„Az élet zenéjét a nők adják, akik őszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat, hogy érzéseiken át szebbé alakítsák át azokat” (Richard Wagner).

A teremtéstörténet kettős mítoszról beszél. A mítoszokkal azért ajánlatos foglalkoznunk, mert sok mindent elárulnak lelkivilágunkról, segítik tudatosabbá válásunkat. Ez a kettős teremtésmítoszra is vonatkozik, hiszen rávilágít napjaink nő-férfi viszonyára, a párkapcsolatok rejtett összefüggéseire, segít megismerni és megérteni, használni a történet ismereteit napjainkban.

Erről szól az első teremtésmítosz, Lilit és Ádám mondája. A Genezisnek ez az epizódja 2000 évig feledésbe merült, csak napjainkban került elő újra, emelték ki a tetszhalálból, főleg a nőmozgalmaknak köszönhetően. A legenda szerint Isten saját képmására, földből gyúrva, formálva teremtette meg mindkettőjüket, férfinak és nőnek. A férfi volt Ádám, a nő Lilit. Ő lett Ádám első asszonya. Az édenkertben egyenrangúan éltek, Isten egyenlő jogokkal, azonos tudással ruházta fel őket. A köztük lévő egyetértés azonban nem sokáig tartott, rövidesen veszekedni kezdtek. Lilit nem tudott Ádám akaratával azonosulni, semmiben sem akart a férfi alatt maradni, hiszen mindketten a földből lettek gyúrva, közöttük nincs semmilyen különbség. Hiába igyekezett, erőszakoskodott Ádám, hogy engedelmességre kényszerítse Lilitet, ő mindvégig ellenállt. Amikor Lilit megelégelte a köztük dúló viszálykodást, kimondta Isten különleges nevét, ami lehetővé tette, hogy felemelkedjen a levegőbe, és elhagyta Ádámot, a Földet. Hiába küldött az Úr három angyalt utána, hogy visszahozzák, ő megtagadta a visszatérést, a szabadságáért inkább vállalta az önkéntes száműzetést, noha ezzel magára vonta a büntető Isten haragját. Távozásával lemondott a hatalomról, bár nem uralkodni, hanem egyenjogúságot akart.

A feminista nők szerint Lilit volt az első emancipálódott nő, akinek az alárendeltség elképzelhetetlen volt. Nem is értette, milyen jogon követeli tőle ezt a férfi. A patriarchális Ádám figyelembe sem vette Lilit igényét, féltette hatalmát, ami elvezetett az emberiség első kapcsolati viszályához. Az idők folyamán Lilit lett a férfifaló femme fatale, illetve a férfiak által dominált rend elleni lázadó, a bosszú angyala, akit semmilyen szabállyal nem lehet betörni, aki képes feladni luxuséletét, hogy saját útját járhassa.

A második teremtés során az Isten először Ádámot teremtette meg. Ádám egyedül volt, amit Isten is belátott, s a teremtés során először nem hangzik el a visszatérő mondat: „és látá Isten, hogy ez jó”, mi több, közli, hogy „nem jó az embernek egyedül”. Utána mondja ki, hogy „alkotok hozzá illő segítőtársat”.

Ekkor teremtődött meg Éva (héber szó: az élő, az élet), az Isten személyre szabott ajándéka Ádámnak, aki oldalbordájából vétetett, olyan részéből, amely felett Ádámnak hatalma volt, mégis egyúttal segítőtársává is válhatott. Éva képes volt azonosulni Ádámmal, testi-lelki értelemben egyaránt. Éva Ádámhoz illő, egyszeri és megismételhetetlen, egyszerre független. Mivel élő anyagból, húsból és oldalbordából származott, egyszerre mellérendelt, gyengéd is, olyan, mint amiben élet van, amiből élet árad: „Ő lett anyja minden élőnek” (1Móz 3,20). A női oldalt hordozza a teremtett világban, a passzívat, befogadót, érlelőt, kihordót. Éva szerepe az érzelmek, a családi összetartozás megteremtése, a feszültségoldás. Vele szemben Ádám az aktív technikai teremtést, a cselekvést testesíti meg. Ő tölti be a végrehajtó funkciót, jellemzője a munka- és célorientáltság.

Mindeközben a nemi szerepek biológiai és társadalmi hatásokra alakulnak ki. Férfiként és nőként eltérő biológiai kiindulópontokkal születünk, majd hormonálisan is másképp formálódunk. Máshogy fejlődik az idegrendszer, a nőkre jellemző, hogy kifejezettebb a meghatározó érzelmekért felelős jobb agyfélteke. A nemi szerepek kisgyermekkorban alakulnak ki az azonos nemű szülő viselkedését tanulva, utánozva. Így a gyermekek már korán elsajátítják a férfi (apai) és a női (anyai) viselkedés alapjait, majd ez a minta beépül életük rendjébe. Meghatározza, hogy felnőtt korukban hogyan viszonyulnak a másik nemhez, formálják személyiségüket, befolyásolják későbbi férfi- és női szerepüket.

Világjelenséggé vált, hogy az utóbbi évtizedekben az élethez kapcsolódó szerepek összecsúsztak, az egyik szerepből a másikba váltunk át, újabb és újabb feladatköreink lesznek. Átalakulnak a modern női és férfi-, családra vonatkozó szerepek, melyek mindinkább eltolódnak a családtagok közötti egyenlőség, a partnerség irányába. A modern nőnek és anyának már nemcsak a gyermeknevelés és a háztartás tartozik a szerepkörébe, ő is karriert épít, dolgozik, sportol, hobbija van, aktívan vesz részt az anyagi feltételek megteremtésében, igyekszik társadalmilag helytállni, miközben szellemi és intellektuális társa akar maradni a férfinak. A folyamat korántsem zökkenőmentes, szinte elkerülhetetlen a család és a hivatás közti szerepkonfliktus, mely gyakran jelentős kihívások elé állítja az egyént, bravúros erőfeszítéseket igényelve tőle. A szerteágazó feladatok nemritkán megkövetelik a választást, mérlegelést, fontossági sorrend felállítását, hogy melyik időszakban mi a legfontosabb. A folyamat a nők „férfiasodásához” vezetett, határozottá, felelőssé, céltudatossá váltak, gyakran vezetésre való képességeket fejlesztettek ki magukban, helyenként már nem tudnak és/vagy nem akarnak lágyak, nőiesek sem lenni. Közben a férfiak gyakran mutatnak nőkre jellemző viselkedési formákat: gondoskodók, felvállalják érzelmeiket, nem félnek kimutatni őket. Úgy tűnik gyakran, hogy olyan helyzet alakul/alakult ki, ahol a férfi-női egyenlőség összekeveredik az egyformasággal. Attól, hogy egy férfinak és egy nőnek ugyanolyan jogai vannak, férfiként és nőként még nem egyformák.

Ezzel foglalkozik napjainkban a sokat emlegetett genderideológia is. A szó szociológiai kifejezés, társadalmi nemet jelent, azokat a hatásokat vizsgálja, amelyek a nők és a férfiak testi-lelki, biológiai tulajdonságait (DNS-molekulákat, nemi kromoszómákat, nemi hormonokat stb.) érintik az egyéni fejlődés során. Tudományosan e kettő (a biológiai és a társadalmi nem) együttesen határozza meg az embert, a társadalmi nem a fizikai testtel együtt tud létezni. A genderideológia S. de Beauvoirtól származik, ő vélekedett úgy, hogy „az ember nem születik nőnek, azzá válik”, illetve nemcsak a biológiai nem határozza meg egy ember nemiségét, hanem számos társadalmi tényező is. Szűkebb környezetünkben a gender a férfi-nő társadalmi megjelenését, szerepeit vizsgálja, ezzel szemben a világ és Európa más pontjain az egyéb nemi érzetet, identitást, szexuális viselkedést is felöleli: homoszexualitás, biszexualitás, transzneműség stb. Értelmetlennek tartja a nemek megkülönböztetését, és az egyénre bízza a döntést, hogy melyik nemhez tartozónak vallja magát. Az egyén dönti el, hogy hetero-, homo- vagy transzszexuálisként létesít kapcsolatokat, amivel háttérbe szorul a biológiai nem — a társadalmi nemmel szemben. Megszűnnek a sztereotípiák, melyek a biológiai nemhez tartoznak, mint pl.: a fiúk nem sírnak; a lányokat kevésbé érdekli a matematika vagy a természettudományok; a nők rosszabb autóvezetők; a férfiak hűtlenek; a nők feladata a család, illetve a párkapcsolat összetartása; a nők kevésbé alkalmasak vezetői munkakör betöltésére; a nőket inkább foglalkoztatja a külső megjelenésük, mint a férfiakat; a nők emocionálisak, illetve intuitívak, a férfiak racionálisak.

Összegzésként álljon itt Sally Hines megállapítása: „A nemek összes megjelenési formája, legyen az testi sajátosság, társadalmi szerep vagy személyes identitás, társadalomtól és egyéntől függően változhat, vagy időtől függően egyazon személy esetében is.” 

Epilógus: 2021-ben az Európai Parlament úgy döntött, hogy ezentúl a férfiak is szülhetnek.