Igaz, a programban szánkózás is szerepelt, ám az időjárás ezúttal is nagy úrnak bizonyult, és szánkózás helyett lovas kocsival jártuk be a látnivalókat, mígnem kikötöttünk a Kaiservillánál. A rendelkezésünkre álló rövid idő nem tette lehetővé, hogy a főutcai Zauner cukrászdában elüldögélhessünk egy békebeli kávé meg isler mellett, s ezt, őszintén szólva, egy kissé fájlaltam. Nem maradt más hátra, mint az emlékeimre hagyatkozni ezzel kapcsolatban. A Traun folyó partján felépített Lehár Ferenc-rezidenciát is érintve haladtunk végig Bad Ischl utcáin. A lovak prüszkölése meg a csilingelés jelezte mindenütt érkezésünket.

Ferenc József vadászkastélya idestova hatvan éven át volt irányító központja a Monarchiának a nyári hónapok alatt. Ez alkalommal is a Habsburg-ház egyik leszármazottja fogadott bennünket. Mellesleg Mária Valéria, a legkisebb lány örökölte a villát, s mind a mai napig az ő leszármazottai lakják azokat a részeket, amelyek nem tartoznak a múzeumhoz. A kedves, ősz hajú, idős úr a többi közt arra hívta fel a figyelmünket, hogy csak a szőnyeggel beborított útvonalon közlekedjünk, majd rábízott bennünket útvezetőnkre. Különféle termeken áthaladva érkeztünk el a császár dolgozószobájába, ahol még mindig ott van az az íróasztal, amelyen az uralkodó 1914 nyárutóján aláírta a Szerbiának küldött ultimátumot, mely úgy volt megfogalmazva, hogy arra csak a háború lehetett a válasz.

A dolgozószobából ajtó nyílik a császár hálótermébe, mely alátámasztja, hogy az uralkodó csakugyan nagyon puritán, spártai szellemben élő egyéniség volt, s ezt a vaságy meg a mellette található mosdó szintúgy alátámasztja. Az általunk bejárt helyiségek generálta atmoszféra még ma is arról tanúskodik, hogy a császári pár — mindketten a maguk módján — itt valóban boldog perceket élt meg. Sissi a possenhofi idillikus gyermekkor hangulatát tarthatta életben, távol a császárváros uralkodói kötelezettségekkel járó, szigorú szertartásrendje ellenére. Betekinthettünk abba a szobába, ahol verseit írta, ahol rajzolgatott és festegetett, meg abba is, ahol napi tornagyakorlatait végezte a tükör előtt.

A császár katonás napjait, melyek reggel 3.30-kor kezdődött, a gyakori vadászatok oldották fel, mivel az uralkodó Ischlben sem menekülhetett meg a Monarchia gondjainak terheitől. Ha valamit nagyon nehezményeztem a vadászöltönyben — bőr térdnadrág, gyapjúzeke — sokszor ábrázolt császárnál, hát az éppen eme úri passzió, a vadászat áldozatainak nagy száma volt. A folyosók, melyeken áthaladtunk, tele voltak a levadászott állatok kitömött maradványával. Én ezekben nem tudtam gyönyörködni, sőt, legszívesebben, ahogyan mondani szokás, a homokba dugtam volna a fejem, hogy ne kelljen állandóan a látványukkal szembesülnöm.

Arra vonatkozóan, hogy 1914 nyarán végérvényesen vége lett a boldog békeidőknek mind a császár, mind pedig a Monarchia életét illetően, jelzésértékkel bír az a tény is, hogy miután Ferenc József aláírta a végzetszerű hadüzenetet, visszatért Bécsbe, és soha többé nem lépte át a küszöbét az általa földi mennyországnak is nevezett Kaiservillának.