Határozott csapásokkal szelték a habokat a Tiszán a kajakosok, közben a szülők a parton és a mólón óriási hangzavart csapva szurkoltak a növendékeknek. A biztatás elkelt, hiszen az elmúlt szombaton tartották meg a magyarkanizsai Testvériség Kajakklub által szervezett kajakiskola zárórendezvényét, melynek keretében a fiatal kajakosok számára háziversenyt rendeztek.
A több mint két hónapig tartó foglalkozások során 43 iskoláskorú gyermek sajátította el a sportág alapjait. Az ifjú reménységek egyike a magyarkanizsai Fehér Balázs, aki azonnal megszerette a kajakozást.
— Azért kezdtem el kajakiskolába járni, mert unatkoztam otthon, nem tudtam magammal mit kezdeni, így beiratkoztam. Az elején, amikor még sokan kiborultak a hajóból, csak a móló mellett eveztünk, később azonban, amikor már belejöttünk, elmentünk majdnem a Majomszigetig. Szeretek a Tiszán, jó érzés kajakozni a folyón. Nagyon szeretem csinálni, és úgy érzem, jó is vagyok benne. Az olimpia és a világbajnokság gondolata még nem fordult meg a fejemben, de sosem tudni, egyszer talán ilyen nagy versenyekre is eljutok — mondta Balázs.
Apró István, a Testvériség Kajakklub edzője reményét fejezte ki, hogy a kajakiskola növendékei közül minél többen a klubban maradnak, és az utánpótlást erősítik.
— Fő feladatunk a tömegesítés, majd a tömegből a minél jobb versenyzők kinevelése. Nagyon fontos, hogy a gyerekek megtanulják a tökéletes technikát. Ez is a kajakiskola lényege, hogy a fiatalok kifogástalan technikával kezdjék el a munkát a klubban, majd a megfelelő erőnlét megszerzése a következő lépés. A hajókkal való bánásmód és a különböző beállítások elsajátítását szintén megtanulták a gyerekek az elmúlt időszakban. A születési év alapján négy futamba osztottuk őket, és tízes csoportokban 300 méteren szálltak vízre — mondta István.
A közelmúltban huszonhét klub részvételével Palánkán rendezték meg a tartományi és országos bajnokságot, melyen a magyarkanizsai klub tagjai öt érmet nyertek. Nagy Lara mind az öt éremben tevékeny részt vállalt, hiszen a pionírok mezőnyében 500 és 1000 méteren, valamint Dobó Petrával a serdülők mezőnyében 500 méteren is a dobogó legmagasabb fokára állhatott, emellett Ladányi Lídiával párosban a pionírok és serdülők 1000 méteres futamában a 2. helyen végzett.
— Négy éve dolgozunk ezzel a csapattal, úgyhogy egy nagyon jó gárda állt össze a klubban. A rengeteg munka lassacskán meghozza gyümölcsét, hiszen versenyzőink egyre jobb eredményeket érnek el. A fiatalok két hét pihenőt kaptak, majd elkezdjük a felkészülést a következő idényre. Reményeink szerint a jövőben a teljes válogatási rendszert alkalmazza a szövetség, és a többi verseny mellett a válogatót is meg tudja tartani. Csapatunkkal feljebb léptünk. Eddig az országos szint elérése volt a cél, ezt már teljesítettük, most a nemzetközi porondra szeretnénk feltornázni magunkat. A hosszú távú céljaink közé tartozik, hogy valamelyik versenyzőnk kijusson az olimpiai játékokra. A Szerbiai Olimpiai Bizottság a fiatal korosztály mellé állt, és nyolcéves tervet dolgozott ki, tehát nagy hangsúlyt helyez a fiatalok támogatására — emelte ki az edző.
Az országos és tartományi bajnokság legeredményesebb magyarkanizsai versenyzője, Nagy Lara 2017 óta kajakozik. Elmondta, hogy egy elég nehéz nyáron van túl, mivel napi két edzéssel készült a versenyekre, de megérte a befektetés, hiszen az országos bajnokságon öt érmet nyert. További terveiről szólva leszögezte, hogy szeretne bekerülni a válogatottba, és kijutni a 2028. évi olimpiára.
Kovács Ádám érmet ugyan nem szerzett az országoson, de továbbra is az egyik legnagyobb reménysége az egyesületnek.
— A magyarkanizsai nemzetközi regattán a saját korosztályomban a 2. helyen végeztem, az idősebbek között pedig 500 méteren a 4. helyet szereztem meg. Szeretnék bekerülni a válogatottba, és az ország színeiben részt venni valamelyik nemzetközi versenyen. A kajakozást azért ajánlanám mindenkinek, mert általa szebb és egészségesebb testre tehetünk szert, a víz közelsége pedig nyugtató hatással van az emberre — emelte ki Ádám.
A záróversenyen tiszteletét tette Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester is. Az önkormányzat évente mintegy 11 millió dinárral támogatja a községben működő sportklubokat. Emellett a legeredményesebb versenyzőknek sportösztöndíjat nyújt, és a sportolók versenyekre való eljutását is támogatja.
A felvételek a kajakiskola záróversenyén készültek