…és végre rengeteg beszélgető, vidám emberrel találkoztam, bográcsban főtt a birkapaprikás, sült az elmaradhatatlan pljeskavica és kürtőskalács, forgott a ropogósra készülő malacka, szólt a muskátlizene, fogyott a sör, nyerítettek a lovak, bőgtek a bikaborjúk, elégedetten röfögtek a kismalacok, kócosodtak a törpenyulak a ketrecekben, csicseregtek a kanárik, csipogtak a naposcsibék, kislibák, kiskacsák és kispulykák, itt-ott pedig a fürjek, és fogyott az áldomás. Másfél év után újra tömeg töltötte be a magyarkanizsai vásárteret, és ennek mindenki örült, az is, aki a koronavírus-járvány előtt nagyobb forgalomhoz szokott, és az is, aki akárcsak jómagam, félpénzzel a zsebében kukkantott be, illetve ragadt ott órákra.

Mit is vettem? — kiáltott vissza jókedvűen a baromfiárusnak egy anyuka, aki gyerkőceivel az imént még kartondobozba pakolta a sok kis sárga pelyhest. Nagy volt a kínálat az aprónépből, és bár hetek óta fogadják a rendeléseket a keltetéssel foglalkozók, a vásárban vett jószág az igazi, így keresletben sem volt hiány.

— Nyolc éve intenzíven foglalkozunk parlagicsirke-keltetéssel, francia, tiszta vérvonalú májlibával, törzsállományunk is van, akárcsak cherry valley kacsából. Kilenc faluból, harmincegy megszokott tanyáról hordjuk a parlagi kiscsibéket, heti kelés van, 3–3500 darabbal. Kislibából szezonjellegűen 4–500 van hetente, szállítjuk már Macedóniába, Montenegróba és Koszovóra is! Kiskacsából pedig öt hónapon keresztül körülbelül heti 300 darab. Tehát sokat dolgozunk, becsületesen, szeretünk jó portékát adni az embereknek — mutatja boldogan a tornyosi Tóth Horgosi Antal, a T.H keltetőállomás legidősebb tagja, akinél a szürke kisliba darabja 500 dinárba kerül, a kiskacsáé 150, a parlagi csirkéé pedig 50. Kispulykát is árul, bár azt nem pártoljuk, mert ez a vidék nem nagy pulykahúsfogyasztó, pedig az mennyire finom — értünk egyet. 20–30 pulykát művészet eladni — teszi hozzá, és azt is elárulja, rendszeresen járja a közelebbi és távolabbi piacokat, viszont életében először van a magyarkanizsai vásáron, ám nem utoljára, hiszen elégedett a forgalommal.

Antal mellett árulta a Németországból hat év után hazatért és Szabadkáról tavalyelőtt Kishomokra költözött, feleségével saját részre birkát, kecskét, baromfit tartó Lukács Lehel a vajdasági pulinak is nevezett terelőkutya-kölyköket. A fekete, illetve krémszínű testvérei mellett szuszogó, kék szemű, barna szőrű kis szőrpamaccsal azonnal egymásba szerettünk, és Lehellel 1000 dinárért megkötöttük az üzletet.

Lovat 600-tól 2000 euróig kínáltak, bikaborjút 270-től 350-ig, kismalacot 4000 dinárért lehetett venni. A kukorica kilójáért 30 dinárt kértek, a melegágyi eperért 250-et, az igencsak sápadt piros paradicsomért 100–150-et. 120 dinárba került 10 dkg a világ egyik legfinomabb édességéből, a Duna kavicsból, a martonosi Sedo cukrászat asztalán. Györke Dominik elmondta, vásári édességek gyártásával bő harminc éve a szülei kezdtek foglalkozni.

— Inkább csipegetnek az emberek, mint vásárolnak, a gyerekek körében a legjobban a nyalóka és a gumicukor fogy, az idősebbek még mindig a krumplicukrot keresik. A látogatók diós cukrot, selyemcukorkát visznek, örülnek, hogy kijöhettek, meg mi is, hogy végre vannak vásárok! Ott voltunk Kispiacon meg Topolyán is — környékünkön kétségkívül ez utóbbi a legnagyobb, ami a bevételen is meglátszik. Túléltük valahogy ezt az elmúlt egy évet, bízunk benne, hogy megváltoznak a dolgok, és megengedik a különféle rendezvényeket, így újra járhatjuk majd Vajdaságot!

Gazdag volt a kínálat, komoly vevő azonban kevés, Franc Maker csalódottan vette tudomásul, hogy újságíróként érdeklődöm, nem vásárlóként.

— Beodráról érkeztem, nagy reményekkel, órák óta itt vagyok, de még csak két vesszőkosarat adtam el! Pedig nézze, mennyi mindent hoztam! Hiába, az embereknek nincs pénzük.

Vasárnap hét ágra sütött a nap, mégis fogyott a gyapjúzokni egy ukrán hölgy standjánál — talán az elmúlt hetek tavasziasnak egyáltalán nem mondható időjárásából tanulva az emberek nem sajnálták párjáért a 450–500 dinárt. Mellényt is lehetett kapni, mérettől függően 4500 dinártól. Egy éve jöttek el Ukrajnából Újvidékre, ahol édesanyja céget nyitott, nem panaszkodik, Szerbiában minden nagyon jó, és kedvesek az emberek — mondja az árus.

Sokféle kézművestermék közül lehetett választani, vásári játékokban sem volt hiány, könyveket is árultak egy asztalnál, virágokat és cserjéket, narancsfákat és persze alsóneműt, zoknit, mindenféle nyári holmit, vadonatújat és használtat, akárcsak szerszámokból és alkatrészekből. A Vöröskereszt magyarkanizsai szervezete vérnyomást és vércukorszintet mért a kora délelőtti órákban, hosszabb-rövidebb sorokban állandó volt az érdeklődés, régóta nem volt alkalmunk terepre járni, nem csoda, hogy most alig győzzük, de ez jó, hiszen megelőzés szempontjából hasznos tanácsokkal segítjük a hozzánk érkezőket — magyarázták, miközben én is éltem a lehetőséggel. A Kanizsai Cserkészcsapat pedig ügyességi játékokkal toborozta a legkisebbeket.

— A csapatból tizenheten jöttünk ki, Sőreg Anita pedig az akadálypályát hozta. Rengeteg játékkal és cserkészaktivitással, apró ajándékokkal készültünk, hogy a gyerekek lássák, milyen jó dolgok várnak rájuk, ha a természetet és a cserkészetet jobban meg szeretnék ismerni. A következő programunk június 19-én lesz a Tisza menti cserkésztelepen, minden hét és tíz év közötti gyereket nagy szeretettel várunk! — nyilatkozta Gajdos Bajusz Zolna titkár.

A vásár szervezője Magyarkanizsa Helyi Közössége és a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat volt.