Imádom Szabadkán az őszt. És nemcsak a napsütés, nemcsak a Radić fivérek utca kövét beborító sárga levelek vagy a gesztenyesütők miatt, hanem mert folytatódik a nyári programdömping. Jönnek az első színházi bemutatók, jön a Desiré, s még ez előtt ott a Jazzik. Az a zenei fesztivál, ahol évről évre olyan előadókat tudok csodálni, akik nagyon tudják és értik a jazz nyelvét. Ez természetesen az idén sem volt másképp. A Szabadkai Gyermekszínház színpada megtelt szólókkal, zenészekkel és két csodálatos énekesnő hangjával.

A fent említett programdömping túlcsordulása miatt azonban mindkét napon csak a fő zenekarokra jutottam el, sajnos ki kellett hagynom a Szabadkai Zeneiskola jazz szakán tanuló diákok koncertjét — de hát továbbra sem tudok több helyen lenni egyszerre…

A szerző felvételei

A kétnapos jazzünnep nyitónapján tehát a Bojana Stamenov Quintettel kezdtem, és ha egy szóval kellene jellemeznem a koncertet s ezt a lehengerlő energiájú énekesnőt, akkor az a csillogás lenne. Csillogó zene, csillogó egyéniségek a színpadon és Bojana csillogó ruhája. Túlzások nélkül állíthatom, hogy olyan érzésem volt, mintha New York egyik felkapott jazzfesztiválján a fülüket hegyező nézők sorában ültem volna. Frenetikusra sikeredett a koncert, állótapssal jutalmazták a muzsikusokat s az — bár elcsépelt szófordulat, de igen pontos — aranyhangú énekesnőt. Legyen szó soulról, bluesról vagy jazzklasszikusokról, Bojana kivétel nélkül brillírozott a színpadon. Áradt belőle a zene.

Aki követi országunk tehetségkutatóit, talán ismerheti a 2015. évi Ja imam talenat műsorból, hiszen talán itt lett a szélesebb közönség számára is ismert, s ugyanebben az évben ő képviselte országunkat az eurovíziós dalfesztiválon is Bécsben a Beauty Never Lies című dallal. Az énekléssel már egészen fiatal kora óta foglalkozik, fesztiválok visszatérő vendége, s több alkalommal lépett fel az Újvidéki Big Band szólistájaként. Szabadkán Bojana mögött olyan kiváló zenészek muzsikáltak, mint Aleksandar Banjac, Ištvan Mađarić, Goran Evetović és Bunford Gábor, akik kihozták az első este sztárjából a dögöt. A koncert végére a közönség sem bírta tovább ülve, egy nagy közös tánccal zártuk ezt a kiváló estét.

A Jazzik fesztivál második napjának főszereplője is egy énekes díva volt, Chanda Rule. Ha valaki azt hitte, hogy nem lehet fokozni az első estét, hát azt kell hogy mondjam, tévedett. De, lehet. Egy picit meghittebb és talán kevésbé pörgős hangulatú, de zeneileg ugyanolyan magas fokon égő élményben volt részünk. Megpróbálom nem ismételni magam, ami igen nehéz lesz, hiszen Chanda hangjáról szintén csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Egészen földöntúli szólamokat hallottunk, aminek hatására a közönség néhány tagja hangosan bravózott, érthető módon, hiszen nem lehet ezt csendben ücsörögve csodálni, egy Wow! vagy egy Atyaúristen! automatikus reakció. Csapatának tagjai: Thomas Kugi, Wolfram Derschmidt, Dušan Novakov és egy legendás zongorista, Kirk Lightsey. A zenészek közül Kirk volt a kedvencem, mert a minden egyes szólójára kapott tapsnak úgy tudott örülni, mint egy gyermek. Azok a szólók pedig megérdemelték a tapsot. Ahogyan a többiek játéka is hibátlan volt.

Chanda hangjából ott figyel a gospel s a soul, már gyerekkorában dalokat talált ki, szöveget írt a dallamra, hogy történetet meséljen vele. Zsurnalisztika szakon végzett a Harvardon, ezután New Yorkban találta magát, és beleszeretett a színház meg a zene világába, majd megkezdte professzionális karrierjét egy zenei színházban. Aztán még egy picit melegítette a széket, teológia szakon szerzett magisztrátust a Columbia Egyetemen, és érdeklődésének középpontjában már akkor ott volt a zene, hiszen az eredeti szent történetek, az improvizatív zene és a dal egységét kutatta. Kísérletező kedvű énekesnő, aki az éneklés mellett előadásokat is tart különféle konferenciákon, és a Rise Up Gospel nevű műhelyt is vezeti.

Több lemeze jelent meg, az első 2005-ben, Like Water címmel. További albumai: I Too Speak of a River (2007), LIVE in Schwaz (2009), Rise Up (2010), Surrender (2010), Feelin’ Good: A Tribute to Nina Simone (2011), Homebound (2013) Sapphire Dreams (2018), Better Place (Martin Reiter, 2018), Hold On (2020).

Nagyon szeretem a minőségi zenét, felemelő érzés kijönni egy igazán jó koncertről. És két nap egymás után átélni ezt az érzést... Hát egy hónapra elegendő pezsgéssel tölt fel.

A képek soha nem tudják visszaadni egy koncert hangulatát, de valamit talán mégis sikerült éreztetni olvasóinkkal ebből a csodálatos két napból, amelyért nagy taps jár a fő szervezőnek, Bunford Gábornak és Sanja Bunfordnak. A koncertek telt házasak voltak, a szabadkaiak hál’ istennek tudják, hol keressék a jó zenét. Azt hiszem, a X. Jazzik méltó programmal ünnepelte ezt a jubileumot.

Még több kép!▼