A nagyvállalatok közül a Fiat és a Gorenje dolgozói követeltek magasabb fizetést, illetve jó néhány másik cégben is munkabeszüntetéssel szeretnének elérni valamit, általában béremelést. A kisebb magánvállalatokban dolgozók sztrájkjáról a fősodratú média nem tájékoztatott megfelelő hangsúllyal és terjedelemben — ez többnyire azt fedi, hogy egyáltalán nem —, vagy az alkalmazottak nem is sztrájkolnak, mert tisztában vannak vele, hogy az efféle cégekben — megfelelő érdekvédelmi mechanizmusok híján — ezzel általában csak a kirúgásukat érhetik el.

Érdekes paradoxonnak tűnhet, hogy megéltünk mi már ennél sokkal nehezebb időket is, és ha az emberek nem is voltak elégedettebbek (vagy mégis?), de nem sztrájkoltak. Viszont nem lehet a folyamatot ennek tükrében vizsgálni, megérteni és megmagyarázni. A világ és vele együtt a körülmények, igények, elvárások ugyanis gyorsan változnak. A munkaerőpiac egy forradalmi átalakuláson esik át, a folyamat pedig, úgy látszik, felpörög. A közeljövő hatalmas meglepetéseket tartogat azok számára, akik azt gondolják, a régi berögződésekkel még boldogulni lehet. Ez egyaránt érvényes a munkavállalókra és azokra is, akik cégük, vállalkozásuk számára keresik a megfelelő szakembereket. A technikai-technológiai fejlődés által generált új ipari forradalom már javában tart. A folyamat elképesztőnek tűnő gyorsasága jócskán elmarad attól, amit eredetileg magában hordoz. A gátló tényező pedig ma már maga az ember, aki a technológia megalkotója és a legfőbb haszonélvezője kellene hogy legyen.

Érdemes volna megvizsgálni az erre vonatkozó, de egyelőre nem létező statisztikákat. Valószínűleg kiderülne, hogy Szerbiában az emberek többsége az átlag alatt keres. Az átlag viszont sok esetben önmagában semmit sem mutat. Ha viszonyítunk, megállapíthatjuk, hogy a környező országokhoz képest kevesebbet keresünk. A bérnyomás azonban az egész régióban érezteti hatását. Az unióban a munkaerő szabad áramlásának logikus következménye, hogy ha valaki néhány száz kilométerre nyugatabbra (esetenként fordítva is igaz lehet) ugyanannyi munkáért a sokszorosát kapja, akkor oda megy dolgozni. Ez az elvándorlás fő oka, az összes többi magyarázat csak ideológiai maszlag.

A munkavállalóknak és a munkaadóknak is figyelembe kell venniük az új trendeket. Mindkét kategória esetében sorsdöntő lesz, hogy mennyire tudnak alkalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez. Természetesen lesznek kirívó ellenpéldák, melyek, ahogyan mondani szokás, csak a szabályt erősítik. A trendeket azonban ez nem fogja megváltoztatni. Gyakran halljuk, hogy mennyire le vagyunk maradva, és a felzárkózásunk sem olyan ütemben halad, ahogyan szeretnénk vagy ahogyan esetenként propagálják. Ma már maga az ember a legnagyobb gátló tényező ebben a folyamatban. Egyszerűen nincs elegendő megfelelően képzett, kreatív tehetséggel is megáldott munkavállaló. Mindez azonban elindított egy biztatónak tekinthető jelenséget: a jól képzett, hatékonyan dolgozni képes munkaerő bére az átlagnál gyorsabban nő. Ez normális folyamat, mely a valódi piaci mechanizmusok segítségével hozzá tud járulni ahhoz, hogy a munkaerőpiac is gyorsabban alkalmazkodhasson. A munkáltatók már most megtapasztalhatják, hogy milyen nehézségei (és költségvonzatai) vannak a megfelelő alkalmazottak megkeresésének és megtalálásának. A bevált kádereiket magasabb bérrel és egyéb kedvezményekkel igyekeznek majd megtartani. Ezt csak fokozza, hogy az aktívan állást keresők száma folyamatosan csökken. Ehhez kevésbé járulnak hozzá az új munkahelyek, inkább a demográfiai jelenségekben és az elvándorlásban kell keresnünk az okot. A folyamat beindult. Valószínűleg nem is fog a visszájára fordulni egészen addig, amíg a bérszint el nem ér egy olyan magasságot, hogy a kis hozzáadott értéket termelő iparágak elkezdenek kivonulni, a külföldön munkát vállalók pedig tömegesen visszatérni.