Gyakran találkozom azzal a gondolattal, hogy ha önmagamat szeretem, az olyan, mintha önző volnék. Ennek a torz véleménynek szeretnék mai írásomban ellentmondani.

Az érett szeretet dinamikus kölcsönösségen alapul, mely magában foglalja az odafigyelést, a felelősségvállalást és a törődést. Ezek az aspektusok azonban nem csupán a másokkal való kapcsolatainkban érvényesek, hanem az önmagunkkal való viszonyunkban is. Ahhoz, hogy szeretni tudjunk másokat, először meg kell tanulnunk szeretni önmagunkat — sejtem, hogy ezzel a gondolattal is gyakran találkoztunk már.

A szeretet és az önszeretet központi eleme a bátorság. Az a képesség, hogy saját gyengeségeinket, hibáinkat is elfogadjuk, alapjában határozza meg a másokhoz való kapcsolódásunkat. Ha önmagunkkal nem vagyunk harmóniában, a külvilágból érkező szeretetet sem tudjuk teljes mértékben befogadni és értékelni. Ezért az önszeretet nem csupán önmagunk számára fontos, hanem minden kapcsolatunk minőségét is meghatározza.

Az önszeretet hiánya sajnos gyakran vezet alacsony önértékeléshez, szorongáshoz, önbizalomhiányhoz és bizonytalansághoz. Amikor nem vagyunk képesek elfogadni és szeretni magunkat, hajlamosak vagyunk külső forrásokból keresni az önigazolást, ami gyakran toxikus kapcsolatokba vagy folyamatos megfelelési kényszerbe sodor bennünket.

Gyermekkorunkban szivacsként szívjuk magunkba a szüleinktől érkező visszajelzéseket, melyek meghatározzák önértékelésünket és önmagunk szerethetőségének érzését. Ha azt tapasztaljuk, hogy feltétel nélkül szeretnek bennünket, akkor felnőttként is könnyebben tudunk önmagunkkal elfogadóan bánni. Ellenkező esetben önértékelési problémákkal és szeretetkapcsolati nehézségekkel szembesülhetünk. A korai tapasztalatok ellenére a későbbiekben is tudunk változtatni az önmagunkhoz való viszonyunkon. A felnőttkori önismereti munka és a tudatos önfejlesztés segíthet abban, hogy megtanuljuk jól szeretni önmagunkat. Az önszeretetet a belső párbeszédünk és az önmagunkról alkotott kép határozza meg, melyet új, pozitív minták felállításával és gyakorlásával fokozatosan formálhatunk.

Fontos megérteni, hogy az önszeretet nem csupán egy érzés, hanem egy aktív cselekedet. A napi rutinunkba beépített apró lépések — mint például az önmagunkkal való törődés, a pozitív belső beszéd és a saját szükségleteink figyelembevétele — hosszú távon hozzájárulnak az egészséges önértékelés kialakulásához. Vagyis felismerjük saját igényeinket, tudatosítjuk, kifejezzük, és aktívan dolgozunk azon, hogy kielégítsük őket. A kutatások szerint az önszeretet és az érzelmi stabilitás szorosan összefügg. Az önmagukat szerető emberek kevésbé hajlamosak depresszióra, szorongásra, és jobban kezelik a stresszt. Emellett kapcsolataik is harmonikusabbak, hiszen nem várják el másoktól, hogy betöltsenek egy belső hiányérzetet.

Az önzés mellett napjainkban gyakran összekeverik az egészséges önszeretetet a narcizmus fogalmával is. A valódi önszeretet nem egyenlő az önzéssel vagy a felsőbbrendűségi érzéssel. Inkább egy olyan kiegyensúlyozott állapot, amelyben az egyén tisztában van saját értékeivel, és ezt nem mások leértékelésével, kizsákmányolásával, mankószerű használatával éri el. A narcisztikus személyiségzavar esetében az önszeretet csupán látszólagos, valójában a személy mély önbizalomhiánya és szeretethiánya áll a háttérben. Az egészséges önszeretet viszont magában foglalja az önreflexiót, az empátiát és a másokhoz való valódi kapcsolódás képességét. A narcizmus alapja a külső elismeréstől való függőség, míg az önszeretet belső stabilitásból fakad.

Az önszeretet nem csupán elméleti koncepció, hanem tudatos gyakorlatokkal és életmódbeli döntésekkel fejleszthető készség. Az alábbi módokon dolgozhatunk ezen:

1. Önelfogadás: tudatosítani kell, hogy minden embernek vannak hibái, és ezek nem tesznek bennünket kevésbé szerethetővé.

2. Énhatárok meghúzása: fontos, hogy megtanuljunk nemet mondani, és ne vállaljunk túl sokat mások elvárásai miatt.

3. Érzelmeink megélése és kifejezése: az önszeretet része az is, hogy megengedjük magunknak az érzések szabad megélését.

4. Öngondoskodás: a testi és lelki egészségünkre való odafigyelés elengedhetetlen az önszeretet gyakorlásához.

5. Külső és belső elvárások egyensúlya: érdemes átgondolni, hogy saját döntéseinket mennyiben befolyásolják mások elvárásai.

6. Kapcsolatok ápolása: a szeretetteljes, támogató emberi kapcsolatok tükröt tarthatnak önmagunk elé, segítve az önszeretet elmélyítését.

Az önszeretet fejlesztése egy életen át tartó folyamat, mely során fokozatosan egyre mélyebb önismeretre és belső stabilitásra tehetünk szert. Ahogyan Carl Rogers mondta: „A különös paradoxon az, hogy amikor elfogadom magamat olyannak, amilyen valójában vagyok, azután tudok változni.”

Az önszeretet tehát nem csupán egy belső érzés, hanem egy aktív döntés, mely meghatározza életünk minőségét és emberi kapcsolatainkat is. Ha megtanuljuk jól szeretni önmagunkat, nemcsak a saját életünk lesz teljesebb, hanem mások felé is nyitottabbá és elfogadóbbá válhatunk.