A „Valaki útravált belőlünk” címmel felruházott irodalmi estre Laczkó Tekla szatmárnémeti születésű színművésznő, valamint a hegedűjét, asztali citeráját és énekhangját egyaránt megszólaltató, ez eddig számos rangos díjjal kitüntetett Debreczeni-Kis Helga ifjú népzenész hölgy hozta azt a bizonyos többletet. A lélekemelő találkozásra, melynek rendezője Tóth-Páll Miklós, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színész, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának örökös tagja, valamint az Ady Endre Társaság alapító elnöke volt.

A mester testet öltött szellemi alkotása tanulmányok és irodalmi szemelvények, továbbá hang- és zenei aláfestéssel kiegészített Ady-verseken keresztül igyekezett bemutatni a XX. század egyik legnagyobb költőóriását. Pontosabban annak Istent félő hitvallását. Megkülönbözetett akcentussal a történelmi korok lelki riporterének a Boldogasszony, mindnyájunk égi édesanyja iránt tanúsított személyes tiszteletére. „Ha Adyt akarunk [olvasni, hallgatni], készüljünk fel lelkileg!” — hangzott el mintegy intelemként az előadás nyitányában. És bár előzőleg az alábbi, a közösségi médiában közzétett invitáló rendezői fülszöveg* is rendelkezésünkre bocsáttatott, a helyszínen megkapott élmény valóban élménnyé lett. Egyedi és megismételhetetlen.

Elbocsátó áldásként pedig egy, az estet teljes egésszé formáló Mária-ének záróakkordjait vehettük át. S vihettük magunkkal. Hajlékunkba, közösségeinkbe, mindennapjaink küzdelmeinek oly gyakran kilátástalannak és szélmalomharcnak tűnő, rettentő forgatagába. „Téged jöttünk köszönteni, méltóztassál meghallgatni, ó Pócsi templom csillaga! Üdvözlégy Szűz Mária!”

Tóth-Páll Miklós színész-rendező és Laczkó Tekla színművésznő

Debreczeni-Kis Helga népzenész

*„Ady maga vallotta, hogy: »Verseim a lélek rezdülései«” (A magyar irodalom legszebb Mária-verse Ady Endre A pócsi Mária c. költeménye)

1888-ban édesapja a nagykárolyi piarista iskolába íratta, ahol kezébe került két könyv: Boldogasszony, ősvallásunk Istenasszonya (1885) és a Mythológiai nyomok a magyarság nyelvében. A Hold (1887), melynek írója Kálmány Lajos piarista pap, néprajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Mivel Kálmány minden írását szétküldte a Kárpát-medence katolikus iskoláiba, lehetetlen, hogy Ady Endre ezeket ne olvasta volna. A másik élménye 1905-ben a pócsi Mária csodás könnyezése lehetett. 2008-ban adta ki az Ady Endre Társaság Simpf János (1951—1989) pap költő, pap tanár remek MÁRIA költészetünk című könyvét, mely az Ómagyar siralomtól a pócsi Máriáig mintegy 92 verset tartalmaz. Előadásunk szimbolikus folytatása János atya könyvének. Ady költészetéből kiviláglik, hogy tudta, érezte, az Utolsó Ítélet elhangzik, és Erdélyt elveszik, Magyarországot szétdarabolják. Ezt tanúsítja az 1906-ban írt Să trăiască című és az 1912-ben Ha majd Erdélyt elveszik című versei. Aggódott, hogy lélekben nincs felkészítve a magyarság erre az ítéletre. Hirdette, hogy csak lélekben megtisztulva, megerősödve remélhetjük megújhodásunk.”

Fotóink és a kisfilm — a Józsa Judit Galéria legutóbbi, Székely himnusz — Kárpát-medencei keresztény magyar alkotóművészeti kiállításának motívumait helyezve gyújtópontjába — a helyszínen készültek. 

...

„Bajban van a messze város, / gyürkőzni kell a Halállal: / Gyürkőzz, János, s rohanj, János.

Királyfiak, s nagy leventék, / ha palástjukat ott-hagyák: / Rohanj, ha rongy is a mentéd.

Mesebeli király-lyánnyal / hogyha akarsz találkozni: / Hadakozzál a Sárkánnyal.

Csak a mese s csak az átok / tartott eddig így-úgy is még / s jók a csakok s e csalások.

Így csináltad ezt már régen, / van egy kis tapasztalásod / csalatásban és fenében.

De csinálod, mert csinálod, / de csináld, mert erre lettél, / s ha már álltad, hát kiállod.

Vagy nem állod, s megbénultan / gunnyasztani fogsz, ha merhetsz, / öreg bűnödön, a Multon.

Kellesz a nagy arénára / akkor is, ha életednek / életed lesz majd az ára.

Ha már egyszer idegenbe, / valamikor ide bujtál, / rohanj jól kimelegedve.

A király-lyány: mese, János, / de nincs élőbb a mesénél / s mese ellen minden káros.

Bajban van a messze város, / gyürközni kell a Halállal: / Gyürközz, János, rohanj, János.”

(Ady Endre: A mesebeli János)