home 2024. május 27., Hella napja
Online előfizetés
Új nap születik
Kőművesné Nyáry Márta
2013.07.24.
LXVIII. évf. 30. szám

Falumban, Szajánban nincs szebb a hajnali óráknál. Éppen csak virrad, és a füvészkert pompájával díszelgő udvarunkban fácán rikkant nagyokat. Ekkor kezdik el búgó éneküket a vadgalambok is, a villanydrótról egy fecskepár figyeli lépteinket. A hajnali nagy szelídségben szeretünk a férjemmel kijárni a temetőbe, a hozzátartozóink sírját rendezgetni, a virágokat megöntözni.

A temető kapujánál a Feltámadunk! feliratot olvasom. A végtelen nyugalomban és csendben szilárdan hiszem ezt a keresztény tanítást, és szinte látom a távolból, Jézus keresztfája felé tekintve, hogy Herresbacher Dénes egykori szajáni plébános sírjánál halvány szivárványlépcső ereszkedik alá a mennyből, és apró báránykák lépkednek fel rajta. Nyakukon piros szalag és csengő. Olyan pindurka báránykák ezek, mint amilyenek gyermekkorom Zengő ábécé könyvében voltak „lepingálva”.
S míg öntözzük a virágokat a férjem szüleinek sírján, addig a pingálás szóról eszembe jut anyósom mosolygós rózsaszín arca, búzavirágszeme, mely sokszor olyannyira elrévedt, hogy a kötényéről lecsúszott a konyharuha, a kezéből a kenyérmorzsa szétszóródott az abroszon... Mama, mert így szólítottam, éppen Petőfi dallamos versét hallgatta a Kossuth rádióban. Az ajka néha megmozdult, mintha szavalt volna. Mondtam is neki, színművésznő veszett el magában, kedves Mama. Ő erre megcsóválta a fejét, s azt válaszolta, nem szereti az arc pingálását, azt a sok kényes kenceficét, ezért már eleve nem lehetett volna művésznő.

A temetőből kiérve szinte aranylik a reggeli fényben a Szent István-templom tornya és bejárata. Nem is csoda, hiszen pár hete fejezték be a torony tatarozását és festését. Hátul, a templom mögött kel fel a nap. Óriási aranykosárként, melyből melengető sárga fények játékával ismét egy széles fénynyaláb vezet a mennyek országa felé.

Mily csodálatos, hogy egy egyszerű hétköznapi reggelen, amikor ébredéskor a tollszagú párnába süppedve még azt hittem, beleszédülök a tartópillérek nélküli gonosz világunkba, csak a szajáni templom mögötti felkelő nap felé kell fordítani arcomat, és érzem a Teremtő felemelő kegyelmét!

Aztán a temető kapujától balra nézek. Juhász Zoltán háza előtt, a járda mellett egy gólya lépked. Csupa kecsesség és báj. A szememmel simogatom. Ekkor a csőrével felkap egy gallyat, és a fészkére viszi a szemben álló, egykori Balogh-kastély kéményére. Onnan a sült cipó illatát érzem, pedig a kastély már régóta elhagyatottan áll. Nem véletlenül érzem az illatot — a közeli pékségből hozza felénk a hajnali fuvallat.

Az épület enyészete, az elmúlás fájdalma most eltompul bennem. Csak azt tudom biztosan: amíg a Jóisten ilyen szeretettel küldi áldásos fényét a falura, addig lesz bor, búza, békesség Szajánban, még ha kicsordul is a könny, amikor megszólal a lélekharang.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..