogy a giccs olcsó, veszélytelen és felületes, csakhogy e tulajdonságok nem feltétlenül rosszak.
- A szerelem és a naplemente sem rossz dolog, de a giccs kisajátította magának: felszínesen analizálva kiszipolyozta a művészetet, és megpróbált tömegterméket létrehozni belőle. Ennek azonban megvannak a történelmi okai is - teszi hozzá Kiss. A giccset a polgárosodás, az arisztokráciához való igazodás hozta magával.
A magas művészet nem tudja kiszolgálni a széles nagyközönség igényeit se anyagban, se pénzben, se időben. - a tömegtermelés azonban ezt megteheti.
- Művészként én semmilyen vonatkozásban sem érzem, hogy a giccs veszélyeztetné az egzisztenciámat. Környezetvédelmi szempontból azonban katasztrófának, óriási butaságnak tartom, hogy miután kitermeljük a drága kőolajat, rózsaszínű krisztusokat fröccsentünk belőle - számomra ez elfogadhatatlan.

Naplemente, Cuki-golf és a többi cukiság

A harmincharmadik TAKT kis túlzással akár terápiának is felfogható, hiszen a művészek most felkérésre adhattak giccses formát elképzeléseiknek, és kifejezhették, szerintük mi az, ami súrolja a giccs határát. Kis Endre az idén több kisebb projektumot valósított meg a tábor ideje alatt. Alkotásait olykor egyedül, olykor többedmagával készítette. Így épült például szökőkút a Jegricska folyóba (Almási-bara), vagy kerültek aranyrudak az egyébként szerény körülmények között megvalósuló táborba.
Varga Valentínnel készült közös munkájuk során jött létre a Cuki-golfpálya, melyen a műfűtől kezdve a művirágokon és műgyíkokon át a műkerítésig minden a természetes közegből kirívó megjelenést hangsúlyozza. Ricz Gézával a TAKT-osok közös csoportképéhez festettek témához illő hátteret, s így született meg a naplementés fólia. Tóth Kovács Józseffel egy padlásról leporolt, a '70-es évek végéről maradt régi Képes Újság-címlapon talált díva, Zdenka képét is megfestették. Sok mosolygós pillanatra adott okot továbbá az a projektum, amelyet Kis Endre Ricz Gézával és Tóth K. Józseffel együtt valósított meg, és melynek lényege: hogy a művésztelepen létrehozott alkotásokat, melyekkel a művészek a giccsre reflektálnak, visszaapplikálták eredeti közegükbe, és elkészítették azoknak kicsinyített giccsmásolatát, majd áruba bocsátották a táborlakók között.
A nagyok ötletei mögött a fiatalabb generációk sem maradtak el. A középiskolások és az egyetemisták ugyancsak kellő érzékenységgel tapintottak rá a giccs lényegére a festészetben, a grafikában és a plasztikában egyaránt.
A jövő évi programról egyelőre nincsenek konkrét elképzelések. Utcai Dávid annyit előrebocsátott: ,,remake' címszó alatt az újraértelmezésen gondolkodnak, de ennek pontosítására még bőven van idő.
Addig is egy vándorkiállítás keretében teszik majd lehetővé az elkészült alkotások, illetve az installációkról (térkompozíciókról) készült fotódokumentáció megtekintését a nagyközönség számára. Szeptember folyamán Temerinben, majd utána több más városban, Becsén, Adán, Kanizsán, Zentán és Szabadkán is láthatóak lesznek a harmincharmadik TAKT-on készült munkák.