home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Új kutakat fúrnak Szabadka Város területén
Bús Viola
2022.11.24.
LXXVII. évf. 47. szám
Új kutakat fúrnak Szabadka Város területén

A Szabadkai Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat épületében november 24-én két új kút fúrásáról írták alá a szerződést.

— A szerződést a vízművek és a belgrádi Geo Inženjering kötötte meg, ez a vállalat ássa majd ugyanis a kutakat. A munkálatokat a városi költségvetésből pénzelik. Két kút fúrására kaptunk eszközöket, a projektum összértéke 40 millió dinár. Ebből az egyik kút Szabadkán lesz a meglévő ivóvízkezelő telepen, ez a legnagyobb telepünk, melyből a város nagy része kapja az ivóvizet. A másik pedig Csantavéren létesül, mivel a kutaknak az élettartama nagyjából harminc év, és Csantavéren a ’90-es évek elején lett az utolsó kút a lakosok rendelkezésére bocsátva. A munkálatok ideje a szerződés alapján 240 nap a munka elkezdésétől számítva, ami a napokban fog megtörténni — emelte ki Sugár György, a Szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV igazgatója.

— Én nagyon örülök, hogy sikerült a költségvetésben kiválasztani ezt a pénzt, mely összesen 40 millió dinár. Igaz, hogy a hangsúlyt arra kellene fordítanunk, amit a polgárok igényelnek, a vízvezeték-hálózat bővítésére, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak erre összpontosítsunk. Muszáj arra is gondolnunk, hogy megfelelő ivóvízkészletünk legyen, valamint meg kell találni azt az egyensúlyt, amely a két feladatnak a teljesítését biztosítja. Én megköszönöm a vízműveknek, hogy teljesíti azt a feladatot, amelyet vállalt a hitel törlesztésében, illetve hogy gondot visel a vízvezetékrendszerre és a víz minőségére. Szabadka az egyedüli város az országban, ahol meg van oldva az ivóvízkezelés, és 100 százalékban a város polgárai megfelelő minőségű vizet fogyaszthatnak. A szennyvíztisztításban is az élen járunk vajdasági viszonylatban, ami a környezetvédelmet és a kommunális tevékenységet illeti — mondta Kern Imre alpolgármester.

Fényképezte: Hodolik Boglárka

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..