* Mi a Waldorf-iskola nevelési célja?

— Az első Waldorf-iskola az I. világháború után, a háború borzalmaitól sokkos állapotban levő Európában született meg, és 1919. szeptember 7-én indult el Németországban. Alapítója, Emil Molt, a stuttgarti Waldorf-Astoria Cigarettagyár igazgatója megkérte Steiner doktort, hogy építse fel és indítsa el a saját pedagógiai nézetei szerint az iskolát. Azóta is — a mai Waldorf-iskolákban is — elsősorban az egészségre fókuszáló rengeteg szabad játék keretében megvalósított mozgás lehetőségének megteremtésén, jó szokások kialakításán fáradozunk, mert ezek alapozzák meg a tiszta gondolkodást. Steiner a XIX. és a XX. század fordulóján kidolgozott, filozófiai világszemlélete részeként megalkotott neveléstudományi alapelveinek középpontjában az ember fizikai, lelki és szellemi egészsége volt. Rudolf Steiner munkássága hatalmas területeket ölel fel, a gyógyításról, a földet gyógyító biodinamikus mezőgazdálkodásról, a tájjal harmonizáló építészetről, kultúrtörténeti és természettudományi, társadalomtudományi vizsgálódásairól előadás-sorozatokat tartott Európában több nyelven is, és munkássága több mint háromszáz kötetben olvasható. Munkáiban vezérfonal az élet minden területén a gyógyító szándék, a minden szinten értendő EGÉSZ-ség megóvása. A Waldorf-iskolák pedagógiai központja, a Goetheanum a XX. század fordulója óta Svájcban, Dornachban van. A XX. század elején, 1924-ben (csak öt évvel a németországi iskola alapítása után) Magyarországon is elindult az első Waldorf-iskola, melyet a II. világháború temetett maga alá. Csak 1988-ban kezdődött újra az élet a szabad iskolákban (Freie Schule vagy Steiner Schule, ahogy német nyelvterületen nevezik). A ma Magyarországon működő Waldorf-iskolák közösségéhez tartozó családokban közös az, hogy elfogadják a keresztény alapokat, az európai és a magyar hagyományokat ápoló működést, a természet éves rendjéhez és a keresztény ünnepkörhöz kötődő tanév ritmusát. Fontos kiemelni, hogy bárki beiratkozhat a Waldorf-iskolába, csak azt kell a családoknak elfogadniuk, hogy sokfélék vagyunk, ám emberségünkben egyek, és éppen ez a legnagyobb szépségünk.

* A Waldorf-iskolákban kiemelten fontos a művészetre való nevelés. Miért?

— Mennyire érdekes, hogy ma már a legegyszerűbb, legtermészetesebb tevékenységek is művészetnek számítanak. Gondoljunk csak bele, a kert ápolása, az állatok gondozása, a fa megmunkálása a „második nemzedékes” városban élő embernek távoli, elfelejtett munka. Ezeket a tevékenységeket iskolánkban tudja gyakorolni a gyermek. A természet tiszteletét, a munka szeretetét csak a praxis által lehet megismerni. Ezért az első osztálytól a valóságos, hasznos „házimunkát” részévé tesszük életünknek. A kompetenciaélmény (a képesség magabiztossága) a megvalósításra alapul. A gyerekek az első osztályban maguknak készítik el tankönyveiket, furulyájuknak tokot szőnek, ceruzatartót kötnek, párnát „körmöcskéznek”, van olyan osztály is, ahol csütörtökönként zsemlét sütnek tízóraira. A tanévek évfolyamonként az emberiség fejlődésének egy-egy kultúrkorszakát képviselik, beletekintve a régmúlt tevékenységeibe, meséibe, mondavilágába. A diákok már az első osztályban tanulnak zenét, agyagozást, van festésórájuk, külön kézimunkaórájuk, melyhez ötödikben majd csatlakozik a kertművelés-, fafaragásóra, illetve két idegen nyelvet is tanulnak mindezeken és természetesen a közismereti tantárgyakon (matematika, geometria, magyar, honismeret, történelem, biológia, fizika, kémia stb.) túl. A képzőművészet vagy a zene nyelvének értése, az alkotás szabad, felszabadító folyamata olyan pontos megfigyelést, sok gyakorlást, fegyelmezett együttműködést igényel, olyan elmélyülést, mint bármely természettudományos kutatás. Ez a fajta elmélyülés a témában (annak megvalósításában) felnőttkorban is meghozza majd a gyümölcsét. Képessé teszi a fiatalt arra, hogy legyen munka- és önfegyelme, hogy tudatosságát, elfogulatlanságát, személyiségét a közösség, az emberiség egészséges fejlődésének szolgálatába állíthassa. A Waldorf-iskolákat a szív, a kéz és a fej iskolájának is hívják éppen ezért. Fontos számunkra, hogy az iskoláinkból kikerülő fiatalok ne csak nagy tudású emberek, hanem ügyesek, magabiztosak, együttérző, árnyalt érzésvilágú, szociálisan érzékeny, közösségi emberekké váljanak. A teremtő, alkotó művészeti tevékenységek az utóbbiak elérésében segítenek bennünket.

* A természettudomány mennyire van jelen az oktatásban?

— Az a jó a Waldorf-iskolában, hogy a matematika és a természettudományok tanítása is a megfigyelésre, a művészi pontosságú megfigyelésre épül. Objektív, és mégis szubjektív iskoláról van szó, tekintettel arra, hogy az osztálytanító elsőtől nyolcadikig tanítja a diákokat. Nincs két egyforma tanár, nincs két egyforma diák, ezért a tananyag megformálása is erősen magán hordozza a szubjektivitást, a tapasztalatszerzésben, például fizikai vagy kémiai kísérletekben is együtt vesznek részt, a meghatározásokat megfigyelésük alapján fogalmazzák meg. Csak a pontos megfigyelésből lehet pontos fogalmakat alkotni. Ha a továbbtanulási statisztikákat nézzük, a Waldorf-középiskolában végzett diákok között vannak színészek, világutazók, nyelvészek, programozók, építészek, matematikusok, csillagászok, cukrászok, asztalosok, buszvezetők stb. ugyanúgy, mint a más középiskolákból kikerülő diákok között is. A tanítónak a Waldorf-iskolában van szabadsága, mert a tanmenetet úgy formálja, hogy mindenki a legtöbbet hozza ki magából. Csak az a kérdés, hogy mit tekintünk legtöbbnek: a közösségben való együttműködés sikerességét vagy a közösségből való egyéni kiemelkedést. A Waldorf-közösségekhez tartozó szülők és tanárok azt vallják, hogy akkor sikeresebb a társadalom, ha benne mindenki megtalálta a helyét, hiszen minden gyermek feladattal, üzenettel érkezik, születik a világba, és a saját feladatához vezető útján kísérjük. Egymást segítve sokkal sikeresebb tud lenni a társadalom, az együttműködés az egyén kiválóságait is erősíti.

* Milyen pozitív hozadéka van annak, hogy nyolc éven át egy tanítója van a gyerekeknek?

— Egészen pici kortól egy emberhez kötődni állandóságot és biztonságot ad, ami a mai, változó világban kiemelten fontos. Az osztálytanító természetesen csak egy darabig oktathat minden tantárgyat, a nyolc év alatt folyamatosan lépnek be a szaktanárok az osztálytanító mellé azokon a területeken, ahol szükséges.

* Melyek azok a tantárgyak, amelyek más általános iskolákban nem találhatóak meg?

— Több dolog van nálunk, ami nagyon meghökkentő. Például az első három tanévben szerepel az erdőjárás nevű tantárgy, amikor a gyerekek hetente megfigyelik az erdő életét, annak évszakok szerinti változásait. Játszani is lehet: fogócskáznak, koszorút fonnak, kilépnek az épített környezetből a természetbe. Később más különös tevékenységek is megjelennek, mint a kertművelés vagy a kézművesség (melynek például a gimnáziumi évek alatt része a könyvkötés, kosárfonás, rézművesség, szobrászat). A nyolcadik osztály után, vagyis a gimnáziumban már van művészettörténet, és a számítógép használata is ekkor kezdődik. Úgy gondoljuk, hogy a képernyő helyett inkább szaladjon, mozogjon a gyerek, amennyit csak tud, és habár ez a mai világban egy kissé szokatlan, de azt kérjük a szülőktől, hogy próbálják megoldani, hogy a gyerekük tizennégy éves koráig ne használjon számítógépet, hiszen amikor az ember befogad valamit, akkor passzivitásban van, az alkotás pedig — figyeljük meg, minden gyermek született művész — aktivitást kíván az egyéntől. Mindez a gyermek egészséges napi ritmusának, a fejlődő személyisége egyensúlyának a megőrzését segíti. Az első osztályban mindenki megtanul furulyázni, és elmondható, hogy később a legtöbben többféle hangszeren tudnak játszani. A szabad játék mellett kétféle mozgásformát végeznek a diákjaink. Az egyik nagyon hasonló a tornaórához, de itt is, mint minden tevékenység esetében, a mozgást is játékba foglaljuk, mert az a tapasztalatunk, hogy az életkornak megfelelően kell a gyermeket megszólítani. Ugrókötelezés, ugróiskola vagy olyan rég elfelejtett, tanórák közötti szünetben játszott játékokat is tanulhatnak itt a gyerekek, amelyek szabályaira talán csak a nagyszülők emlékeznek (pl.: métázás). A sportot is támogatjuk, de úgy véljük, mindennek megvan a maga ideje, és ezen a téren is igyekszünk visszatérni a természetes mozgásokhoz. Egy Waldorf-iskola udvarán például mindennapi jelenség az egykerekűzés vagy a zsonglőrködés. A másik különleges mozgásművészeti tárgy az euritmia. Élő, zongora vagy fuvola által megszólaltatott, klasszikus zenére mozognak együtt a diákok a térben.

* Mi az epochális tanítás?

— Az iskolának meglehetősen sajátos a napirendje, hiszen a tanítás előtt reggel egy „kétórás első óránk” van, melynek keretében a gyerekek több hétig foglalkoznak egy tananyaggal. Magyar, matematika és formarajz váltja egymást az első osztályban, majd később az egyre bővülő témák is belépnek. Mély tudást ad a tanulóknak az, hogy reggelente két órán át egy tantárggyal foglalkoznak. Több részből áll ez a két óra, tartalmaz például ritmikus részt, amikor verset, dalt mondanak el a diákok mozgással kísérve, ez egyfajta ráhangolódás a tanulásra. Fontos tudni, hogy nem használunk tankönyvet, hanem a diákok írják meg a sajátjukat. Ez egyféle motiváció számukra, hogy érezzék a szubjektivitást, hogy belőlük jön, hozzájuk kapcsolódik a tananyag. Így a versengés helyett mindenki arra lát rá, hogy önmagához képest mennyit fejlődött, mennyire adta bele magát a munkába, és hogy a közösségben mi a szerepe, hol van nagy szükség rá, hogyan tudja a többieket erősíteni tehetségével, illetve hol tudnak neki a többiek segítséget nyújtani.

* Nincs szám szerinti osztályozás és bukás. Hogyan értékeli a tanár a diákok munkáját, és miként motiválja őket?

— A hatályban levő törvény a tizedik osztály fölött számunkra is kötelezővé teszi a jeggyel való osztályozást, de addig szóban és írásban értékelünk. Az első években, körülbelül a kamaszkorig, a gyerekek egyszerűen nem igénylik az osztályozást, hiszen képességeikhez mérten mindent megtesznek. Később, hatodik osztályos korukban,  amikorra már megismerkednek a százalékszámítással, és a gyerekekben felmerül az igény, hogy egymáshoz is mérjük teljesítményüket, akkor — kérésükre — pontozzuk, százalékosan értékeljük munkájukat. Az év végén a szülőnek hosszan, írásban számolunk be a gyermeke tanév alatt történt változásáról, a diáknak a bizonyítvány egy vers, melyet vagy maga a tanító ír, vagy pedig kiválaszt egyet a tanuló számára, mely a legjobban összegzi azt az egyéni üzenetet, amely a gyermek fejlődését segíti. A vers, a zene és a képzőművészet rendkívüli, elementáris része a tanulási folyamatnak. Ha megnézzük a világ összes hatévesét, akkor láthatjuk, hogy mind nagyon szeretnének tanulni, és nekünk, felnőtteknek (tanároknak, szülőknek) arra kell vigyáznunk, hogy ne vegyük el ettől a kedvüket. Igyekszünk kalandos helyzetekbe hozni őket, mesébe ágyazni a számukra fontos dolgokat, ezért is van az, hogy a reggeli főoktatás végén, annak részeként, a tanító minden egyes nap mesél az osztályának. A gyerek úgy megy haza az iskolából, hogy tovább kutat, de ezt nem házi feladatként teszi, hanem azért, mert olyan erős a motivációja.

* Hogyan érettségizik egy waldorfos diák?

— Tudomásom szerint Németországban és néhány észak-európai országban elismerik a Waldorf-iskolai érettségit, mely merőben más, mint amihez hozzászoktunk. Sokkal inkább hasonlít az egyetemi tanulmányok lezárásához. Minden tizenkettedikes diák erre a tanévre kutatási területet választ — az iskolában természetesen közben folyik a tanév tantárgyakkal, dolgozatokkal stb., melyen részt kell vennie — egy számára kedves és tanára/mentora által jóváhagyott témában. Erről a témáról szakdolgozatot ír, művészeti munkát készít hozzá, majd az egész gimnázium szülői és diákjai előtt előadást tart témájáról. Ha írásbeli és szóbeli előadása megfelelő minőségű, akkor már „csak” egy darabot kell színpadra állítania osztálytársaival, és abban például színészként tevékenyen részt vennie. Tanítványaim előadásának ereje, őszintesége mindig megríkat, könnyekig meghatódom, gyönyörűek. Ez tehát a Waldorf-érettségi. Majd a tizenkettedik év után lehetőség nyílik arra, hogy a diák a tizenharmadik év keretében felkészüljön az állami érettségi tantárgyakra (ha még nem tette le őket előrehozottan), valamint az egyetemi felvételihez szükséges emelt szintű vizsgákra.