home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Vihar és pénz
(—)
2015.08.17.
LXX. évf. 32. szám

A nyári hőségben Szerbiában is alacsonyabb sebességre kapcsolt a belpolitika. Ettől függetlenül, ha alacsonyabb intenzitással is, de tovább pörögtek az események. A múlt hét fókuszában kétségtelenül a meglebegtetett bér- és nyugdíjemelés, illetve a Vihar hadművelet huszadik évfordulója állt.

Fokozatosan emelnek

Dušan Vujović pénzügyminiszter bejelentette, hogy az év végéig reális esély lesz a fizetés és a nyugdíj fokozatos emelésére. A pénzügyminiszter azt is hozzátette, hogy a bér és a nyugdíj korrekciója nem jelenti majd automatikusan a csökkentés előtti állapot visszaállítását. Konkrétumokat mindezzel kapcsolatban az IMF küldöttségének látogatása után tud mondani, valamikor szeptember első felében.     (Beta, Tanjug)

Kiszivárogtak a béremelés részletei

A Blic napilap úgy értesült, hogy a nyugdíjat 2%-kal, a tanügyben és az egészségügyben dolgozók bérét pedig 4-6%-kal fogják növelni. Ugyanakkora emelésre számíthatnak a hadsereg és a rendőrség tagjai is. Ugyancsak megemelik azokat a minimálbér (25 000 dinár) alatti járandóságokat, amelyeket nem érintett a tavalyi 10%-os csökkentés. Vagyis decemberben megközelítőleg kétmillió ember számíthat nagyobb fizetésre. A Blic úgy tudja, hogy a kormányzati elképzelések szerint 2017-ig kell a csökkentés előtti szintre hozni a bért és a nyugdíjat. A béremelésből azonban kimaradnak a miniszterek, a politikusok és a közigazgatásban dolgozók. Ennek oka egészen egyszerűen az, hogy az itt dolgozók a koefficiensek megváltoztatásával meg sem érezték a csökkentést.     (Blic) 

Vučić derűlátó

Aleksandar Vučić miniszterelnök szerint Szerbiát nem fenyegeti az államcsőd veszélye, s abban is biztos, hogy a költségvetés deficitje a GDP arányához mérten 3% alatt marad. Vučić szerint Szerbia az idén 0,5-1%-os gazdasági növekedést fog produkálni, jövőre pedig 2%-kal számol a kormány.     (Tanjug)

Surčinban a legjobb az élet

A B92 összeállítása szerint a belgrádi Surčin község polgárai kerestek a legtöbbet. A júniusi adatok azt mutatják, hogy ezen a településen a nettó átlagbér 73 683 dinárt tett ki. A megkérdezett surčiniak szerint a polgárok többsége rosszul él, de nem vitatták el, hogy „papíron” ott valamivel mégiscsak jobb a helyzet. Ennek pedig az lehet az oka, hogy az önkormányzat területén van bejegyezve több nagy világcég is. A Köztársasági Statisztikai Hivatal szerint a nettó júniusi átlagbér az országban 49 645 dinár volt, a dél-szerbiai átlag azonban csak 37 793 dinárt tett ki.     (B92)

Csődbe ment az IMT

Hatvanévnyi működés után napokon belül megkezdődik a csődeljárás az újbelgrádi IMT traktorgyár ellen. A nyolcvanas években még 12 000 embernek adott munkát, s évente 45 000 traktor állított elő. Jelenleg mindössze 370-en dolgoznak a gyárban. Szerbiában egyébként 500 magánosításra váró állami cég van még. A szakemberek szerint már az is nagy siker lesz, ha ebből legalább 150-et sikerül valahogy megmenteni, azaz elkerülni a bezárásukat.     (B92)

Szerbia készen áll a megbékélésre

Tomislav Nikolić szerb államelnök részt vett azon a Tarcal-hegyen (Fruška gorán) megtartott rendezvényen, amelyen a horvát rendvédelmi szervek Vihar nevű hadművelete során elhunyt szerb áldozatokra emlékeztek. A szerb köztársasági elnök a megemlékezés után azt nyilatkozta, hogy a horvát nép egy része kénytelen lesz azzal a kitörölhetetlen képpel együtt élni, amelyen 250 000 horvát állampolgárságú szerb menekül. Az államelnök szerint országa kész a megbékélésre, de ez nem jelenti azt, hogy a felejtésre is.     (Beta)

A miniszterelnök szomorú

Aleksandar Vučić szomorúságának adott hangot amiatt, hogy a Belgrádba akkreditált nyugati nagykövetségek a horvát Vihar nevű hadművelet huszadik évfordulójának napján nem eresztették félárbocra a lobogóikat. A Politika napilap szerint a miniszterelnök a szomorúságon túl csalódottságot is érzett, de kormánya nem fog tiltakozni. A Vihar évfordulója augusztus 5-én volt. Amíg Horvátországban nagyszabású megemlékezéseket tartottak, addig Szerbiában gyásznap volt.    (Politika)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..