home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Új arcok, új szövegek
k-ko
2013.02.13.
LXVIII. évf. 7. szám
Új arcok, új szövegek

A nagybecskereki Madách Amatőr Színház Irodalmi Színpadának szervezésében bemutatták Léphaft Pál: Végvári panoptikum című kötetének második részét, illetve az új arcokat és érdekes szövegeket tartalmazó Kismagyar vajdasági leltár legújabb gyűjteményét. A könyvről dr. Németh Ferenc, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgató-szerkesztője beszélt.

Az esten a két recenzens, gyermekkori társ, barát Klemm József és Heinermann Péter is szólt Léphaft Pál munkáiról, amelyeket ők az első, ún. pálcikaemberek rajzolásától kezdve végigkísérhettek. Ugyanakkor — nagybecskereki gyökereik révén — visszaemlékeztek a gyermekkorukra, mindarra, ami meghatározta életútjukat, szemléletmódjukat. Felelevenítették egyetemistaéveiket, beszéltek a Telepi Rádióról, a 90-es években oly népszerű műsoraikról. A Madách kamaratermének előcsarnokában a szerző néhány karikatúráját is megtekinthette a könyvbemutató közönsége.
 
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..