Bocskorban jár még ma is. Agyontaposott, szakadozott bocskorban. És ha a sarki boltba akar belépni, akkor az ajtó előtt leteszi a bocskorát. Marad a lábán egy sima gyapjú zokni, amely melengeti a bokáját, a szívét pedig a rengeteg emlék perzseli fájón, pedig alig múlt hatvanéves.
Hajnalonta szeretek a pékhez járni, mert halk szívlüktetéssel ébred Szaján. Az üres központban levő bódénál két kutya szaglászik. Nyalják a járdát. Akkor látom, hogy az előző esti szállításkor valaki alaposan kilöttyintette a tejet, és ez most jó csemege a barangoló, otthonukból elűzött kutyáknak. Sehol egy lélek, mintha a bódító álom mindenkit mélyre süllyesztett volna a dunnája alá. A pék közelében a kenyér életet lehelő illata árad. Ilyenkor Isten áldása jut eszembe, hiszen ezer csöpp verejték után a kikelő gabonából minden jóhiszemű napunkon a munka eredményeként asztalunkra helyezi a kenyeret, a fehéren és barnán ropogósat.
A pékség ajtajánál, a második lépcsőfokon pillantom meg a jól ismert bocskorokat. Bent a szokásos gyapjú zokniban toporog a pult tetejére helyezett cipók előtt. Aztán lekapja a legbarnábbra sültet, félig térdre ereszkedik, és a mutatóujjával keresztet rajzol.
- Ennek ez a rendje. Rá kell rajzolni Jézus keresztjét, mert az ő teste ez - mondja, és jókora darabot le is tör belőle. - Ennek ez a rendje, a kereszt meg a déli keresztvetés.
Közben nagyokat fal. Látom, éhes. Néha borostás arcához kap: - Talán bolha, vagy a fene tudja. Mert tudja, kend, amikor katona voltam Boszniában, szalmazsákokon a földön aludtunk, és minden tele volt bolhával. De mégis ott volt életem legszebb napja. Volt egy bácskai regrutám. Halk szavú volt, de ha senki sem látta, akkor csak úgy, önmagának énekelt. Négy napig együtt voltunk egy erdei strázsán. Akkor is énekelt. Mondtam, énekeljünk együtt. És megtanított a Himnuszra, az Isten, áldd meg a magyarra. Ott, a jeges hegyi szélben ő megmutatta az irányt, hogy merre van Bácska meg Bánát és énekeltünk. Volt, mikor jobb hangulatban, volt, mikor sírva... Az életem legszebb napja volt, amivel a regrutám ajándékozott meg! De mondja már kend, hátha többet tud, mint én: meddig bűnhődünk még?
Akkor láttam, hogy könnyes a szeme. És maga elé motyogott valamit.
- Nem hallja? - nézett rám. - Azt kérdeztem, magának melyik volt a legszebb napja? Biztos tudja, ha magyarnak született. Vagy várni kell még?
Választ nem várt. Gyorsan kiosont. Egy csillag az égen hajbókolt utána.