A folytatásban a megnyitó következett a városháza előtti parkban, Dobó Tihamér és Koncz István szobránál, ahol Verebes Ernő, a szervezőbizottság elnöke hivatalosan is megnyitotta a háromnapos eseményt.

Verebes Ernő elmondása szerint írótábor sok helyen létezik, de a magyarkanizsai azzal dicsekedhet, hogy az egyik legidősebb a régióban. Idősebb, mint a tokaji, mely „csak” ötvenkét éves. Nagy története, történelme van. Ahogy évről évre változott a történelmi helyzet, úgy változott az írótábor jelleme is. Az évek folyamán hullámvölgyekkel és hullámhegyekkel tarkítva talán mégis a fennmaradás lehetett a leglényegesebb tényező. Kanizsából az írók városát teremtette ez a tábor, a csend városából az értelmiségiek városát és nem utolsósorban a magyar nyelvét. Az, hogy meddig jutottunk, függvénye annak is, hogy eddig mik történtek, ez a közösség itt, mely később kiterjedt a Kárpát-medencére, beleértve az anyaországot is, milyen viszonyrendszert tudott létrehozni, ami a közös gondolkodást illeti. Ebben a közös gondolkodásban különbségek voltak, vannak is, de ezzel együtt az egy asztalhoz való leülés, az eszmecsere és az a lehetőség és készség, hogy beszélgessünk egymással közéletről és az élet közelségéről. Ez az alkalom talán a legfontosabb, mert ha ez nincs, akkor elbeszélnénk egymás mellett, viszont az írótábor célja mindig is az volt, hogy valamiféle együttes vagy egymással egy kicsit szembeszegülő konszenzust nyerjen. Az idei tábornak a témája Harlequin mosolya, és nem hiába jött létre ez a cím, hiszen az ezt megelőző három évben keményebb címek szerepeltek, melyek híven követték azt a közéleti vonulatot, amelyen átmentünk. Van egy pillanat, amikor ez überelhetetlen, mert nincs hová feszíteni a húrt, a húr magától feszül, látjuk, tapasztaljuk mindennap, de valamilyen túlélési kényszerből muszáj Harlequinre gondolni. Az ő szabadságára, az ő borús derűjére és szomorú mosolygására, arra, hogy ő felülről miként látja ezt a világot, mennyire képes magán felülemelkedve reálisan nézni és egy olyan túlélést lehetővé tenni azáltal, hogy számunkra könnyebbé tegye a mindennapokat, hiszen ő az, aki királyok nélküli trónok magasára ül, mert van annyira szemtelen és bölcs. Tehát a bölcs-bolond szerepe ma meddig gyűrűzhet ki, ki kell-e egyáltalán, hogy gyűrűzzön, számíthatunk-e az ő segítségére olyan szempontból, hogy ő mint rezonálóegység a mi tükörképünk, egy olyan könnyedség, amely halálosan komoly.

Verebes Ernő megnyitja az írótábort

Az első nap rendezvénye a Dobó Tihamér Képtárban volt Péter László Kereszt/Metszet című kiállítása, melyet Mezei Erzsébet nyitott meg, közreműködött Mezei Szilárd zeneszerző és hegedűművész. Péter László évtizedekkel ezelőtt állított ki legutóbb Magyarkanizsán, ezért az írótábor keretében válogatást, keresztmetszetet láthatunk az elmúlt évek munkáiból. Az alkotások között van rézkarc, akvatinta, monotípia, szitanyomás, tus-toll, szépiarajz, szénrajz, és nem maradtak el a festmények sem.

— Gyűjteményes kiállítással készültem, mely visszanyúlik négy évtizedre. Figuratív ábrázolások, a vizuális látvány mindig kívülről érkezik, aztán az ember átalakítja gondolataival, és megfogalmazza újra magának, amit lát, vagy azt az elképzelést, amelyet ő maga gondol a világról. Megpróbálja megfogalmazni, eljut egy kicsit az absztrakcióig, én viszont visszatáncoltam az absztrakciótól, mert erős túlzás, hogy a világunkat absztrakt módon lássam, mivel felelősségteljes hozzáállásunk van, általában a délvidéki magyaroknak a magyarságtudat által egy kicsit a hagyományőrzés felé kell visszafordulni. Öröm számunkra, hogy a művészetek ismerői manapság már jobban becsülik a hagyományos technikával készült alkotásokat, mint azokat, amelyek teljesen az absztrakció felé hajlanak, és egy globalista szemléletet mutatnak — emelte ki Péter László.

Mezei Erzsébet és Péter László

Másnap Vasagyi Máriát, az írótábor díszvendégét köszöntötték, akinek egy évvel ezelőtt mutatták be Magyarkanizsán az Eszter könyve című művét. Az elmúlt évtizedek vajdasági magyar prózairodalmának egyik kiemelkedő alakja. A 2002-ben Híd-díjjal kitüntetett zombori írónő köteteiben kísérletezik a perspektívával és az időkezeléssel, miközben kreatív és egyedi nyelvezete magával sodorja az olvasót. Pályafutásáról, írói felfogásáról és műveiről Lennert Móger Tímea és Antalovics Péter beszélgetett vele.

Vasagyi Mária elmondta, itt elbeszélgethetnek olyan dolgokról, amelyekről a mindennapi életben nem lehet.

— Sok mindent megtudok a többi írótól, és tanulok tőlük, ez számomra nagyon jó. Igaz, hogy már nem vagyok fiatal, de azért mégis jólesik hallani, hogy mások is úgy gondolkodnak, mint én, nemcsak az irodalom terén, hanem úgy általában. Szeretek itt lenni. És nagyon örülök, hogy elhívtak. Egyébként három könyvön dolgozom, két regényen, az egyik az ókorban játszódik, a másik napjainkban, a harmadik pedig monográfia, A zeneoktatás története Zomborban és környékén címen. Ezeket mind be kell még fejeznem, egyelőre az ókori témán ülök, mert ezt tartom legfontosabbnak. Három évet készültem rá, hogy ezt a munkát elkezdjem, és fél év múlva szeretném, ha kész lenne. Valójában levelek formájában írtam, egy nagyon szomorú sorsról szól, Iosephus Flaviusról, akinek érdekes az élete, de én ilyet nem vállalnék, vagy másképp oldanám meg, amit ő tett. De ezt majd akkor, ha megjelenik a könyv! Ezek a témák úgy jönnek, ahogy az ember elővesz egy könyvet, és talál benne valamit, egy személyt akár, aki felkelti az érdeklődését, s akörül kezd kutatni, ami nagyon izgalmas és szép munka, csak nem könnyű. Mindent ki kell kapcsolni, vissza kell térnem az ókorba, vagy a mai napokat kell élnem, de másképp, mint én, úgy kell élnem, mint az a személy, akiről írom a könyvet, szóval teljesen át kell változnom, ez olyan, mint a színészet. Számomra az írás nem anyagi haszon, hanem jó a lelkemnek, és a hivatásomnak is tartom. Jó lenne, ha ez a három könyv sikerülne, mert aztán írnék még másról is, vannak még témáim, csak egy kicsit gyorsabban kellene dolgoznom, mert az idő nagyon rövid már.

Vasagyi Mária

Az írótábor programjában új kiadványokat mutattak be, a Mécsvirág együttes az összeállításával a 80 éve elhunyt Radnóti Miklósra emlékezett, és Sziveri-verskoncert is gazdagította a műsort. 

Szombat délelőtt megemlékeztek a 70 éve született Sziveri Jánosról, majd Zalán Tibornak átadták az írótábor vándorkulacsát. Az idei tábor utolsó színfoltja Bordás Győző volt, a Híd folyóirat egykori szerkesztője, akivel Verebes Ernő beszélgetett.