„Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt”
(Tha)
2014.07.02.
LXIX. évf. 27. szám
„Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt”

Tizenharmadik alkalommal tartották meg Csókán a Ch-Art Nyári Művelődési Napok rendezvénysorozatot. Öt nap alatt a nyári színpadon mintegy ötszáz részvevő — táncosok, énekesek, színjátszó csoportok — lépett közönség elé. Az érdeklődők számos kiváló magyar és szerb nyelvű műsorszám közül válogathattak, a nemrégiben felújított művelődési ház előcsarnokában pedig képkiállítás nyílt.

A helybeli Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület az esemény keretében rendezte meg évadzáró összeállítását, amelyen szinte mindegyik szakcsoport bemutatkozott.

A kavalkád első részében a legkisebbeké volt a színpad. Elsőként az ovis Angyalkák kértek és kaptak nemcsak figyelmet, hanem hatalmas tapsot is. A három kicsiny leányka Tóth Erika és Korponai Éva óvó nénik irányításával rendkívül aranyosan illegett-billegett, énekelt a nézők előtt. Őket az egyesület kicsi citeracsoportja követte, amelynek a tagjai az idén először vettek részt a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőn. Hézső Zsolt vezetésével korcsoportjukban a harmadik helyezést szerezték meg. A Topogó csoport Csizmadia Berák Benitta és Habram Éva óvónők segítségével adta elő az Úgy tetszik, hogy jóhelyen vagyunk itt című népi gyermekjáték-összeállítást.

A Füzike énekcsoport csókai gyűjtésű dalokat, a Kicsi csillag citeracsoport pedig alföldi adatközlők citeramuzsikáját szólaltatta meg. A citerásokról is tudni kell, hogy Tóth Rozália, illetve Hézső Zsolt patronálásával első helyezést értek el a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőn, sőt az Aranycitera versenyen is diadalmaskodtak.

A szólóénekesek, Masa Kitti, Huszák Hédi és Csipak Noémi szintén rendkívül sikeresen szerepeltek a Szólj, síp, szólj!-on, illetve a Középiskolások Népművészeti Vetélkedőjén.

Először lépett fel a Ciróka néptánccsoport (vezetője Boros Gyevi Vivien), amely somogyi ugróst járt Vas Endre és Vas Brezovszki Tímea koreográfiájában.

Az idén már a Pilike leánykórus is a KMV népzenei részében próbálgatta szárnyait, és azonnal a dobogó legfelsőbb fokát célozta meg. Tóth Rozália azért is büszke a tanítványaira, mert a csókai Művelődési és Oktatási Központ támogatásának köszönhetően új, tetszetős viseletben adhatják elő produkciójukat.

A műsorban természetesen helyet kapott a Pöngettyű citeracsoport (csoportvezető: Mihók Attila), a Csalogány asszonykórus (szintén Tóth Rozália patronálásával) és a Sóvirág néptánccsoport is (oktatója Szécsi Karolina).

A Kék cinkék irodalmi csoport is számos díjjal tért haza a versmondó versenyekről, és a lányok Tóth Lívia útmutatásával az újságírásba is belekóstoltak. Az évadzárón az Eldobható világ című előadásukat mutatták be, amelyet Banka Gabriella verse alapján Banka János rendezett.

A konferanszié szerepét Kiss Tóth Erika, az egyesület elnöke töltötte be, és a csoportok munkájának felvázolásakor nem fukarkodott a dicsérettel. Az összefoglaló azonban nem volna teljes, ha nem említenénk meg, hogy a Móra Ferenc MME-ben működik még a Csicsergők irodalmi csoport (vezetője Hardi Andrea), a Százszorszép Kézimunkacsoport (Fehér Piroska), a gyűjtők csoportja (Vágó József), valamint a nemzeti történelmi és kulturális örökség szakosztály (Csonti István) és a gasztrocsoport (Kiss Zoltán) is.  

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..