Az új parókia és közösségi épület - Barát István fotója

Hódegyházának mára alig nyolcszáz lakosa maradt. Azt mondják, az elmúlt időszakban legalább 350 fiatal keresett máshol boldogulást, de az elköltözés most már megállt. Hogy ez szerencse-e vagy sem, azt nem tudhatjuk, ugyanis a helyben maradás oka egészen prózai: már a közeli városokban sem lehet munkát találni, tönkrementek, becsukták kapujukat a vállalatok. Ezért inkább maradnak otthon, ahol ha szegényesen is, de biztosítva van a megélhetés. Azt is a településen hallottuk, hogy a főutcán háromezer euróért egészen elfogadható állapotban lévő házat lehetne venni. Igaz, kisebb javításra szorul, de földet is kínálnak hozzá.
A március 15-ét megelőző héten jártunk Hódegyházán, és örömmel tapasztaltuk, hogy a helyi közösség épületén ott lobog a nemzeti zászlónk. A látogatásunk célja azonban az az új létesítmény volt, amely a templom szomszédságában helyezkedik el. Parókia és közösségi ház, egyelőre befejezetlenül, de nagyon biztató állapotban. Szemerédi Ernő 2001-ben lett a hitközség elnöke, akkor volt százéves a templomuk. A szerény ünnepségen jelen volt a püspök atya is, akivel megállapodtak, eszközökről gondoskodik arra, hogy az egyház tulajdonában lévő omladozó épület helyére újat emeljenek.
- 2002-ben hozzákezdtünk a nagy munkához - meséli Szemerédi Ernő. Hatalmas kihívás volt a kis csapatnak, amelynek a tagjai minden megmozdulásból kivették a részüket. Emelkedtek a falak, felkerült a tető is, a megmaradt faanyagból a plébánosunk, Pósa Gyula atya megcsináltatta az ajtókat, ablakokat, én beszereltem a villanyhálózatot. A falak belülről rendben vannak, bevezettük a vizet, megoldottuk a szennyvíz elvezetését, de ekkor megtorpantunk, mert elfogyott a pénzünk, amelyet egy külföldi alapítványtól kaptunk. Azt is meg kell jegyeznem, hogy ezeket az eszközöket néhány segítőkész ember, aki valamilyen módon kötődik ehhez a közösséghez, valamint a helyi közösség ki is pótolta. Ismét pályáztunk, de nem nagy sikerrel. Tavaly, október 15-én a püspök atya felszentelte az épületet, de nem haladhattunk tovább. A következő lépést a falunkból elszármazott Pozsár Tibornak köszönhetően tehettük meg, aki külföldön lobbizott az érdekünkben. Sikerült pénzt szereznie, elvégeztük a nagyteremnek, az előszobának és a kézmosóknak a csempézését. A nagybecskereki püspökség segítségével a Máltai Szeretetszolgálattól két alkalommal is érkeztek bútorok, de a berendezés még nem teljes. Most egy nagy munkaakciót szervezünk, melynek főleg az lesz a célja, hogy alaposan kitakarítsunk. De az idén kerítést is szeretnénk, mert akkor másként, otthonosabban nézne ki a parókiánk és közösségi házunk.
Közben megnézzük az épületet, amelynek a mérete 7x30 méter. A földszinten iroda található, konyha, valamint a nagyterem, amelynek a végén ,,színpad”, pontosabban pár lépcsőfokkal megemelt rész helyezkedik el. A padlásteret úgy alakították ki, hogy ott lehetne a szoba - amennyiben a falunak lenne helyben lakó plébánosa -, mellékhelyiségek, és szintén egy nagyterem. 220 négyzetméter lenn is, fenn is. Szemerédi Ernő hozzáteszi, kezdetben sokan bizalmatlanul nézték az építkezést, minek a falunak egy ekkora épület? - kérdezték, sőt azt is hozzátették, hogy nem lesz rajta tető, befejezetlen marad.
- A szüleim is egy életet szántak az egyházra, hogy ez a hívő közösség megmaradjon. Én folytatom az ő tevékenységüket, az erőmtől függően mindent megteszek. Ezt nem magamnak csinálom, hanem a falunak. Azoknak a fiataloknak, akik itt maradtak. Legyen egy helyiség, ahol összejöhetnek, társaloghatnak. Az épület az egyház tulajdona, de más tartalmaknak is helyet adhat. Nem zárkózunk el senkitől sem, csak az egyházi normáknak, erkölcsrendnek megfelelő legyen a kezdeményezés. Bízom abban, hogy ez a lendület nem torpan meg, hiszen mind többen jelentkeznek nálam, hogy eljönnének segíteni. Pénzügyi gondjaink ugyan vannak, de remélem, valamilyen módon megoldódnak majd.
Mivel a berendezés még elég hiányos, egyelőre a hittanórákat tartják majd az új épületben, de természetesen tervezgetnek, gyűjtik az ötleteket. Pár szót váltunk Tóth Elvirával, aki a kántori és a hitoktatói teendőket látja el. Most különös gonddal foglalkozik azzal a tíz gyerekkel, aki készül az első áldozásra.
Kiderül az is, hogy a templomtorony nagyon rossz állapotban van, a községi építészeti felügyelő életveszélyesnek nyilvánította, hiszen a bádogborítás lemezei bármikor lezuhanhatnak. A tető 1958-ban lyukadt ki egy viharban. Akkor ideiglenesen megjavították, ami három-négy évvel ezelőttig ki is bírta. A szél azonban felszaggatta a fedőanyagot, beázott, a gerendák elrothadtak. Szemerédi Ernő most azon (is) dolgozik, hogy pénzt szerezzen a teljes felújításra. Az előszámlák alapján legalább tízezer euróra lesz szükségük, és ezt a pénzt különböző forrásokból igyekeznek előteremteni.
Az új parókia kertjébe száz gyümölcsfát ültettek, mert bíznak abban, hogy lesz, aki élvezze azok termését. A templom tetején pedig gólyák fészkelnek.