Dabradói vendéglátóink: Hajnal József és felesége, Ana, valamint Répási Ilonka

Dobradó

Szabadkától Dobradóig az utazónak mintegy 190 kilométert kell megtennie. Persze, jóval rövidebb lenne az út, ha az ember jól ismerné arrafelé a járást. Az autóstérkép, amit magunkkal vittünk, kissé elavultnak bizonyult, hiszen nem volt rajta feltüntetve a település, így külső segítségre szorulva, és némi nehézségek árán találtuk csak meg a Tarcal-hegység lankáin a falut.
Legutóbb mintegy két éve jártunk Dobradón. Az első dolog, ami feltűnik odaérve, hogy az utat friss aszfaltburkolat borítja. Házigazdánk Hajnal József, a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke. A faluba érve már könnyen odatalálunk vendéglátóinkhoz, hiszen a körülbelül 120 lakosú Dobradó két és fél utca terjedelmű. Hajnalék a főutcán laknak. Hajnal József és felesége, Ana hellyel kínál bennünket, hamarosan a gyerekek is megérkeznek, Tibor és Anita, valamint Répási Ilonka szomszédasszony is társul hozzánk.
Gyorsan konstatáljuk, hogy legutóbbi látogatásom óta nem sokat változott a falu élete: a gyerekek továbbra is a szomszédos Satrincára és Ürögre járnak általános iskolába. Noha lenne mód arra, hogy magyar osztályokat is indítsanak, ez mégsem válhat valóra, hisz a szülők többsége nem íratná be gyermekét ezekbe a csoportokba. Orvosi rendelő, patika, posta nincs a faluban, és a bolt is csak reggel 6 órától délelőtt 9 óráig van nyitva, éppen annyi ideig, hogy az emberek a kenyeret, a tejet, a cigarettát és a kávét megvehessék. Miközben hallgatom Hajnal József beszámolóját, lenyűgöz az a nyugalom, ahogyan beszél. Indulatmentesen, ha nem is fásultan, de már-már beletörődötten, tényeket közöl, olyan tényeket, amelyekkel vitatkozni nem lehet. Fájó dolgok ezek. Fájó az, hogy egy majdnem színtiszta magyar faluban már csak nagyon kevesen beszélik édes anyanyelvüket. A fiatalok, a gyerekek, a jövő nemzedékei ugyan még beszélnek magyarul, jó szerb akcentussal, és a fülnek nem tetsző módon, de már szerbül álmodnak, és fejben szerbül számolnak. Vajon mi lesz az ő gyermekeikkel?
Reménykeltő, hogy a magyar választói névjegyzékre szinte mindenki feliratkozott, tulajdonképpen a Szerémségben Dobradón a legkedvezőbb a százalékarány.
A falu törekvései között szerepel az, hogy Satrincától elválva külön helyi közösséget alkossanak. A helyiek abban bíznak, hogy így több pénzhez jut a falu. Az egyik legégetőbb gondjuk a temetőbe vezető út felújítása lenne, hiszen télvíz idején az járhatatlan.
Hajnal József elmondja, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 2001-ben alakult meg, a táncoktatás megszűnt, mivel a fiatalok többsége a szomszédos Satrincára kezdtek el járni táncolni. Az egyesület nemrég felújított épülete üresen áll, csak időnként egy-egy esemény alkalmából van kihasználva. Dobradón sikeresen működik az asszonykórus, és rendszeresen részt vesz a Durindó népzenei fesztiválon.

Újult erővel

A 2300 lakosú Maradékon mintegy 500 magyar ajkú polgár él. Az 1900-as évek elején a települést nyolcvan százalékban magyarok, majdnem húsz százalékban magyarul is beszélő horvátok, pár százalékban pedig szerbek lakták. A lakosság 1898-ig katolikus hitben élt, ekkor azonban létrejött a református egyház is. Berta Géza, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szeptember 17-e óta funkcióban levő elnöke elmondta, hogy akkoriban a katolikus templomban a szentmisét latin és horvát nyelven celebrálták, amibe a magyarok nem nyugodtak bele.
- Szerettek volna magyar nyelvű szentmisét is hallgatni, így kérelmet nyújtottak be a diakovári (Đakovo) püspökhöz, ő azonban úgy nyilatkozott, hogy abban a templomban nem hangozhat el magyar szó. A magyarok többet nem tették be lábukat a templomba, s elindultak olyan hitet találni maguknak, ahol magyar nyelven folyik a szentmise. Beška bejáratánál megpillantottak egy templomot, melyen nem volt kereszt. Megtudták, hogy református templomról van szó, melyben magyar és német nyelven folyik az istentisztelet. Megtetszett nekik, s a budapesti püspök engedélyével 1898-ban a maradéki iskolában megtartották az első istentiszteletet - ecseteli a református hit meghonosulását az elnök.
A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 1973-ban megszűnt, s több mint húsz évig pangott a művelődési élet a faluban. 1997-ben Berta Géza, Pál Károlynak, a Feketics ME elnökének a közreműködésével, az imateremben újjáalakította az egyesületet.
- A bácsfeketehegyiek egy színdarabbal vendégeskedtek nálunk, s Pál Károly javaslatára megalakítottam a vegyes kórust, amely Brezovszki Eszter segítségével öt dalt gyakorolt be a Durindóra. Három év múlva bejegyeztük magunkat, s az énekcsoport mellett megalakult a néptánccsoport is. Ez 2006-ban szűnt meg, s négy év elteltével a régi táncosok néhány napja újra összejöttek, s első fellépésükre a Hét Nap január 9-ei élőújságán kerül sor - tudtuk meg az elnöktől.
A magyar művelődési életre nagy szükség van, hiszen az anyanyelvű oktatás 1979-ben, diákhiány miatt megszűnt. Természetesen nem tűntek el a magyar ajkú gyermekek a településről, hanem a szülők, bedőlve az iskolaigazgatók, a könnyebb érvényesülésről szóló propagandájának, inkább szerb nyelvű iskolába íratták a csemetéjüket.
Az egyesület tervei közé a művelődés fellendítésén és a hagyományápoláson kívül egy saját zenekar megalakítása és az anyanyelvápolásnak az egyesületen belüli megszervezése tartozik.

Satrinca

A háromszázhatvan lélekszámú, kilencven százalékban magyarok által lakott Satrincán Vicsek Vali vezetésével 2001-ben alakult meg a Petőfi Sándor ME, 2008-tól pedig Berényi Margit irányítja az egyesület munkáját. Az egyesületnek jelenleg mintegy 70 tagja van, akik a kis és nagy néptánccsoportban, valamint a vegyes kórusban tevékenykednek. Ez az év rendkívül sikeresnek mondható az egyesület szempontjából, részt vettek ugyanis a Durindón, a Gyöngyösbokrétán, valamint a bácsfeketehegyi, kátyi, újvidéki, maradéki mellett több szerbiai rendezvényen is képviselték a satrincai színeket.
- Fiataljaink nagy része az eddigi gyakorlattól eltérően az általános iskola befejezése után továbbtanul, s így csak hétvégenként foglalkozhatunk velük. Sajnos, a középiskola után munkalehetőség híján nem térnek vissza a faluba. Utánpótlásban nincs hiány, hiszen Júlia lányom kilenc kislánnyal foglalkozik. Már szépen kezdenek magyarul beszélni, a dalokat, verseket megtanulják, de a kicsik egymás között szerbül beszélnek, mivel a tanítás szerb nyelven folyik. Satrincán nincs magyar nyelvű oktatás, lehetőség azonban lenne rá, hiszen Dobradópusztával együtt elsőtől negyedikig harminchat magyar ajkú gyermek jár szerb nyelvű iskolába - mondta az elnöknő.
Nemzettársaink a szórványban sem adják fel magyarságukat. A mindennapi nehézségek ellenére is eltökélték, hogy magyarként élnek tovább szülőföldjükön.