Zombor után Prága

Zombor után Prága

3D-modellezőként a filmvilágban

Ha valami, hát a 3D-modellezés bizony messze áll tőlem. Ezért is kaptam fel a fejem, amikor a minap Zomborban járva, a Lilás könyvesboltban riportozva, amíg a csapat férfi tagjai a különféle gépeket fotózták, egy kis női beszélgetésre is jutott idő a tulajdonosnővel, aki elmesélte, hogy a fia Prágában él, és 3D-modellezőként dolgozik a UPP-nél (a Universal Production Partnersnél), egy nemzetközi posztprodukció stúdióban. Azonnal rá is írtam, hogy volna-e kedve egy interjúhoz. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy rögtön ráállt — de végül Szlákó Szilárd mégis elmesélte, hogyan és miként jutott el Prágába.

Prága sok turista álma, az ismerőseim közül is rengetegen jártak már ott, és órákat tudtak mesélni a gyönyörű óvárosáról, a világörökségi helyszínekről, az épületekről, Hrabalról, Svejkről, Kafkáról, Jiří Menzelről, a knédliről és a sörről. Az interjúalanyom azonban nem turistaként látta az „arany várost”, 2016 októberében munkavállalóként érkezett Prágába.

— Ez volt az első találkozásom a várossal, s elsőként arra gondoltam, hogy hű, végre itt vagyok, mert hosszú volt az út. A buszállomás ott van a központban, és az tele van szép, régi épületekkel, melyeket jól karbantartanak, van egy különleges hangulata, hiszen az óváros túlélte a II. világháborút, nem bombázták szét — teszi hozzá.

A cseh fővárosban 1994-ben jött létre Európa egyik ismert, látványeffektusokkal és filmes utómunkával foglalkozó stúdiója, mely Budapesten is működtet irodát, és a világ minden pontjáról dolgozott már együtt filmesekkel. Robert Zemeckis Szövetségesek című filmdrámája és Kötéltánca is megjárta a városok királynőjét, vagy Niki Caro Menedékje és a Drágább, mint az életed Bruce Willisszel... A Rampage — Tombolás című idei sci-fi, akció- és kalandfilmen pedig már Szlákó Szilárd is dolgozott 3D-modellezőként, bár azt, hogy a neve lefutott-e a film stáblistájában, nem tudja, mert azt már nem várta meg a moziban.

Szilárd azt mesélte, a számítógépek mindig nagyon érdekelték, már általános iskolásként is, de nem a játékok, hanem a különféle programok, melyekben lehetett ezt-azt alkotni. Aztán szülei üzletében talált egy könyvet arról, hogyan készítsünk játékot meg filmeket, ez egy programnak volt a használati útmutatója. „Rákattant”, és rájött, hogy érdekli, hogyan csinálják.

— Az általános iskola után számítógép-elektrotechnikusnak tanultam Zomborban. A középiskola befejezésekor egy kicsit dilemmáztam, hogy mit kellene csinálnom — közben megírtam a szüleimnek a programot a Lilásba, meg próbáltam felfedezni magam, foglalkoztam 3D—modellezéssel, vizuális effektusokkal, játékokkal. Az egész még 2008 nyarán kezdődött, amikor a Lilásban észrevettem a könyvet... Persze, annak idején még nem értettem hozzá semmilyen szinten, akkor nyitottam ki először a programokat, és kezdtem ezzel folyamatosan foglalkozni, tanulni. Megindulni nem olyan egyszerű, mert egy eléggé robusztus programról beszélünk, melyet nem könnyű használni, főleg, ha csak úgy a semmiből kezdi az ember. Szóval a nehezebbel, a 3ds Maxszal indultam, viszont annyira összetett volt, hogy valami egyszerűbbel kellett elsajátítanom az alapokat. A tanárom segítségét kértem, ő ajánlotta, hogy kezdjek valami könnyebbel, így került képbe a Google SketchUp. Nagyjából egy hét alatt megértettem az alapokat, és váltottam bonyolultabbra. Lényegében 2016 januárjában mondtam azt, hogy na jó, ezzel akarok foglalkozni. Igazából évek óta tudtam, viszont tisztában voltam vele, hogy még gyakorolnom, tanulnom kell. Sokat segítettek a különféle online fórumok, melyeken előfordult, hogy igazi 3D-veteránoktól kaptam tanácsot. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, vagyok azon a szinten, hogy a hobbiból lassan munkát faragjak. Belekezdtem a portfólióm elkészítésébe, miközben tanultam használni a Mayát, egy másik programot, hiszen a filmekkel foglalkozó stúdiókban túlnyomórészt ezt használják — hozzáteszem, a váltás nem volt a legegyszerűbb. Amikor úgy éreztem, már elég munkám van készen, elkezdtem állást keresni, és találtam... Olyan helyen, ahol valami komolyat csinálnak, és megfizetik a munkámat.

* Rögtön külföldben gondolkodtál?

— Otthon nem nagyon létezik olyan cég, amely ezzel foglalkozik. Magyarországon van néhány stúdió, mely érdekelt, ott viszont az volt a gond, hogy szakmai tapasztalat nélkül, teljesen kezdőként nem vettek fel. Az egy dolog, hogy én otthon csináltam, gyakoroltam, viszont tapasztalatom akkor sem volt. Ennek a cégnek, ahol most dolgozom, Budapesten is van egy irodája, ott hirdették meg az álláslehetőséget, jelentkeztem, és azt válaszolták, hogy továbbítják Prágába a portfóliómat meg az önéletrajzomat, és majd meglátjuk, mi lesz. Utána pedig a cseh fővárosból írtak vissza... Szinte mindjárt elfogadtam az ajánlatot, mert filmekkel foglalkoznak, ami nekem nagyon tetszett. Sok kisebb stúdió létezik, ahol kizárólag reklámfilmekkel dolgoznak, a végeredmény tekintetében nem mindegy, hiszen a filmet az ember megnézi, esetleg megszereti, viszont egy reklám ezt nem hozza, esetleg lehet egy jót nevetni rajta, ha olyan, de nagyjából addig él a dolog. Szóval július végén, augusztus elején jeleztek vissza, és mondták, hogy októbertől lenne aktuális. Addig elintéztem a papírokat, és jöttem.

* Itt is reggeltől estig kell dolgozni? Mire marad időd?

— A munkaidőm nem túl merev, megvan, mikor kell mindenkinek bent lennie a cégben, a napi nyolc óra az átlag. Persze megesett már, hogy bent voltam szombaton és vasárnap is, tizenkét-tizenkét órát. De ilyesmi csak akkor fordul elő, amikor a határidő valóban nagyon-nagyon szorít. Napi nyolc óra után az embernek van ideje erre-arra, elmenni valahová, csinálni valamit... A városnézésen már túl vagyok. Prágában rengeteg park található, mindig lehet egy jót sétálni, van hová elmenni lazítani, néha sörözünk munka után. Én is főzök sört, bár nagyon keveset meg ritkán, csak néhány havonta. Mindenesetre itt sokan foglalkoznak ezzel.

* Hogy állsz a honvággyal? Találkoztál kint vajdasági magyarokkal?

— Eleinte volt honvágyam, most már nem annyira erős. Nem találkoztam vajdasági magyarokkal. Annyit tudok, hogy létezik egy Prágai magyarok nevű Facebook-csoport, ahol valószínűleg vajdaságiakat is lehet találni, ám nem igazán foglalkoztam ezzel. Viszont már találkoztam más magyarokkal, akikkel tartom a kapcsolatot, és a cégben is vannak még hárman.   

* Maradsz Prágában?

— Szép a város, kellemes a hangulata, az emberek lazák, és a csehet még nem beszélem ugyan, de megértem. Nyelvi akadályok annyira nincsenek, hiszen aki nem beszél angolul, azzal kézzel-lábbal végül meg tudjuk érteni egymást... Fontos, hogy van társaságom, legfőképpen pedig az, hogy a menyasszonyommal vagyok itt. El tudom képzelni, hogy itt lesz a jövőm, viszont igazából nincsen külön tervem erre.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink