Templombúcsú és falunapi ünnepség volt Töröktopolyán, Bánát egyetlen Mária-kegyhelyén. A zarándokok Vajdaság számos településéről érkeztek buszokkal, személygépkocsikkal, a környékbeliek pedig olcsó taxival hozatták ki magukat. Úgy látszik, a nagyanyáink korában természetesnek számító csoportos, gyalogos zarándoklatokról csak kevés családokban mesélnek már.
A falu lakosainak a száma napjainkban ezer alá csökkent, ottjártamkor mégis népesek voltak az utcák. A buszokkal érkezők menetoszlopa szőnyegekkel fedett útszélen vezetett. Ez különös látványosságnak számított, hiszen mifelénk nem mindennapi szokás ily módon kínálni a szőnyeget. Ezt váltották fel a gazdag színáradatuk folytán szinte magukat kínáló új és használt, hellyel-közzel nyugati eredetű ruházati cikkek halmai, a turkálókra várva. A szerb népzene hangja túlharsogta a szavakat, de a tekintet olykor megakadt egy-egy magyar nyelvű könyvet is kínáló asztalon. Volt ott kegytárgy is a világ minden sarkából, hogy tudatosítsa az emberekben: templombúcsúra jöttek, tehát emléktárgyat is vegyenek. A dél-szerbiai konyha étkei, a rostélyosok mellett megcsodálhattuk a cukrásztermékeket is, sőt a piros mézes szíveket és házikókat is. Mindez a gyermekkori vásárokat idézte fel a nosztalgiázásra hajlamos középkorosztály szívében-lelkében.
Töröktopolya volt és maradt a békés együttélés jelképe, hisz egykor jól megfért itt egymás mellett német és magyar, de a németek kitelepítése után érkező és már több mint fél évszázada ott élő boszniai telepesekkel is jó viszonyt ápolnak. Szinte nincs ház, ahol ne volna vegyes házasság, és ahol valaki ne értené a szomszédja nyelvét. A helység alapítási ideje 1790-re tehető, amikor Töröktopolyára és a szerbektől elhagyott közeli Novo Selóra a beodrai uraság magyar és német katolikusokat telepített, és mint filiálékat a beodrai plébániához csatolta. Mindkét helyen az iskola egy-egy tanterme szolgált imaházul. A német telepesek létszáma 1838-ban 4760 volt, de a megélhetési körülmények miatt 1847-ben 500-ra csökkent a számuk. Az első Mária-jelenések 1854. december 14-én és 20-án történtek, valamint még hat ízben megismétlődtek. A püspöki levéltárban 150 tanúnak egy, a jelenéseket vizsgáló püspöki bizottság előtt tett vallomását őrzik. A község az ott történt csodálatos gyógyulások hírére búcsújáróhellyé vált. 1855-ben önálló lelkészséggé emelték. Karácsonyi gróf, a beodrai földesúr 1860-ban 12 holdnyi földterületet ajándékozott az új templom építése céljára. 1899-ben készült el. Az elmúlt években számtalan tatarozást végeztek rajta, a leglátványosabb mennyezetének a felújítása volt. A kazettás mennyezetű templomok mintájára kalotaszegi díszítőelemek felhasználásával újították fel, és 1991-ben készültek el vele. A munkát a kisoroszi Hódi József kezdte el, majd hirtelen bekövetkezett halála után Almássy Oszkár újvidéki festő folytatta. Töröktopolyának nincs helyben élő plébánosa, sem paplakja, csupán egy papi szoba, mely 1970-ben készült el az egyházmegye költségén.
A zarándokcsoportok a templom főoltára elé érkeznek, fogadásuk utána következik a déli szentmise. Ezután a csoportok imádkozva és énekelve végigjárják a templom mögötti Jézus szenvedését jelképező utat. A délután folyamán horvát nyelvű szentmisét tartanak, majd következik az esti szentmiseáldozat, melyet az idén msgr. Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki püspök mutatott be a bánáti papsággal. Ezt követte a gyertyás körmenet a kálvárián, majd a zárófohász. Ekkor a zarándokok egy része hazautazik, a többiek pedig templomi éjjeli virrasztáson vesznek részt. A másnap délelőtti nagymisével zárul az ünnepség. Közös ünnepe ez a topolyaiaknak, amikor a szülőhelyétől elszakadt számtalan egykori lakos ismét hazalátogat. Vannak zarándokok, akik évek óta ilyenkor találkoznak kedves ismerősükkel, egykori iskolatársaikkal. Kis időre ugyan, de ez a ''sehonnan útba nem eső” bánsági falucska felrázódik a mindennapi egyhangúságából.
ISTVÁN Márta