home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Vissza a ’80-as évekbe: a Stranger Things 4. évadja
Brasnyó Zoltán
2022.06.23.
LXXVII. évf. 25. szám
Vissza a ’80-as évekbe: a Stranger Things 4. évadja

A Duffer fivérek ikonikus, a ’80-as évek hangulatát a nézőkre zúdító sorozata, a Stranger Things 2019 után az idén végre folytatást kapott. A vegyes fogadtatásban részesült 3. évad után olyan végignézni a nézettségi rekordokat döntő 4.-et, mintha hazatértünk volna: a Duffer fivéreknek ugyanis sikerült egy olyan folytatást írniuk, amely valóban a tévé elé szögezi a széria rajongóit, és túlcsordul a valódi Stranger Things-érzéstől, melyet csak az 1. évadban tudott hozni az alkotópáros.

Van itt minden: tisztelgés Stephen King előtt (elsősorban a Carrie című, klasszikus King-regény egy vállaltan ellopott jelenetével), VHS-kölcsönző, korabeli zenék (te jó ég, micsoda zenék!) és persze egy erősen sztereotipizált, a régi amerikai filmekből ismert Szovjetunió-ábrázolás. Ez utóbbi talán a leggyengébb pontja a sorozatnak, az előző évad végén eltűnt Hopper sheriff viszontagságai és menekítése ugyanis már-már Indiana Jones-os magasságokban van.

Jogos a kérdés, miféle realitást várhatunk egy olyan történettől, amelynek központi karaktere egy párhuzamos világ tinédzsereket gyilkoló szörnyetege. Ennek ellenére mégis a szovjet szál a Stranger Things 4. évadjának leggyengébb és legelszálltabb része, talán éppen azért, mert a racionalitást és a józan gondolkodást eddig éppen ezektől a felnőtt karakterektől, Joyce Byerstől (Winona Ryder) és Jim Hoppertől (David Harbour) vártuk. Most viszont életük eddigi legvalószínűtlenebb slamasztikájába keverednek, karikatúraszerű orosz bűnözőkkel és sziklaarcú börtönőrökkel.

Három sztori fut párhuzamosan a Stranger Things új évadjában, az egyik a már említett Hopper-menekítés, majd Tizi (Millie Bobby Brown) pokoljárása a Los Angeles-i iskolában, később pedig egy szupertitkos sivatagi laborban, illetve a Hawkins városát újra rettegésben tartó, Freddy Kruegerre emlékeztető démon, Vecna gyilkos ámokfutása. Pedig minden vidáman, már-már idillikusan indul. Hőseink egy része Los Angelesben tanul, a többiek Hawkinsban maradtak — ami továbbra is megmosolyogtató, figyelembe véve a rengeteg szörnyűséget, melyen az elmúlt évadokban keresztülmentek ebben az elátkozott városban. Tizi elveszítette szuperképességeit, Hopper sheriff eltűnt, a városban pedig megjelent a Pokoltűz nevű Dungeons & Dragons szerepjátékklub, melyben Lucas, Dustin és a többiek szívesen harcolnak démonokkal és mindenféle szörnyekkel, dobókockák segítségével.

Csakhogy a fantázia csakhamar összemosódik a valósággal: a Pokoltűz vezetője, Eddie (Joseph Quinn, aki új szereplőként az egyik legszórakoztatóbb karaktert személyesíti meg az új évadban) gyanúba keveredik, hogy brutális kegyetlenséggel megölt egy lányt. Egyre több áldozat bukkan fel, miközben a helyi kosárcsapat vezetője a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást. A többiek azonban már tudják, gonosz erők munkálkodnak a háttérben, melyek a Tótágasból, azaz Hawkins rémálomszerű párhuzamos világából származnak. Tisztában vannak vele, hogy csak Tizi képes megfékezni a szörnyet, ő viszont már nem birtokolja azt a képességet, hogy elméje segítségével meg tudjon küzdeni a démonokkal. Dustin, Steve, Nancy és Max megpróbálják felkutatni Tizit, a cselekményt viszont tovább bonyolítja, hogy kormányügynökök és tudósok is őt keresik, az előbbiek ártó, az utóbbiak pedig látszólag segítő szándékkal.

Összefoglalva, a Stranger Things új évadja sok új szereplővel és bonyolult cselekménnyel nyűgözi le a rajongókat, rendkívül szórakoztató utazás a ’80-as évekbe, mely korszak talán sohasem volt annyira menő, mint most. Kate Bush dala, a Running Up That Hill központi szerepet tölt be a negyedik évadban, aminek köszönhetően újra a slágerlistákra került világszerte. Külön örültem annak, hogy Max (Sadie Sink) sokkal több kameraidőt kapott, óriási tehetségnek tűnik ez a kislány, miközben meglepő módon Will (Noah Schnapp) csak néhány aggódó arckifejezést mutatott, Jonathan Byersre (Charlie Heaton) pedig szinte rá sem ismerünk, mert folyton be van szívva.

A Duffer fivérek valódi ’80-as évekbeli nosztalgiavonatot gördítettek elénk a Netflixre, és erről kár lemaradni: ha Spielberg kalandfilmjein, a horror aranykorának videotékás kazettáin, Stephen King regényein vagy akár a korabeli popzenén nőttünk fel, garantáltan végigmosolyogjuk majd az új Stranger Things-évadot. Őszintén irigylem azokat, akik még csak most kezdenek bele az első évadba, a negyediket övező gigantikus hype hatására.

A Stranger Things olyan, mintha visszarepülnénk egy egyszerűbb korba, ahol még a rémisztő szörnyek is valahogy a díszlet részei voltak.


Képek: imdb.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..