A szereplők közül sokan már nem élnek, de aki igen, az ott lesz az esten — így kezdi a beszélgetést Lengyel Gábor zeneszerző. Azt mondja, nagyon nehéz volt megszervezni az eseményt.

— Egyik színház sem volt érdekelt, nem akarták színpadra állítani a rockoperát. Már tíz évvel ezelőtt is felajánlottam, de senkinek nem kellett, sem Szabadkán, sem Újvidéken. Ugyanez történt öt éve is, a harmincadik évforduló előtt. Az idén tehát úgy döntöttem — Vicsek Károllyal, a rendezővel és Jónás Gabriellával, a darab főszereplőjével egyeztetve —, hogy megszervezzük ezt az estet. Szeretnénk a még élő szereplőkkel megünnepelni ezt a szép jubileumot. Újrahangszereltem öt-hat szerzeményt, és az újvidéki színművészeti egyetem hallgatói fogják előadni őket. Érdekel, milyen lesz, mert nincs belelátásom, azt mondták, meg akarnak lepni, úgyhogy maguk rendezik, maguk viszik színpadra a dalokat.

A zeneszerző azt mondja, a közönség szerette a Zöld hajú lányt, sokan még mindig fejből tudják a dalokat. De nehezményezi, hogy a vajdasági — és általában a szerbiai — színházak szinte teljesen elfordultak a klasszikus daraboktól, mindenben az újítást keresik, és ma már szinte csak alternatív színielőadásokat tűznek repertoárra.

— Magyarországon nagyon népszerűek a musicalek, a zenés darabok, mindig telt házasak az ilyen előadások. Szerintem a közönség részéről nálunk is van rá igény, csakhogy a színházak politikája most olyan, hogy ha valami nem alternatív, akkor az már nem is kell nekik. Már a klasszikusokat is teljesen elferdítik: olyannyira modernizálják őket, hogy sokszor rá sem lehet ismerni az eredeti darabra. Úgy gondolom, ez nem jó. Remek színészeink vannak, akik kiválóan énekelnek, táncolnak. De sajnos Belgrád diktál: ott pedig minden az alternatív színházról szól. Ha ezzel nem tartjuk a lépést helyi szinten, akkor már nem vagyunk „trendben”. Engem ez nagyon zavar.

A Zöld hajú lányhoz fűződő anekdotákról beszélgetve szinte azonnal szóba került a meztelen nő: a rockoperában ugyanis — térségünkben úttörőként — némi ruhátlanság is helyet kapott. Sokaknak most is ez az első dolog, amely eszükbe jut a darabról.

— Igen, nagyon progresszívek voltunk — mosolyog Lengyel. — De nem ez volt a fő vonzóerő szerintem: a zene is igazán modernnek számított abban az időben, igazi rockot hallhatott a közönség a színpadon. A hangzás, a hihetetlen energia, mely a színészekből áradt… Ezt a közönség is érezte. Több mint 50 000 ember látta a darabot. A produkció sajnos nagyon drága volt, ezért már egy év után levették a repertoárról, és azóta sem játsszák sehol. Kár érte…