A beilleszkedés nehézségeiről

A beilleszkedés nehézségeiről

Az iskola- vagy óvodakezdés jelentős változásokkal jár a gyermekek (és szüleik) életében.

A beilleszkedés nehézsége abban áll, hogy két ellentétes késztetést kell egyensúlyban tartani: a másoknak való megfelelni akarást és a saját személyiség megtartásának igényét. Ilyenkor a gyermek az állandó stresszt és kudarcot okozó helyzeteket igyekszik elkerülni, például bohóckodással, hisztivel vagy akár a társai ellen irányuló agresszióval.

 

A különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértő bizottság véleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társaskapcsolati gondokkal, tanulási, magatartás-szabályzási hiányosságokkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajátos tendenciákat mutat, de nem minősül sajátos nevelési igényűnek, az beilleszkedési, tanulási, magatartási (BTM) nehézséggel küzdő diáknak számít. A beilleszkedési zavar különösen megfigyelhető a figyelemzavar-mozgászavar-tanulászavar (fimóta) esetében. Ez egy biológiai probléma, mely a viselkedésszabályozás zavarát, a viselkedési kontroll kialakulásának nehézségét jelenti. 

A leggyakoribb okok közé sorolhatjuk az idegrendszeri éretlenséget, a személyiségjellemzőket, bizonyos betegségeket (pl. szociális fóbiát), a családi szocializáció nehézségeit, a családi változásokat és a tanulási kudarcokat.

Kései felismerés esetén sajnos regresszív vagy agresszív viselkedés is kialakulhat. Mindezek mögött állhatnak lelki eredetű gondok, családi problémák, érzelemzavar, illetve túlzott teljesítménykényszer.

Sikertelen beilleszkedésről akkor beszélünk, ha valaki hosszú ideig nem tud megfelelni az elvárásoknak. Ha valóban BTM áll fenn, akkor rendszeres segítségnyújtásra van szükség, melyet általában az iskola pszichológusa vagy más szakember végez.

Meghatározott karaktervonásokkal születünk, melyek lényegileg lassan változnak. Bizonyos esetekben olyan kombináció jellemezhet egy embert, amely nehézzé teszi a környezethez való alkalmazkodást. A kutatások eredményeiből az derül ki, hogy a fiúk egynegyede ilyen „nehéz gyermek” — ők lassan alkalmazkodnak az új helyzetekhez, alacsony az ingerküszöbük, nagy intenzitású reakciókat adnak, magas az aktivitásszintjük, és nehezen alakul ki a biológiai ritmusuk.

 

„A kutatások eredményeiből az derül ki, hogy a fiúk egynegyede ilyen »nehéz gyermek« — ők lassan alkalmazkodnak az új helyzetekhez, alacsony az ingerküszöbük, nagy intenzitású reakciókat adnak, magas az aktivitásszintjük, és nehezen alakul ki a biológiai ritmusuk.”

 

Azt is látni, hogy azok a gyerekek, akik sokat vannak felnőttek társaságában, vagy azoknak az esetében, akiknél a szülők szervezik meg a gyermek összes programját, és ők oldják meg a kortársakkal való konfliktusaikat, iskoláskorban már nem tudják kiharcolni az otthonmaradást, és a szülők nélkül képtelenek elrendezni a nézeteltéréseiket, gondjaikat.

Máskor viszont azt látni, hogy már maga a szülő is alulszocializált, azaz nem ismeri, nem volt módja elsajátítani azokat az együttélési, együttműködési normákat, amelyeket mi természetesnek veszünk, és el is várunk mindenkitől. Ilyenkor a gyermekek illetlenül viselkednek, vélt sérelmeiket azonnal megtorolják, sokszor csúnyán beszélnek, társaikat megfélemlítik.

Olykor a traumán átesett gyermekek szoronganak, bepisilnek, bekakilnak, gyakran fáj a fejük/hasuk, teljesítményük hullámzó, időnként le vannak hangolva, máskor motorosan nyugtalanok.

A részképességzavarban szenvedő gyermekek gondjai az idő előrehaladtával alakulnak ki, illetve súlyosbodnak. A gyermek számára egyre nyilvánvalóbb, hogy lemarad társaitól, ezért bohóckodni kezd, a tanulásban pedig mind nagyobb ellenállást mutat.

Ezeken a magatartászavarokon csak olyan kezeléssel tudunk segíteni, amely illeszkedik az előidéző okhoz. Hasznos lehet a mozgásterápia, ha az idegrendszer éretlensége is felmerül mint szempont, vagy ha a magatartászavar ráépül a tanulási nehézségekre. Ha könnyebbé válik a tanulás, a sikerélmények hatására lassan a viselkedés is megváltozik, enyhülnek a tünetek. Szintén eredményhez vezethetnek a stresszoldó technikák, ha pedig családi szocializációs probléma áll a háttérben, akkor a családterápia is ugyanolyan hasznos. Emellett sokat segíthet, ha megtanítjuk a gyereket, hogyan kezelje konfliktusait, ha fejlesztjük empátiás készségeit, és segítjük abban, hogy kialakuljon a felelősségérzete, illetve abban, hogy megtanuljon szembenézni a nehézségeivel.

 

A beilleszkedési nehézségek mögött állhatnak lelki eredetű gondok, családi problémák, érzelemzavar, illetve túlzott teljesítménykényszer.

 

Könnyű beilleszkedés szinte nincs is — különösen akkor, ha iskolát váltó gyermekről beszélünk. Sok gyerek próbál egy kicsit másmilyen lenni, mint amilyen valójában, hogy így feleljen meg, vagy így figyeljenek fel rá. Hasznos, ha a szülő informálódik a leendő intézményről, tanítóról, osztályról — akár a gyermekkel együtt —, továbbá igyekszik hangsúlyosan beszélni a változás kedvező oldalairól. Az iskolai beilleszkedés nehézségei a gyermek életének többi területére is hatnak: csökkentik az önbizalmát, kialakulhat benne a nyilvános beszédtől való félelem, konfliktuskerülővé válik, megjelenhet az áldozat-magatartás, felnőttkori munkahelyi és párkapcsolati nehézségek léphetnek fel, valamint stressz okozta megbetegedések és elkerülő magatartás.

A tehetséges tanulók — mivel okosabbak, tájékozottabbak, mint osztálytársaik — könnyen kirekesztetté válhatnak. Olykor a tanítóknak is „gondot okoznak” kérdéseikkel, melyekre sokszor még a pedagógus sem tudja azonnal a választ. Ezért figyelmüket mindig pluszfeladatokkal kell lekötni, mert ha a tudásuknak nem megfelelő tennivalót kapnak, gyakran rendbontókká válnak. S azt se feledjük: a szülői együttműködés elengedhetetlen a gyermek érdekeit szem előtt tartva.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ne féljünk, ne féljetek!
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2018.12.14.
  • LXXIII. évfolyam 49. szám
Érzelmi biztonságban
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2018.11.26.
  • LXXIII. évfolyam 47. szám
Facebook

Támogatóink