Számos félelem megfogalmazódik ilyenkor a szülőben, és szeretné a legbiztonságosabb közegbe helyezni a gyermekét, hogy az óvoda ne egy unalmas vagy félelmetes hely legyen számára, hanem olyan helyszín, ahol jó gyereknek lenni.

Pap Krisztina a zentai Hófehérke óvodában dolgozik óvónőként, emellett pedig heti egy alkalommal a Mókás csevegő elnevezésű kétnyelvű foglalkozáson találkozik a gyerekekkel. Az óvónő úgy véli, hogy eljön a gyerekek életében az az időszak, amikor a saját korosztályukkal érzik magukat a legjobban.

— Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nagyon egyénfüggő, de általában háromévesen érnek meg a gyerekek arra, hogy közösségbe induljanak. Nemcsak időszerű, hanem szükséges is számukra, hogy kortársak között szocializálódjanak, hiszen tanulnak egymástól, segítik egymást a fejlődésben. Persze olyan eset is van, hogy valaki háromévesen még nem áll készen az óvodakezdésre, de az én eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy az introvertált gyereken nagyon sokat tud lendíteni a közösség, a többiek tudják oldani a benne levő feszültséget, félénkséget, bátrabbá válik a többieket látva. Ebben fontos szerepe van az óvónőnek is, hogy segítsen a gyereknek bekapcsolódni a munkába, biztassa, bátorítsa őt az egészséges határon belül, de a tapasztalat azt mutatja, hogy idővel a visszahúzódóbbak is megnyílnak, a csoport részévé válnak. Azt fontosnak tartom kiemelni, hogy ha a gyerek elkezdi az óvodát, akkor mindennap járjon, és ne csak heti néhány alkalommal, mert könnyebb neki, ha van egy rendszeresség az életében. Már az óvoda előtt valamilyen rendszerben él otthon a családdal, és ez a későbbiekben is ad neki egy biztonságérzetet. A pszichológia is azt vallja, hogy akkor érzi magát biztonságban a gyerek, ha meg vannak szabva a határok, és amikor rendszerben él — tudtuk meg az óvónőtől.

Pap Krisztina

A legtöbb szülő gördülékeny és sírástól mentes beszoktatásról álmodik, de ez csak nagyon ritkán alakul így, hiszen a gyermek kötődik a szüleihez, idegen számára a gondozó, és az is rémisztő lehet, hogy a megszokott otthoni környezet helyett fél napon át egy idegen épületben lesz összezárva több, nagyon sokféle személyiségtípusú gyerekkel. A beszoktatás kulcsa a fokozatosság, hogy a gyermeknek legyen ideje feldolgozni a változásokat.

— Ideális esetben a beszoktatás két hetet vesz igénybe. Először rövidebb időre hozza el a gyereket a szülő, ez lehet akár tíz perc is, a következő alkalommal ez már lehet egy picit hosszabb idő, de ez is attól függ, hogy a gyerek hogyan találja fel magát. Az is előfordult már, hogy nem volt szükség a két hétre, de természetesen olyan is van, hogy hosszabb időt vett igénybe a beszoktatás. Az az elvárás, hogy egy hónap alatt történjen meg, tehát szeptember végére záruljon le ez a folyamat. Nagyon gyakori, hogy a gyerek sír, amikor a szülő elbúcsúzik tőle, de amint becsukódik az ajtó, és az óvónő eltereli a figyelmét egy játékkal, vagy körülveszik az ovis társak, pillanatok alatt elfeledkezik a szüleiről, és elkezdi élni a csoport életét, felveszi a ritmusát. Fontos, hogy a szülő mondja el a gyereknek, hogy visszajön érte, jó helyen lesz, de a rövid búcsúzkodásra kellene törekedni, mert a gyermek érzi azt, hogy a szülőnek ez nagyon nehéz. Ez a szülőnek általában sokkal nagyobb lelki trauma, mint a gyerekeknek, hiszen ők az óvodában játszanak, tanulnak, közösségben vannak, tehát sok inger és újdonság veszi körül őket, minden az ő nyelvükre van formálva, és ezt nagyon tudják élvezni, míg a szülő ebből főként azt érzékeli az elején, hogy már nincsenek annyit együtt a gyerekével, mint korábban. A gyerekek könnyebben alkalmazkodnak, mint a felnőttek. A változások és az új környezet hatására előfordulhat például olyan, hogy a gyerek visszatartja a vizeletet vagy éppen ellenkezőleg, túl gyakran jár a mosdóba, de ezt kommunikációval, beszélgetéssel orvosolni lehet.

Mókás csevegő

Amikor a szülő óvodát választ, akkor nemcsak az óvoda épülete és felszereltsége vagy a lakóhelytől való távolsága a döntő, hanem a gondozó személye is, hiszen ő az, akire rábízzák a gyermeket, aki felel érte, neveli, és ügyel arra, hogy jól érezze magát. Krisztina szerint az óvónőtől függ egy óvodai csoport milyensége.

— Minden csoportban vannak elevenebb gyerekek, akiktől a szülők általában féltik a sajátjukat. Úgy gondolom, hogy az óvónő feladata egyebek között az, hogy ha egy helytelen viselkedésformát észlel, akkor megtanítsa a gyereknek, hogy mi a helyes, hogyan illik viselkedni a társainkkal. Beszélgetéssel és magyarázással minden gyermeknél el lehet érni, hogy változtasson, és alkalmazkodjon a többiekhez. Ha például valaki nem hagyja, hogy a másik befejezze a mondanivalóját, hanem állandóan belebeszél, akkor gyönyörűen el lehet neki magyarázni, mi ezzel a baj. Büntetéssel nem érünk el semmit, sokkal többet ér, ha a gyerekekkel együtt, közösen beszéljük meg, hogy mi a baj az illető viselkedésével. Senkit nem közösítünk ki, hanem megtanítjuk őt a helyes viselkedésre. Nem szerethet mindenki mindenkit, viszont mindenkinek egy egészséges viszonyt kell kialakítania a másikkal, és el kell fogadnia őt olyannak, amilyen. A tapasztalat azt mutatja, hogy bármennyire is sokszínű egy csoport, mindenki tud a többivel együttműködni, csak meg kell mutatni, hogy ezt hogyan kell. Egy csoport harmonikus működésének egyik legfontosabb része az óvónő és a gyermekközösség közötti jó viszony, a másik pedig az óvónő és a szülők közötti őszinte és egészséges kapcsolat. Fontos a szülőnek jelezni, ha valami szokatlant tapasztalunk a gyermek viselkedésében, de kiemelném, hogy arra is szükség van, hogy a szülő bízzon a gondozóban. Nyilván nehéz egy ismeretlen személyben megbízni, de törekedni kellene rá. A szülőnek el kell határoznia magában, hogy ad egy esélyt a pedagógusnak, és igyekszik vele összedolgozni. Hiszem azt, hogy nem létezik olyan kihívás, amelyet a szülő és a pedagógus együttesen ne tudna kiküszöbölni vagy megoldani. Az utóbbi időben egy kicsit elbillent az egyensúly, és például előfordul, hogy a gyerek azért nem jön egyik nap óvodába, mert nem volt hozzá kedve. Az én személyes véleményem az, hogy ezt nem szabad megengedni, ez a megoldás sem a gyerek, sem a szülő számára nem előnyös, arról nem is beszélve, hogy a szülő tudja meghúzni a határt, hogy valójában ki a felnőtt és ki a gyerek, ki a nagy és ki a kicsi. A gyermek még sok esetben nem tud helyes döntést hozni, ezért van a szülő, hogy a gyereke érdekében ezt megtegye helyette. Hároméves korban a gyerekek már kiválóan tudnak manipulálni, és ezt a szülők gyakran észre sem veszik, pedig okosabbak a kicsik, mint gondolnánk. Hinnünk kell abban, hogy az óvoda jó hely, ahol játszva tanulnak a gyerekek, és barátságokra tehetnek szert — mondta el Krisztina.